Szerző: Tiziano Sclavi
Cím: Dylan Dog - Az élőholtak ébredése (Dylan Dog - L'alba dei morti viventi)
Fordító: Bauerfeind Zoltán
Kiadó: Fumax Kiadó
Oldalszám: 196

SPOILERMENTES ÍRÁS!

2014. március 9. igazi örömünnep volt a képregényrajongók számára, ugyanis ekkor jelent meg a Fumax Kiadó gondozásában az egyik legnépszerűbb olasz képregény-sorozat első kötete. Habár a hazai kiadó anno amerikai és ázsiai képregényeiről volt híres (illetve bepróbálkoztak az olaszok egyik szériájával is), az utóbbi időben ők is kivonultak a piacról, a regények felé fordulva. (És mellékesen jegyzem meg, hogy milyen jól tették, hogy műfajt váltottak, hiszen remek könyveket köszönhetünk nekik.) Így talán meglepő lehet az olvasók számára, hogy ők vannak feltüntetve kiadóként, azonban hozzá kell tennie, hogy ezúttal csak a nevüket adták a projekthez, ami egyébként lelkes rajongóknak köszönhetően valósult meg.

A most magyarul megjelent kötet a Dylan Dog-sorozat első két számát tartalmazza. Az élőholtak ébredésében (L'alba dei morti viventi) Dylant egy nő keresi fel, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte férjét. A nő azonban állítja, hogy a férfi pár órával korábban már életét vesztette, akit ő szúrt szemen egy ollóval az élőhalott változata volt. Dylan és hűséges segédje, Groucho nyomozni kezd, és hamarosan rájönnek, hogy egy őrült tudóssal állnak szemben, aki a holtak feltámasztásával kísérletezik. A Hasfelmetsző Jack (Jack lo Squartatore) című történetben egy szeánsz keretében megidézik a híres-hírhedt gyilkos szellemét. Pár nappal később a megidézést végző hölgyet holtan találják, egyszerűen felvágták a hasánál fogva. Szép lassan a többi résztvevőre is lesújt a végzet: talán Jack szelleme akar bosszút állni, amiért megzavarták a nyugalmát?

Dylan Dog először 1986. szeptember 26-án tűnt fel az olasz képregényboltok és újságárusok polcain, a siker pedig azóta is töretlen. A mai napig jelennek meg újabb és újabb kalandok, a sorozat lassan eléri a háromszázadik epizódot. Az évek alatt két filmfeldolgozás is született: az egyik az olasz Dellamorte Dellamore, a másik az amerikai - és egyben az eredeti sztorira csak nyomokban utaló - Dead of Night. A sorozat szerzője, Tiziano Scalvi egészen 2001-ig szerves részét képezte az alkotógárdának, az addig megjelent 176 részből 86-t jegyzett ő. 2006-ban kis időre visszatért a természetfeletti ügyekben nyomozó hőshöz, további négy történethez adva a nevét. A rajzolók esetén már jóval nagyobb volt a szórás, az első részért Angelo Stano, a másodikért Gustavo Trigo volt felelős, de rajtuk kívül sok más neves illusztrátor csatlakozott a sorozathoz.

Régi tartozást rótt le most az a hazai csapat, akik elhatározták, hogy megpróbálják a lehetetlent: Magyarországon felfuttatni egy olyan sorozat, ami jó formán csak hazájában és a közép-kelet-európai államokban tudott sikerré válni. Habár az borítékolható, hogy akkora sikere nem lesz a sorozatnak, hogy valaha is utolérjük az olasz kiadást (náluk havonta jelennek meg a részek), de remélhetőleg kialakul egy stabil olvasóbázis, akikre évi két kötet megjelenését lehet alapozni. Mert - habár elég erősen érezhető a '80-as évek hatása a történeten - egy könnyed kikapcsolódást ígérő sorozatról van itt szó, amelynek kíváncsi vagyok a folytatására.

A történeteknek három állandó szereplője van. Az egyikük a címszereplő Dylan Dog, aki csak olyan ügyeket vállal el, amelyben nagy szerepe van a természetfelettinek. Másik ismertetőjegye, hogy szereti a szép nőket, akár a kuncsaftjaival is hajlandó egy gyors numerára, ha arról van szó (persze, ettől még nem enged a munkadíjából). Az ő segédje Groucho, aki hajdan színész volt Amerikában, azóta pedig fárasztóbbnál fárasztóbb viccekkel próbálja jobb kedvre deríteni a körülötte lévőket. (Ha a szerzők célja az volt, hogy ellenszenvessé és idegesítővé váljon a figura, jelentem, az én esetemben sikerrel jártak, eléggé lefáradtam a poénoktól.) Mellékszereplőként, de minden történetben megjelenik Bloch felügyelő, a rendőrség oszlopos tagja, aki bár a racionalitás híve, időnként elgondolkodik azon, hogy igaz lehet bármi is Dylan sztorijaiból. (Véleményem szerint Robert Blochról, a Pszicho szerzőjéről kaphatta a nevét, bár erre vonatkozóan semmilyen információval nem bírok.)

Az első történetben zombikkal, a másodikban egy kísértettel kell felvenniük a harcot hőseinknek, ám a későbbiekben mindig kiderül, hogy misztikus krimiről van szó, amelyben a nyomozáson van az igazi hangsúly, és (feltehetőleg a jövőben) nem egyszer kiderül, hogy a tettes teljesen emberi. Hasonlónak érzem Thomas Brezina Térdnadrágos Detektívek sorozatához a hangulatot: ott is a gyerekeknek egy első pillanatra természetfeletti erőkkel kellett szembenézniük, majd később kiderült, hogy mindez csak színjáték volt. Persze, attól sokkal véresebbek ezek a történetek, hiszen mégis csak horrorról van szó (habár mai szemmel nézve nem mondaná az olvasó túl félelmetesnek a sztorikat). 

Azért mindent összevetve egy hangulatos képregényt kapunk, ami akár nosztalgia szempontjából sem utolsó, hiszen a szereplők ruházata, a történetvezetés mind eszünkbe juttathatja a '80-as, '90-es éveket, hogy akkoriban miért lelkesedtünk. Azért kíváncsi lennék arra, hogy milyen irányba haladt az évek múlásával a sztori, mennyire haladtak a korral, és hogy egy 2013-as történet mennyiben felel meg a horror mai követelményeinek. Habár most azzal is megelégednék, ha ősszel kijönne a folytatás.

Értékelés: 10/8