Szerző: Boris Vian
Cím: Alvilágjárók
Fordító: Takács M. József
Kiadó: Helikon Kiadó
Oldalszám: 144

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Boris Vian (1920-1959) rövid élete ellenére vált a XX. századi francia irodalom egyik legmeghatározóbb alakjával. Könyveivel és stílusával új műfajt teremtett, amelyet talán azóta egyetlen írónak sem sikerült felülmúlnia. Életében összesen kilenc regényt, két verses kötetet és egy novella-gyűjteményt jelentett meg. Halála után további novellái, drámái is napvilágot láttak, valamint az első szárnypróbálgatása is kiadásra került. Ez az Alvilágjárók.

Az Alvilágjárók írás valóban korai munkának tekinthető, és talán az sem véletlen, hogy a szerző úgy döntött, nem akarja kötet formájában a nyilvánosság elé tárni. Ugyanakkor mégis örülhetünk, hogy a Helikon Kiadó ezzel a kötettel indította útjára a Vian-életműsorozatot, hiszen így tudunk átfogó képet kapni arról az írónak a fejlődéséről, aki kora egyik legegyedibb alkotójává vált. A feltehetően 1944-45-ben született mű egyfajta stílusparódia: négy férfi (Adelphin de Kiaphene, Serafinio Afaloubiqaya, Antiochio Tambourin és az Őrnagy) útra kel, hogy megtalálja az ellopott babarint. Kalandjaik során az alvilág legmélyebb bugyraiba kell alámerülniük, egy félbeszakadt kéziratot kell megfejteniük, hogy aztán a véres befejezés lezárja a történetüket.

Természetesen ezekből a szavakból egyet sem kell komolyan venni, hiszen már a szereplők nevéből látszik, hogy ez az abszurd humorú sztori nem az izgalmak fokozása végett íródott. A szó szoros értelmében történetről nem is beszélhetünk, mert bár annak ellenére, hogy a szereplők A-ból B-be eljutnak, hogy végül egy teljesen lehetetlen fordulattal zárják le kalandjaikat, sok minden nem történik. Ugyanakkor az abszurd, néhol elég morbid humor, vagy a látszólag értelmetlenül odavetett két oldalas "tanulmányok", amelyek megszakítják a cselekményt, azok, amelyek igazán különlegessé és egyedivé teszik a kötetet. Engem kicsit a Nemlétező Szavak Enciklopédiájára emlékeztetett a történet (ha címről nem ugrik be a kötet, nem kell megijedni, nem véletlenül nem lett ismert), csak annál sokkal jobban kidolgozottabb a maga nemében. 

Annak ellenére, hogy igen rövid - alig 120 oldalas - kötetről van szó és viszonylag könnyed műfajnak tűnik, még sem lehet vele pár óra alatt végezni. Legalábbis én szerettem elidőzni egy-egy bekezdésen, a neveknél és fiktív helyeknél időnként meg kellett állnom, hogy megfejtsem a benne rejlő humort, vagy egyes jeleneteket megpróbáltam magam elé képzelni. Aki fogékony a szóviccekre, vagy a képtelenebbnél képtelenebb szituációkra, annak bátran ajánlom. Ízelítőül álljon itt két idézet, amelyekkel érzékeltetni is tudom, hogy mire lehet számítani:

"– Kaphatnék egy pohár vizet? – kérdezte kézelőjével diszkréten megtörölve az orrát. 
– Foglalj helyet – mondta a gróf –, és érezd magad otthon. 
Serafinio leült, és nekiállt maszturbálni, majd felállt, és egy húzásra felhajtotta a nagy pohár jeges vizet, amit Cangoerts hozott neki."

***

"– A nők olyanok, mint a macskák – folytatta Antiochio 
– Igen – mondta az Őrnagy. – Ők is nyivákolnak dugás közben.
– Nem - mondta Antiochio –, nem ezt akartam mondani. Úgy értettem, hogy jó simogatni őket.
– Persze, mert ők is kívül hordják a szőrüket – helyeselt az Őrnagy.
– Pontosan – felelte Antiochio, örömmel konstatálva, hogy elméleteit milyen gyorsan megértik."

A kötethez Takács M. József - aki egyben az életmű-sorozat szerkesztője és jelen kötet fordítója - írt egy rövid utószót, amely sokat segít abban, hogy el tudjuk helyezni ezt a regényt Vian többi műve között. Talán érdemes lenne ezzel kezdeni az olvasást, hogy a megfelelő hozzáállással kezdjünk neki a szerző művének - és hogy elkerüljük az esetleg csalódást, amit a történetvezetés hiányossága okoz. Bár azért óvatosan kell ezekkel a sorokkal is bánni, hiszen a fordító úgy veszi, hogy a kisregény elolvasása után kerítünk sort az általa írtakra, így gyakran tesz utalást a történetre, ezáltal az esetleg egy-két fordulatot idő előtt megtudhatunk.

A magam részéről örülök, hogy a Helikon Kiadóhoz kerültek a jogok, Márai Sándor életművével már bizonyítottak. Remélhetőleg végre a teljes Vian-életmű napvilágot láthat (hiszen versei és novellái közül jó pár ismeretlen még a magyar olvasók előtt), egységes kiadásban, szerkesztésben.

Értékelés: 10/7