Szerző: Ragnar Jónasson
Cím: Ború (Drungi)
Fordító: Patat Bence
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 288

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Az Animus Kiadó 2021-ben ismertette meg a hazai olvasóközönséggel az izlandi Ragnar Jónassont, aki az első, magyarul megjelent regényével, a Hulda Hermannsdóttir-sorozat első részével azonnal belopta magát a szívembe. Bíztam benne, hogy ez az egyáltalán nem szokványos skandináv krimi, amely a műfajtól eltérően már-már szépirodalmi magasságokba emelkedik, itthon is megtalálja a maga olvasóbázisát, ezáltal biztosítva legyen a folytatás. Szerencsére úgy tűnik, az égiek meghallgatták az imámat: mostanra a sorozat három kötete is elérhető Patat Bence csodálatos fordításában.

A történet 1987 őszén veszi kezdetét: a Nyugat-fjordokban, egy vidéki házban egy lány holttestére bukkannak a rendőrök. A lány a barátjával együtt szeretett volna egy romantikus hétvégét eltölteni, de a vágyott pihenés egy éjszaka alatt rémálommá vált. Nemsokkal később letartóztatják a feltételezett gyilkost, aminek köszönhetően Lýđur, a fiatal, ambiciózus rendőrt előlépteik, aki így elhappolja ennek lehetőségét az akkoriban a harmincas évei végén járó Huldától. Tíz évvel később egy baráti társaság egy lakatlan, a világtól teljesen elzárt szigetre utaznak, ám az ő pihenésüket is megzavarja egy haláleset: egyikük rejtélyes módon lezuhant a sziklákról, és szörnyet halt. Hulda úgy érzi, hogy a két eset összefügg egymással, sőt, abban is kételkedni kezd, hogy egykor valóban az igazi gyilkost tartóztatták le.

Ragnar Jónasson Izland egyik legnevesebb krimiszerzője, aki külföldön is komoly figyelmet vívott ki magának. A 2010-ben megjelent Hóvakság című könyve volt az első izlandi regény, amely Angliában és Ausztráliában is az eladási listák élére került. A kötet a Sötét Izland sorozat első része is egyben, amelyet azóta további öt történetet  követett. Művei világszerte több mint másfél millió példányban keltek el. Jónasson Reykjavíkban él, és amellett, hogy ír, vállalati jogászként dolgozik, valamint szerzői jogot tanít a Reykjavíki Egyetemen. A Ború az eddig négy kötetből álló, Hulda Hermannsdóttir rendőrfelügyelőről szóló sorozatának második része, az elsőt (Sötétség) a Times A 100 legjobb krimi és thriller 1945 óta elnevezésű toplistájába választotta.

Ragnar Jónasson (Fotó: New York Post)

Ragnar Jónassonnak igazán egyedi stílusa van: mondatai, történetmesélése meglehetősen szikár, ugyanakkor lényegre törő, regényeiben soha semmi nincsen túlírva. A Ború cselekménye is viszonylag lassan csordogál, ez azonban mégsem válik hátrányává, ugyanis a szerző nem az izgalmakra, hanem elsősorban az érzelmekre kívánja helyezni a hangsúlyt. Szinte a bőrünkön érezzük olvasás közben Izland hidegségét és ridegségét, amelyben az egyedüli melegséget Hulda személye jelenti.

Jónasson sorozata már csak abból a szempontból is érdekes, hogy az első kötet főhősünk nyugdíjázásának évében játszódik, vagyis Huldát idősebb korában ismerjük meg először. Aki olvasta az első regényt, az tisztában van vele, hogy milyen nehéz sors jutott a nőnek, ezek az információk pedig a mostani kötetre is rányomják a bélyegüket. Sajnálatos módon nem mondhatjuk, hogy Huldának bármikor is jobb lett volna, életét gyakorlatilag végig kísérte a magány és a szomorúság. Ebben a részben is főleg már a megözvegyült, lányát eltemető asszonyt látjuk, aki ráadásul nemrég veszítette el édesanyját is. Hulda semmi másra nem vágyik jobban, csak egy társra, és arra, hogy elismerjék a munkáját. Egy olyan korban, amikor ritkaságszámba ment, hogy egy nő rendőrnek menjen, és még ha el is érte a célját, felettesei egy pillanatig sem veszik komolyan, annak ellenére sem, hogy sikeresen látja meg az összefüggéseket és derít fényt a bűnesetekre. Azok viszont, akiknek kimaradt a Sötétség című első rész, azoknak elsősorban azt üzenem, hogy azonnal pótolják a hiányosságukat, másrészt viszont megnyugtatásul közlöm, hogy ez a kötet semmit nem „spoilerez” el annak a történetéből, így tulajdonképpen bármelyik résszel kezdhetjük az ismerkedést.

Jónasson már az első fejezetben megmutatha, hogy ismét egy igazi, emberi sorsokat bemutató drámát kapunk, és bár egészen a regény legvégéig nem lehet tudni, hogy a bevezetésben olvasott jelenet hogyan fog kapcsolódni ehhez a kirakóshoz, végül minden puzzledarab a helyére kerül. A krimiszál abból a szempont is érdekes, hogy ebben a kötetben semmilyen nagy horderejű esemény nem történik: nem egy őrült sorozatgyilkos szedi az áldozatait, nem egy bűnszövetkezetet kell lekapcsolni, maga az eset mondhatni teljesen hétköznapi. Izland világának nyugalmát persze egy ilyen borzalmas halál is képes megzavarni, és megvallom őszintén, engem is jobban megviselt ez a történet, mintha vérben tocsogó gyilkosságokról olvastam volna. Ráadásul Jónasson ezekbe a viszonylag egyszerűnek tűnő ügyekbe is épp annyi rejtélyt tud belecsempészni, amely végig fenntartja az olvasó figyelmét és folyamatos agyalásra buzdítja.

Természetesen nem hiányozhat a történetből a társadalomkritika sem, amely leginkább Hulda szemén keresztül kerül bemutatásra. Láthatjuk, hogyan működött a világ az 1980-as és ’90-es években (és tulajdonképpen működik még most is), mennyi akadállyal találja szemben magát egy céltudatos nő, emellett ízelítőt kapunk a rendőri túlkapásokból és játszmákból is, és láthatjuk azt is, hogyan képesek egyesek akár bizonyítékokat is hamisítani, csak hogy „javítsák a statisztikájukat”. A Ború ismételten egy olyan könyv lett, amely rövidsége és tömörsége ellenére nagyon sok mindenről szól, Jónasson pedig azt is bebizonyítja, hogy nem kell több százoldalas nagyregényeket írni ahhoz, hogy az olvasó egy igazán emlékezetes történetet kapjon.

Értékelés: 10/10

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!