Az Ulpius-ház bukása - az olvasók bukása?

Egy hónap múlva lesz immáron két éve, hogy hazánk egyik legismertebb, legkedveltebb és ugyanakkor a legszélsőségesebb kiadója, az Ulpius-ház Kiadó becsődölt. Akkoriban sokan feltettük a kérdést: mi lesz kedvenc sorozatunkkal? Folytatódik majd valahol, vagy végleg elbúcsúzhatunk tőle? Mára talán világossá vált, hogy mely könyvek, szerzők éltek túl, ahogyan az is, hogy kitől kellett könnyes szemmel és fájó szívvel elszakadnunk. Az alábbiakban igyekszem teljes körűen feltárni, hogy az Ulpius által megkezdett sorozatokat és életműveket melyik más kiadó vette át, és milyen esélyek vannak a további megjelenésekre.

MAGYAR SZERZŐK:

Fejős Éva

A Kiadó egyik legnépszerűbb hazai szerzője már a csődeljárás előtt távozott, és megalapította saját kiadóját Erawan néven. A megszűnt kiadónál tíz regénye és egy kisregénye jelent meg, ezek azóta új borítóval ismételten elérhetők a boltokban. Az Erawannál nyolc újabb regénye, egy novelláskötete, két színezője jelent meg, továbbá két könyvének már elérhető az angol nyelvű változata is. Tavaly útjára indította a Fejős Éva magazint is, a kiadó pedig számos külföldi sikerkönyvet is elhozott.

Lakatos Levente

A Kiadó másik üdvöskéje, négy kötettel a háta mögött távozott a kiadótól. Egy interjúban kifejtette, hogy már korábban is voltak problémái az Ulpius-házzal, az Aktus című kötet után a Libri Kiadóhoz igazolt. Itt jelent meg a Barbibébi című regénye folytatása Szeress jobban! címmel, valamint a Szigor-trilógia első két kötete (a harmadik 2017 nyarára várható). A sorozat egyébként a magánkiadásban megjelent e-book kisregényeken alapul. Tavaly év végén három régebbi regényét is kiadta a Libri.

Fábián Janka

A történelmi, romantikus regények kedvelőinek sem kellett sokat várniuk, Fábián Janka is a Librivel kötött szerződést. Az Ulpiusnál 10 regénye, valamint két novellája jelent meg nyomtatásban, ezek közül mindösszesen egy (Búzavirág) kapott új köntöst a Libritől, valamint további három új regénye látott napvilágot.

Vass Virág

Fejős Éva sorstársa, szinte minden tekintetben. A hasonló műfajban alkotó írónő szintén a Librihez igazolt, a szétválás óta egy új regénnyel jelentkezett (Szoknya-blues), a korábban megjelent, hét regényének újrakiadásáról eddig nem esett szó.

Ugron Zsolna

A szerzőnő - minő meglepetés - a Librinél kötött ki, első regénye, az Úrilányok Erdélyben is itt jelent meg újra, ahogyan három másik történelmi regénye is.

Münz András

Neve talán kevésbé ismert és népszerű, mint a fentebb felsorolt magyar szerzőké, ám a jelek szerint mégis elég nagy olvasótáborra tehetett szert, ha az Athenaeum Kiadó fantáziát látott benne, a napokban jelenik meg új kötete.

Frei Tamás

Az Ulpius-ház egyik legnépszerűbb szerzője, aki több tízmilliót hozott a konyhára (ennek folyományaként a kiadó közel 100 millió forinttal tartozik az írónak). Az eredetileg trilógiának indult André-sorozat teljes egészében megjelent a kiadónál, a különválás után azonban Frei (talán anyagi okok miatt) úgy döntött, folytatja a szériát. A negyedik kötet Agrárbárók címmel már az Alexandra Kiadónál jelent meg, és itt várható az ötödik rész is, ami remélhetőleg idén év végén a könyvesboltok polcaira kerül.

Réti László

Az Ulpius-ház másik nagy krimiszerzője, akinek összesen hét regénye jelent meg, ezek egy része újrakiadás volt. Réti jelenleg a Könyvmolyképző Kiadó csapatát erősíti, a múlt hónapban jelent meg Falak című könyve, ez már a második a kiadónál.

Csabai Márk

A fiatal író szintén népszerű az olvasók körében, humoros írásait sokan megkedvelték. A Csibész-sorozat első három része jelent meg az Ulpiusnál, a folytatásokat az Athenaeum Kiadó gondozásában kell keresni. Vagy a színházakban, mert az utóbbi időben Csabai több darabját is műsorra tűzték.

Márkus András

Ő talán egy kicsit kilóg a sorból, hiszen a fiatal, erdélyi származású író-költőnek csupán egy verseskötete jelent meg, Az Ulpius-ház tervei szerint további kettő könyv megjelenésére lett volna esély, a Paraszttartók kézikönyve időközben a Librinél jött ki, az Elza kiadásáról egyelőre nincs hír.

Jurányi Zsolt

Az abszolút kivétel, hiszen az ő esetében folytatásról nem beszélhetünk, Az alvilág zsoldjában újranyomásáról már az Art Nouveau Kiadó gondoskodott, de egyéb megjelenésről nincs információm.

KÜLFÖLDI SZERZŐK:

Milly Johnson

A nőknek szóló regények sikerszerzőjének hét könyve jelent meg az Ulpiusnál, 2015 óta a Pioneer Books gondozza az életművet, náluk két regény érhető el.

Lesley Pearse

A regényeivel szintén a női olvasókat megcélzó szerző könyveinek kiadási jogát az Alexandra Kiadó vette át, náluk ezidáig két újabb regénye jelent meg.

Marian Keyes

A romantikus, női regényeknél maradva, a szerzőnő életművének gondozását a hasonló üzletpolitikával rendelkező Művelt Nép Könyvkiadó vette át, az író könyvei a továbbiakban itt jelennek meg.

Katie Fforde

Talán nem meglepő, hogy a Libri Kiadó nem csak a magyar, hanem a külföldi szerzőkre is lecsapott, így kerültek hozzájuk a Katie Fforde-regények kiadásának jogai.

Bella Andre

A Sullivan család sorozatnak három része jelent meg az Ulpius-ház Kiadónál, innen vette át a jogokat a Kossuth Kiadó, akik azóta két újabb címet adtak ki.

Steve Berry

Az izgalmas, történelmi és kódfejtős, meg összeesküvés-elméletszövögetős regények nagy mestere a GABO Kiadónál kötött ki, talán nem véletlen, hiszen a hasonló műfajban dolgozó Dan Brown jogai is náluk vannak. Három korábbi regénye ismét elérhető, a Cotton Malone-sorozat rajongói pedig egy új résznek is örülhettek a tavalyi évben, és hamarosan érkezik a soron következő.

Chris Carter

Carter azon szerzők közé tartozik, akit még az utolsó pillanatban próbáltak bevetni, a Robert Hunter-sorozat első részével, A keresztes gyilkossal. Az eddig hat kötetből álló széria második része Kivégzés címmel a General Press Kiadónál jelent meg. 

Daniel Silva

A kémtörténetek egyik királya, a Moszad ügynöke-sorozat szerzője igen csak hányattatott sorsú Magyarországon. Regényei több kiadónál jelentek meg, míg végül az Ulpius-ház rátalált, azonban a sorozat részei már-már követhetetlenül jelentek meg. A folytatás a Harlequin Magyarországhoz került, náluk két további regény jelent meg.

Kathy Reichs

Reichs szintén kakukktojás, hiszen a Dr. Csont-sorozat jogai már jóval a kiadó becsődölése előtt a Fumax Kiadóhoz kerültek, akik azóta is lelkesen adnak ki egy-egy újabb kötetet. A sorozat magyarországi kiadásának egyetlen hibája, hogy az első részek több kiadónál is megjelentek már, ennek köszönhetően, a negyedik rész csupán egyetlen változatban elérhető, azonban ma már szinte lehetetlenség beszerezni. Remélhetőleg, egyszer a Fumax is rászánja magát a kiadásra.

J. R. Ward

A felnőtteknek szóló, erotikus-paranormális regények királynőjének volt leginkább esélye a túlélésre (ehhez képest elég sokan kaptak lehetőséget a folytatásra). A Fekete Tőr Testvériség sorozat a 13. kötettel az Art Nouveau Kiadónál folytatódott, ugyanők adták ki A bukott angyalok 5. részét, valamint kezdtek bele egy újabb sorozatba, A bourbon királyaiba.

Kresley Cole

A vámpíros-erotikus regényfolyam viszonylag hosszabb élettartamot megélt, több mint 10 kötet után maradt félbe a sorozat. Illetve maradt volna, de az Athenaeum Kiadónak hála a rajongók örülhetnek, a Halhatatlanok alkonyat után-széria náluk folytatódik.

Sherrilyn Kenyon

Szintén vámpírok, szintén erotikus és szintén az Athaeneum Kiadó. 2016-ban egy kötet jelent meg, a rajongók reménykedhetnek a folytatásban.

Gena Showalter

A negyedik hasonszőrű szerző, akinek Az alvilág urai című sorozatát vette át a Libri Kiadó, egy kötet már megjelent, a következő idén szeptemberre várható. Az Atlantisz folytatásáról egyelőre nincs hír.

Salman Rushdie

A népszerű szépirodalmi szerző már az Ulpius-ház Kiadó előtt is több magyar kiadót megjárt, jelenleg a Helikon Kiadónál vannak a jogok. Érdekesség, hogy egy ideig párhuzamosan futott a két életmű-kiadás, bár elképzelhető, hogy az Ulpius-ház a jogdíjakkal ebben az esetben sem törődött, mint történt az M. C. Beaton regényeiével. 

Orhan Pamuk

A Nobel-díjas író regényei egy ideig az Ulpius-ház gondozásában jelentek meg. Azóta a jogokat szintén a Helikon Kiadó vette át. Az új életmű-kiadás egyfelől szemre is gyönyörködtető, másfelől újabb kötetek is jelentek meg. Ja, és Pamuk lesz az idei Könyvfesztivál díszvendége.

Carlos Ruiz Zafón

A spanyol szerzőnek három regénye jelent meg az Ulpius-háznál, ezeket egytől egyig újranyomta az Európa Könyvkiadó. (Az egyik regény mellé még egy novella is befért.) Valamint azóta megjelent Zafón egy újabb, magyarul még nem olvasható könyve.)

E. L. James

A szürke ötven árnyalata igen megosztó trilógia, az emberek vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják. Az viszont biztos, hogy a 2010-es évek egyik legmeghatározóbb könyvsorozata. A kritikus magyar fordítás miatt viszont többet nem kell, hogy idegeskedjünk, hiszen a Libri Kiadó a kiadás jogainak átvételével egyidejűleg új fordításban jelentette meg mindhárom kötetet, és náluk jelent a Grey című kötet is, amely Christian szemszögéből meséli el ugyanazt a történetet.

Jodi Ellen Malpas

Habár az Ulpius-háznál megkezdett sorozata véget ért még időben, a szerző további műveit már a Művelt Nép Könyvkiadó gondozza, akik több új regényének is tervezik a megjelentetését.

Katy Evans

Szintén egy erotikus-romantikus szerző, akinek Valós című regénye jelent meg, a második rész már a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jön ki. 

Sylvia Day

Az ötkötetes sorozatának csupán három része jelent meg az Ulpiusnál, azóta a szerző más művei jelentek meg a Harlequin Magyarország gondozásában. Remélhetőleg a Crossfire-széria rajongóinak sem kell sokat várni.

Lora Leigh

A Buja-sorozat újabb részei a Művelt Nép Könyvkiadó gondozásában folytatódnak, habár itt egy kicsit ellentmondást érzek a Kiadó neve és a sorozat műfaja között - magánvélemény.

Elisabeth Adler

A romantikus krimik királynőjének könyveiaz Ulpiusnál évek óta nagy sikerrel futottak, így talán nem is volt kétséges, hogy idővel ezt a sorozatot is átveszik, ráadásul az egyik legnagyobb hazai kiadó, a Libri.

M. C. Beaton

A könnyed krimik rajongóinak sem kell csüggedniük, hiszen a skót szerző két legnépszerűbb sorozatát az Erawan Kiadó gondozza. Az Agatha Raisin-szériának eddig három újabb kötete, valamint egy előzménynovella jelent meg (utóbbi csak e-bookban), a Hamish Macbeth olvasói pedig két új résznek örülhettek. A rajongók számára talán csak az lehet hátrány, hogy a mindkét széria kötetei teljesen új borítót kaptak, valamint az Ulpius-féle kéthavi megjelenést felváltotta az évi kettő kötet.

Karen Rose 

Rose is azon szerzők közé tartozik, akikkel mostohán bánt a kiadó, hiszen a kötetei - habár sok összefüggés nincs köztük - teljes összevisszaságban jelentek meg. Legújabb regénye a Könyvmolyképző Kiadónál jelenik meg, hamarosan megtalálható lesz az összes könyvesboltban.

Karin Slaughter

A szerzőnő  Grant County-sorozata teljes egészében megjelent magyaul (igaz, a sorozat vagy négy stílusváltozáson esett át a borítók szempontjából), az újabb regényeit már a Harlequin Magyarország adja ki.

Összegzés:

Fejős Éva - Erawan Kiadó
Lakatos Levente - Libri Kiadó
Fábián Janka - Libri Kiadó
Vass Virág - Libri Kiadó
Ugron Zsolna - Libri Kiadó
Márkus András - Libri Kiadó
Frei Tamás - Alexandra Kiadó
Réti László - Könyvmolyképző Kiadó
Csabai Márk - Athenaeum Kiadó
Münz András - Athenaeum Kiadó
Jurányi Zsolt - Art Nouveau Kiadó

Milly Johnson - Pioneer Books
Lesley Pearse - Alexandra Kiadó
Marian Keyes - Művelt Nép Könyvkiadó
Bella Andre - Kossuth Kiadó
Katie Fforde - Libri Kiadó
Steve Berry - GABO Kiadó
Chris Carter - General Press Kiadó
Daniel Silva - Harlequin Magyarország
Kathy Reichs - Fumax Kiadó
J. R. Ward - Art Nouveau
Kresley Cole - Athenauem Kiadó
Sherrilyn Kenyon - Athenaeum Kiadó
Gena Showalter - Libri Kiadó
Salman Rushdie - Helikon Kiadó
Orhan Pamuk - Helikon Kiadó
Carlos Ruiz Zafón - Európa Kiadó
E. L. James - Libri Kiadó
Jodi Ellen Malpas - Művelt Nép Könyvkiadó
Katy Evans - Könyvmolyképző Kiadó
Sylvia Day - Harlequin Magyarország Kiadó
Lora Leigh - Művelt Nép Könyvkiadó
Elisabeth Adler - Libri Kiadó
M. C. Beaton - Erawan Kiadó
Karen Rose - Könyvmolyképző
Karin Slaughter - Harlequin Magyarország

Folytatás nélkül maradt:

Jacqueline Winspear: Maisie Dobbs (11 kötet, ebből magyarul megjelent 1 kötet)
Olivia Cunning: Turné (5 kötet, ebből magyarul megjelent 1 kötet)
K. Bromberg: Szükség-trilógia (3 kötet, ebből magyarul megjelent 1 kötet)
M. C. Beaton: Az utazó házasságközvetítő (6 kötet, ebből magyarul megjelent 3 kötet)
M. C. Beaton: A hat nővér (6 kötet, ebből magyarul megjelent 1 kötet)
Rebecca Shaw: Turnham Malpas (17 kötet, ebből magyarul megjelent 2 kötet)
Georgia Cates: Szépség-trilógia (3 kötet, ebből magyarul megjelent 2 kötet)
Carola Dunn: Daisy Dalrymple (22 kötet, ebből magyarul megjelent 3 kötet)
Jessica Beck: Donut Shop-krimik (9 kötet, ebből magyarul megjelent 2 kötet) 
Monica Murphy: Drew + Fable (4 kötet, ebből magyarul megjelent 3 kötet)
Jean M. Auel: A Föld gyermekei (6 kötet, ebből magyarul megjelent 5 kötet)
J. Lynn: Gamble-testvérek (3 kötet, ebből magyarul megjelent 1 kötet)
Katie Ashley: Az ajánlat (3 kötet, ebből magyarul megjelent 2 kötet)
K. A. Linde: Kötelezettség-trilógia (3 kötet, ebből magyarul megjelent 1 kötet)
Cecily von Ziegesar: Gossip Girl (12 kötet, ebből magyarul megjelent 8 kötet)
J. C. Reed: Vágy-trilógia (3 kötet, ebből magyarul megjelent 1 kötet)
Jeaniene Frost: Cat és Bones (7 kötet, ebből magyarul megjelent 5 kötet)
Sara Shepard: Pretty Little Liars (16 kötet, ebből magyarul megjelent 1 kötet) - a jogok elméletileg a Könyvmolyképzőnél vannak
Lisa Kleypas-regények
Joanne Harris-regények