Szerző: Fredrik Backman
Cím: Amit a fiamnak tudnia kell a világról (Saker min son behöver veta om världen)
Fordító: Bándi Eszter
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 176

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Fredrik Backman, a hazánkban is népszerű Az ember, akit Ovénak hívnak (és természetesen emellett sok más kötet) szerzőjének a legutóbbi Könyvfesztiválra magyarul megjelent könyve nem regény, de nem is novella, hanem egy esszé-gyűjtemény, amelyben a tőle megszokott humoros formában okítja fiát a világ dolgairól.

Backman talán a legnépszerűbb skandináv szerzők közé tartozik, ami tulajdonképpen azért is nagy szó, mert nem krimiket ír, hanem könnyed, ám mégis tanulságos történetekkel örvendezteti meg sorra az olvasóit. Az, hogy ennyien szeretik a könyveit, egy esetleges magyarországi dedikálás során bizonyára aggodalommal töltené el az olvasókat, hogy vajon hány órán keresztül kellene sorba állni, azonban van egy pozitív hozadéka is a népszerűségnek. A kiadó mára bátran megjelenthetet bármint, amin szerepel Backman neve, mert a stabil olvasóbázisnak (és természetesen magának az írói munkának) köszönhetően minden kötete sikerlistára kerül. Ennek köszönhetően láthatott napvilágot itthon öt regénye, valamint két novellája, és most egy régebbi írása, az Amit a fiamnak tudnia kell a világról.

A kötet egyébként nem annyira friss, egészen pontosan 2012-es, Svédországban közvetlenül Az ember, akit Ovénak hívnak után jelent meg. (Vagyis Backman akkora népszerűségre tett szert debütáló regényével, hogy a svéd kiadó ezt a könyvét is bevállalta.) Backman fia a kötet megírásakor mindössze két éves volt, a szerző az apaságról addig megszerzett tapasztalatait, gondolatait gyűjtötte csokorba. Mert bizony ez a kötet jobbára erről, és nem a világról vagy annak nagy dolgairól szól (vagy ha mégis, akkor is párhuzamba vonja a szülői léttel.)

Ennek megfelelően, ha az olvasó azt várja, hogy a szerző komolyan fordul a téma felé (akad olvasó, aki Backmanről ezt feltételezné?), az bizony koppanhat. A kötetben ugyanis apró, ám annál hétköznapibb élethelyzeteket vesz górcső alá az író, mint például egy IKEA-s bevásárlás, egy műanyag zsiráf hirtelen eltűnése vagy éppen, hogy Felicia anyukája miért nem akar szóba állni vele. Hiába a több ezer kilométeres távolság, az írásokban felvetett „problémák” univerzálisak, vagyis mindannyian (de a férfi olvasók biztosan) átérezhetjük, milyen bonyolult és körülményes tud lenni egy pelenkavásárlás (keresztapaként is tapasztaltam már!), vagy a megfelelő módon mindent előkészíteni egy délutáni sétához.

Biztosan lesz, aki úgy vélekedik – én nem –, hogy Backman írásain érződik a hatásvadászat, ellenben az vitathatatlan, hogy továbbra is remekül vegyíti a humort a komoly mondanivalóval. Mert a könnyed hangvételre ellenére bizony az is akad: minden írásából kitűnik az apai szeretet, a félelem, hogy nem lesz jó szülő, a gyermek iránti aggodalom. Az egyik fejezetben például leírja, hogy azért szeretné, ha a fia focizna, mert az az egyetlen olyan dolog, amihez ő is ért, míg ha, teszem azt, táncolni kezd, félő, hogy felsül a többi szülő előtt a tudatlanságával (de természetesen, bármi is lesz a gyerek hobbija, az apja támogatni fogja).

Backman mintegy 12 fejezetben foglalja össze gondolatait a világról, az apaságról, gondosan kitér a generációk közötti különbségekre is, emellett számos „pillanatképet” is kapunk. Ezek többsége egy-egy kiragadott párbeszéd, amelynek lényege tisztán a humor, meg az, hogy a szerző bebizonyítsa, hogy az életben is olyan jófej (vagyis a szó legjobb értelmében hülye) tud lenni, mint ahogyan írásai alapján gondolnánk. Egy szinte biztos: Backman fia büszke lehet rá, hogy ilyen apukája van, mi, olvasók, sajnos, meg csak elképzelni tudjuk, milyen lehet vele együtt élni, vagy csak szimplán a haverjának lenni. Valószínű, hogy unatkozni és szomorkodni nem lehet mellette.

Értékelés: 10/10