Szerző: Isaac Marion
Cím: Eleven testek (Warm Bodies)
Fordító: Nagy Gergely
Kiadó: Libri Kiadó
Oldalszám: 312

A blog régebbi olvasói tudhatják, hogy a zombikkal elég szkeptikus vagyok. Nagy ritkán, ha a kezembe kerül egy-egy kötet, elolvasom az élőhalottak kalandjait, de hosszabb távon a legtöbb ilyen regény untatni szokott, mert a szerzők nem tudnak újat mutatni. Azonban körülbelül két hete egy huzamban megnéztem a BBC által készített három részes In the Flesh tv-sorozatot, amely új megközelítésben tárta elénk az élők és a halálból feltámadtak kapcsolatát. Isaac Marion regényéről pedig csak jót olvastam, a legtöbb kritika azt emelte ki, hogy a szerző szintén más értelmezést ad a létezésüknek, így adtam egy esélyt a könyvnek.

R egy zombi, akinek nincsenek emlékei, sem érzései. Korábbi életéből semmire sem emlékszik, így a nevét sem tudja megmondani, épp úgy, ahogyan sorstársai sem. Egy nap az Elevenek, vagyis az élő emberek egy csapatával futnak össze, R pedig megöli Perry Kelvint, majd lakmározni kezd belőle. A zombik, ha mások agyát megeszik, képesek lesznek átvenni emlékeiket, érzéseiket, ha csak rövid ideig is. Így ismeri meg R Julie-t, Perry egykori kedvesét, aki szintén jelen van az összecsapásnál. Élőhalott főhősünk magával viszi a lányt a lakhelyére, és bár maga sem érti, pontosan hogyan, de szeretne megváltozni miatta. Hamarosan Julie is kedvesebben kezd viselkedni megmentőjével, idővel pedig több is kialakul közöttük. 

Isaac Marion könyve valóban formabontó, így üdítő folt lehet a sok haszonszőrű regény között. Két divatos témát ötvöz regényében: a disztópiát és a zombikat. A történet egy pontosan meg nem határozható jövőben játszódik, amikor az országok sorra dőlnek össze (a legutolsó, Svédország hanyatlásának egy pár mondat erejéig mi is tanúi lehetünk), az Elevenek és zombik pedig folyamatosan küzdenek az életben maradásért. Az élő embereknek alig van élelmiszerük, óriási stadionokban alakítják ki védelmi rendszereiket, a tanulás és az egyéb szórakozások (olvasás, italozás) szinte teljesen eltűntek, vagy tiltottak. Ezzel szemben az élőhalottak egyre szaporodnak (hiszen a halálozások száma is egyre nő), és minimális tudással próbálnak boldogulni. Persze, nekik is megvannak a maguk szokásaik, mint a vadászat, vagy a házasság és a családalapítás, de ezek korántsem olyan fejlettek, mint az emberi társadalomé. 

R és Julie történetének alapját minden kétséget kizáróan Shakespeare örök klasszikusa, a Romeo és Júlia adta, ám szó sincs szolgai másolásról. Itt nem a családok ellenségeskedése, hanem a két fél létezése miatt nem lehetnek együtt. R zombiként semmilyen érzelemre nem képes, valamint mindenfajta testi érintkezés veszélyes lehet, Julie-nak pedig az apjával, a tábornokkal kell szembeszegülnie. A híres erkélyjelenetet leszámítva más érintkezési pont nincs az avoni hattyú drámájával, így mindkét tábor rajongói jók járnak. 

Tetszett, hogy Marion bár a hagyományos zombi-hiedelmeket vette alapul, néhány apróbb változtatással egy egészen új oldalát mutatta meg az élőhalott-létnek. Az általam e műfajban olvasott könyvek kivétel nélkül az élők szemszögéből mutatták be a küzdelmet, ahol a zombikat kegyetlen szörnyetegeknek állították be. Ezzel szemben az Eleven testek rögtön egy élőhalott srác életét mutatja be, akinek legutoljára elfogyasztott vacsorája fenekestül felforgatja a világát. Ez is újdonságként hat, hogy a szerző megmagyarázza, hogy miért olyan fontos a zombik számára az agyevés.

Annak ellenére, hogy a történet sok eredetiséget felmutat, a legtöbb helyen kiszámítható. Szinte nem volt olyan rész, amely meglepetésként ért volna, legfeljebb a magyarázatok lehetnek eltérőek az olvasó elképzelésétől, de alapjában véve a sztori menete a megszokott mederben halad. Ugyanakkor ez nem feltétlenül róható fel hibaként, mert az Eleven testek nem akar többnek látszani, mint ami: egy egyszerű szerelmes történet kis vérrel és agyvelővel megfűszerezve, amely leginkább görbe tükröt állít a zombi társadalom elé, és egy egészen új oldalát mutatja meg a műfajnak.

Értékelés: 10/8