Szerző: Rejtő Jenő
Cím: Vesztegzár a Grand Hotelben
Kiadó: Csengőkert Kiadó
Oldalszám: 160

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Rejtő Jenőt azt hiszem senkinek nem kell bemutatni, nevét szinte kivétel nélkül mindenki ismeri, művei több generációt is szórakoztatnak. Tudom, most jön a nagy megdöbbentés, de annak ellenére, hogy nagy könyvmoly vagyok, közel harminc évem alatt eddig egyetlen Rejtő-regényt sem olvastam. (Azért a munkásságát részben ismerem, kabaréi közül olvastam párat, egyikben jó magam is szerepeltem még hosszú évekkel ezelőtt.) A Vesztegzár a Grand Hotelben az egyik legismertebb és legkedveltebb műve, így pont kapóra jött, hogy ezzel a kötettel kezdjem az ismerkedést, még ha ennek az oka egészen prózai is: pár nappal ezelőtt láttam a József Attila Színházban a zenés színpadi változatot, és hogy legyen viszonyítási alapom, hamar be is szereztem a könyvet. (Következő meghökkentő információ: apukámnak szinte a teljes életműve megvan, kivéve pont ezt a kötetet.)

A helyszín Lagonda, a színpompás Grand Hotel, amely nemzetközi szállóvendégeinek köszönhetően színes és egyedi társasággal rendelkezik. A főszezon éppen a végéhez közeledik, amikor kitör a pánik: az egyik beteg bubópestissel fertőződött meg, ezért elrendelik a vesztegzárat: se ki, se be nem mehet senki. Hamarosan történik azonban egy gyilkosság is, így minden a feje tetejére áll, ráadásul a milliókat érő banánoxid receptjéért is ádáz harc indul. A szálló jónevű és jómódú vendégei közül szinte mindenki gyanú felett áll, nem lehet őket megvádolni. Azonban hirtelen egyre többen vállalják magukra a gyilkosságot.

Rejtő Jenő 1940-ben született kisregényéből 1963-ban készült filmváltozat, A meztelen diplomata címmel. A történetből aztán Hamvai Kornél írt színpadi változatot, amelyet Darvas Benedek zenéjével és Varró Dániel dalszövegeivel először 2006-ban Kaposváron mutattak be Ascher Tamás rendezésében, két évvel később a Nemzeti Színház tűzte műsorára (rendező: Béres Attila). Jelenleg a József Attila Színházban látható Szente Vajk rendezésében, aki három évvel ezelőtt a békéscsabai előadás direktora is volt.

Én balga elkövettem azt a hibát, hogy kissé alábecsültem Rejtő urat, akit a ponyva egyik koronázatlan királyának is mondanak, így arra számítottam, hogy ez a kis könyvecske remek társaságom lesz a reggeli és déli kávézások ideje alatt. Való igaz, hogy nem is kíván szépirodalmi magasságokba törni a regény, azonban cselekménye annyira burjánzó, hogy egy idő után kezdtem helyenként összezavarodni. Ezzel nem azt kívánom érzékeltetni, hogy maga a sztori túlságosan bonyolult lenne (követni azért tudtam), de akadtak pillanatok, amikor egyes jeleneteket, szereplőket nem tudtam pontosan hova tenni.

Számomra éppen ezért nem igazán váltotta be a regény a hozzá fűzött reményeket, egyelőre nem győzött meg arról, hogy a szerző további munkásságának megismerésére is törekedjek. Annál is inkább, mert én a humor terén is jóval többet vártam ettől a történettől. Az eleje még kimondottan tetszett, jól szórakoztam, imádtam a különc szereplőket és azok stílusát, épp úgy, ahogyan az abszurd helyzeteket is, de aztán számomra kicsit sok lett a jóból, és jórészt önismétlésnek éreztem az egészet. Igaz, hozzá kell tennem, hogy nekem olyan fura humorom, van, ami a legtöbb embernek nem jön be, éppen ezért én általában azt találom igazán viccesnek, amit mások nem. (Ez akkor kellemetlen, amikor moziban ülünk, és csak én röhögök fel hangosan, miközben a többiek néma csendben nézik a filmet.)

Szóval összességében nekem kicsit csalódás volt ez a kötet, főleg, mivel eddig nem is hallottam negatívumot szinte a regényről, így nagy várakozásokkal tekintettem elébe. Sajnálom, hogy Rejtő és én nem tudunk egymásra találni, de talán majd pár hónap múlva adok neki még egy esélyt, addig bármilyen ajánlást szívesen fogadok, hogy melyik művével érdemes még próbálkozni.

Értékelés: 10/7