Szerző: Liza Marklund
Cím: Lápvidék (Kallmyren)
Fordító: Végh Viktória
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 320

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Egy évvel a Stenträsk-trilógia első része, a Fagypont után nyáron magyarul is megjelent a Lápvidék címet viselő második kötet. A svédek egyik legnépszerűbb krimiírója pedig alaposan meglepte az olvasókat a folytatással, ugyanis kiderült, hogy jelen esetben nem egy szokványos sorozatról beszélünk.

A sarkköri kisváros, Stenträsk rendőrparancsnoka Wiking ​Stormberg harminc éve viseli egy súlyos tragédia terhét. Ekkor tűnt el ugyanis nyomtalanul a felése, Helena, aki egy napon elment gyümölcsöt szedni, majd feltehetőleg örökre elnyelte a mocsár. Kisbabájukra, akit addigra már félholtra csíptek a rovarok, egy zsombékon találtak rá, de a nő teste sosem került elő. Egy nyári napon Wiking és Helena felnőtt fia, Markus fenyegető levelet talál a postaládájában. A legbizarrabb azonban nem is maga a fenyegetés, hanem hogy Helena kézírásával írták, és sajátos kézjegyével szignózták: egy csillaggal, ami úgy néz ki, mint a nő hasán lévő forradás. Wiking azonnal a rejtély nyomába ered, de nem könnyű eldönteni, vajon csak kísérteteket lát, vagy valamiféle külső erő fenyegeti őt és a családját.

Eva Elisabeth "Liza" Marklund 1962. szeptember 9-én született. 1995-ben jelent meg az első, Maria Eriksonnal írt regénye Gömda címmel, majd három évvel később az első önálló krimije, a Sprängaren, amely minden idők egyik legkelendőbb könyve lett Svédországban: elnyerte a Poloni-díjat, valamint a Svéd Krimiakadémia elsőregény-díját, továbbá jelölték a Legjobb Svéd Krimi díjra és az Üvegkulcs díjra is. Ez volt az első Annika Bengtzon-kötet, amelyet 2015-ig további tíz regény követett, amelyekben a bulvárújságíró volt a főhős. (Ennek a szériának az egyik része, a Studio 69 magyarul is olvasható, valamint az abból készült filmsorozat is látható volt magyar szinkronnal.) Marklund 1999-ben elnyerte „Az év írója” elismerést, 2007-ben a Svéd Irodalmi Díjat. 2010 augusztusában második skandináv íróként a New York Times bestsellerlistájának élére került. (Ekkor jelent meg a James Pattersonnal közösen írt Üdvözlet a gyilkostól című kötete.) 1999-ben Sigge Sigfridssonnal, Jan Guillou-val és Ann-Marie Skarppal közösen megalapította a Piratförlaget (Kalózkiadó), amely újításként azt hozta be, hogy a szerzők és a kiadók egyenlően osztoznak a könyvek nyereségén. 2004-ben Liza Marklundot kinevezték az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF nagykövetévé.

Liza Marklund (Fotó forrása: newsbeezer.com)

Azt már a Fagypont címet viselő kötetnél is írtam, hogy Marklund alaposan megreformálta a skandináv krimi műfaját trilógiája első részével, ez pedig hatványozottan igaz a Lápvidékre is. Aki olvasta a Fagypontot, az némileg rácsodálkozhatott arra, hogy egy sorozatról van szó, hiszen abban öt nő játszotta a főszerepet, és történetükre kivétel nélkül pont került. És való igaz, hogy akkor is Wiking nyomozott, de szerepe meglehetősen elenyésző volt, és csak az utolsó mondatok engedtek arra következtetni, hogy mi is áll majd a folytatás középpontjában.

A trilógia tehát nem véletlenül viseli a Stenträsk nevet, ugyanis a két kötet között az egyetlen kapocs ez a sarkköri kisváros. Ilyen formában nincs is szó szoros összefüggésről, a Lápvidék teljes egészében érthető és élvezhető az előzmény ismerete nélkül is, sőt arra még csak utalás sem történik. Hangulatában és cselekményvezetésében is teljesen más típusú regényt kapunk, és bár ez az éles váltás nem biztos, hogy minden esetben szerencsés egy sorozat esetében, de jelen esetben – kellő nyitottsággal – Marklund meglehetősen jól döntött.

A nyitottságra pedig annál inkább szükségünk van, mert a Lápvidék még annyira sem illik bele a skandináv krimikről alkotott képünkbe, mint amennyire a Fagypont. Igen, van benne rejtély és van benne nyomozás, sőt, még a megkeseredett, depressziós rendőrfőnököt is megkapjuk, de sokkal fontosabb ezeknél a mély lélektani vonulat. Marklund regénye sokkal inkább tekinthető családregénynek, amelyben a szálak igen alaposan összekuszálódnak, és meglehetősen messzire is nyúlnak. A jelenkori eseményeket – amelyet erősen átitat a Covid okozta pánik és félelem, hiszen a cselekmény 2020-ban játszódik – többszörösen megszakítja a múltidézés. Mindkettejük fiatalkorát megismerjük, ahogyan azt is, hogyan találtak egymásra és hogyan kezdték meg boldog házaséletüket – ráadásul ezt most mindkét fél oldaláról, ugyanis a kötet első fele Wikingről, a második pedig Helenáról szól.

Az események egy adott ponton éles fordulatot is vesznek, de hogy pontosan milyen irányba, azt még címszavakban sem árulnám el, ugyanis már ezzel el lehet rontani az olvasmányélményt. Az utószóban választ kapunk arra is, hogy a szerzőt miért foglalkoztatta ez a téma már évek óta, ahogyan arra is fény derül, hogy a múltban történt események nagy része rendelkezik valóságalappal. Az író nagy jártasságot tett szert mind a svéd-, mind a világpolitika tekintetében, amitől ugyan néha kissé szárazzá válik a regény, de amint meglátjuk az összefüggéseket, minden értelmet nyer.

A Lápvidék szintén egy olyan történet, amely önmagában is megállja a helyét, ráadásul most különösen kíváncsian várom, hogy mi vár ránk a trilógia zárókötetében, ugyanis ezúttal semennyi utalást nem kaptunk annak cselekményére. De az az egy biztos, hogy ismét Stanträsk lesz a helyszín.

Értékelés: 10/8

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!