Szerző: Jørn Lier Horst
Cím: Zivatarfelhő akció / Sötét alak akció (Operasjon Tordensky / Operasjon Mørkemann)
Fordító: Patat Bence
Kiadó: Scolar Kiadó
Oldalszám: 108 / 100

SPOILERMENTES KRITIKA!

Jørn Lier Horst nemrégiben mutatkozott be a magyar krimiolvasók előtt a Skandináv Krimik sorozatban megjelent Fekete nap című regényével, mely egyben a William Wisting nyomozó nevével fémjelzett széria egyik kötete is. A szerző munkássága után kutatva bukkantam rá a 2. számú nyomozóiroda című, elsősorban gyermekeknek szóló sorozatára, amelynek első része 2017-ben jelent meg a Scolar Kiadó jóvoltából, jelenleg az ötödik kötetnél tart.

A történetek helyszíne a 937 lakost számláló Haraldváros (amely azért magyar viszonyok között igen erősen falunak minősülne), itt lakik Tiril és Oliver, a két tizenéves gyerkőc, akik Nyolcas névre hallgató kutyájukkal együtt megalapították a település 2. számú nyomozóirodáját. (Mert az igazit, az első számút Fred bácsi korábban létrehozta, de hát, másodiknak is kell lennie valakinek!) A gyerekek minden kötetben újabb és újabb rejtélyt oldanak meg, hiszen ott, ahol a rendőrség kevés, ők lépnek színre. A Zivatarfelhő akcióban a Morten Monsen péktől ellopott élesztő, valamint a szomszéd városkából eltűnő kocsi nyomába erednek, míg a Sötét alak akció című történetben a város melletti mezőn elszaporodó gödrök rejtélyét oldják meg.

Már kisiskolásként is nagyon szerettem a gyermekeknek szóló krimiket, Anthony Horowitztól és Thomas Brezinától a létező összes művet elolvastam, de igyekeztem minden alkalommal újabb szerzőket is megismerni. Annak ellenére, hogy mostanra az érdeklődésem a jóval komorabb és komolyabb bűnügyek felé fordult, a mai napig előszeretettel veszek elő egy-egy ifjúsági művet. Kiváltképp szeretem azokat a szerzőket, akik elsősorban felnőtteknek szóló krimiket írnak, azonban, gondolva a fiatalabb generációkra is, időnként tesznek egy kis kitérőt. Ide sorolhatnám – csak hogy a skandináv szerzőknél maradjunk – Kristina Ohlssont, Åsa Larssont vagy éppen Johan Theorint (akinek éppen pár hete jelent meg Lidércvár ostroma című regénye pont a Scolarnál).

Igazság szerint nem csak az életmű megismerése okán, hanem a szerző munkásságának megítélése miatt is élvezetes különböző műfajokat olvasni egy-egy írótól. Amire az egyik legjobb példa éppen Jørn Lier Horst, akitől a Fekete nap finoman fogalmazva sem hagyott mély nyomot bennem (erősen gondolkozom a folytatáson), azonban a 2. számú nyomozóiroda kellemes meglepetésként szolgált. Ritkán találkozni manapság ugyanis olyan ifjúsági, vagy inkább mondjuk úgy, gyermekregénnyel, amely értő olvasóként tekint a célközönségére, és nem nézi le a kisiskolásokat. Ez a sorozat pedig a ritkaság közé tartozik: a szerző okosan építi fel a cselekményt, a bűnügyet és az azt követő nyomozást, mindezt pedig a 8-12 éves korosztály igényeihez igazítja. Természetesen, felnőttként nem rágtam tövig a körmömet (amúgy sem szoktam), viszont szeretem, ha engem is meg tud lepni a történet, vagy legalábbis, ha nem találom ki az egész könyv tartalmát az első fejezet elolvasását követően.

Jørn Lier Horst folyamatosan agymunkára készteti az olvasóit, akikből később igazi krimirajongó válhat. Finoman ejt el utalásokat, mindkét történetben apró mozaikokat kell összeillesztenie a nyomozópárosnak, hogy képet kapjanak az éppen aktuális bűnügyről. Így valamennyire a gyerekek is beleláthatnak ebbe a sokrétű munkába, kialakulhat bennük a logikus gondolkodás, továbbá az, hogy a csekélységnek tűnő dolgok szolgálhatnak végül megfejtésként.

A magyar változat különösen igényes, a keménytáblás kiviteltől kezdve, Patat Bence gördülékeny, olvasmányos fordításán keresztül, Hans Jørgen Sandnes színes illusztrációival bezárólag. Utóbbi nem csak nagy segítség a gyerekeknek az olvasottak megértéséhez, elképzeléséhez, hanem a történet befejeztével további nyomozásra invitál. A kötet végén található feladványok megoldásai ugyanis a könyv lapjain, a rajzokban vannak elrejtve. (Amit, bevallok hősiesen, én nem csináltam meg, de bizonyára remekül el lehet szórakozni, mire átböngésszük a térképeket és az egyéb illusztrációkat.)

Összegezve, kellemes meglepetés volt számomra ez a sorozat, remélhetőleg, hamarosan folytatni fogom, addig viszont ajánlom minden kisiskolásnak. Hála a rövid fejezeteknek és a nagyobb betűtípsunak, abszolút nem válik megterhelővé az olvasás, bármikor abba tudják hagyni, ha kicsit pihenni szeretnének. De van egy olyan érzésem, hogy inkább együltő helyükben befejezik.

Értékelés: 10/9