Szerző: Paulo Coelho
Cím: A Piedra folyó partján ültem és sírtam (Na margem do rio Piedra eu sentei e chorei)
Fordító: Nagy Viktória
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalak száma: 240

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Bevallom, kissé félve kezdtem neki ennek a Coelho-kötetnek. Egyrészt a saját teóriám miatt, miszerint Coelhot csak úgy jó olvasni, ha az ember vár minimum fél évet a kötetei között (ezt a 2 hónappal ezelőtt olvasott Alefnél is kifejtettem). Másrészt mikor elhatároztam, hogy ez lesz a soron következő regény a szerzőtől, szomorúan láttam, hogy a molyon eléggé lehúzták az olvasók. Lehet, mert nem indultam nagy várakozásokkal, vagy csak egyszerűen megrögzött Coelho-rajongó vagyok, nem tudom - de engem ez az írása is elvarázsolt.

Pilar gyermekkorában beleszeretett egy fiúba. Azt hitte, hogy a szokásos gyermeki szerelmet érezte iránta, de tíz évvel később bebizonyosodik, hogy tévedett. A véletlennek köszönhetően ugyanis ennyi idő elteltével látják újból egymást. A nő jogot tanul, köztisztviselői állásra pályázik, a férfi pedig a vallásban keresett menedéket, papnövendékké válik, akiről azt tartják, képes csodát tenni. A leendő pap megkéri egykori szerelmét, hogy tartson vele utazása során, így a Pireneusokat bejárva felidézik közös emlékeiket, megpróbálják bepótolni az elvesztegetett időt. Útjuk során új emberekkel ismerkednek meg, Pilarnak pedig meg kell küzdenie azzal a tudattal, hogy az a férfi, akit igazán szeret, Istennek szenteli életét.

Bevallom, mikor el kezdtem olvasni a regényt, kezdtem aggódni, hogy én is osztom majd a többség véleményét a könyvvel kapcsolatban. Ugyanis nem ez Coelho legjobb írása. Kicsit lassan indul az egész, sokáig nem tudtam, hova is akar kilyukadni a szerző. De ahogyan haladtam előre a történetben, úgy vált egyre érdekesebbé és líraibbá az egész. Ugyanis ebben a regényben nem is magán a cselekményen van a hangsúly, hanem hogy megértsük azt az üzenetet, ami Coelho közvetít felénk. A szerelem, a lemondás, a fájdalom, az erő és a hit - mindez helyet kap a brazil író művében. És mindezt olyan lírai módon közli velünk, hogy most már bizton jelenthetem ki: Coelhot olvasni mindig öröm.

Persze kell egy fajta hangulat a könyvhöz, és ebben az esetben ugyanennyire fontos a hit is. Ugyanis ebben a kötetben még több szerepet kap Isten és a vallás, mint a szerző más regényeiben. Én nem tartom magam igazi hívőnek: hiszek Istenben, hetente eljárok misére, de nem tartozom a vallási fanatizmusok közé (akik például megbotránkoznának aJézus szeret engemen), mégis magával tud ragadni, ahogyan Coelho ír a témáról.

Ami nagyon tetszett még, az az, ahogyan a szerző használta a szimbolikus elemeket. Már maga a főhős neve, Pilar (ami spanyolul pillért jelent) magában foglalja, hogy egyfajta támaszként működik a papnövendék mellett, ugyanakkor neki is fontos, hogy segítse őt az útján. A víz, mint visszatérő motívum a folyó és a könny, valamint a női jelkép formájában szintén magával ragadó volt.

Igazából engem már a címmel elvarázsolt a szerző, nem sok ennyire költői címadással találkozhatunk a magyar piacon. A borító és a fordítás meg külön dicséretet érdemel, ahogyan maga a kiadás is - de itt csak ismételni tudom magam a korábbi kötetekhez hasonlóan.

Értékelés: 10/8

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!