Szerző: Neil Gaiman
Cím: Sandman 1. - Prelűdök és noktürnök (The Sandman 1. Preludes & Nocturnes)
Fordító: Totth Benedek
Kiadó: Cartaphilus Kiadó
Oldalszám: 240

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Neil Gaimanről az Amerikai istenek óta bebizonyosodott, hogy nem kell ötletekért a szomszédba mennie, ha egy eredeti történetet akar az asztalra tenni. Fontos alakja a XXI. századi irodalomnak, mondhatni úttörő az egyes műfajokban, ugyanis regényei általában vegyítik a különböző irányzatok stílusjegyeit. Kockázatos ez a vállalkozás, mert az olvasóknak vagy bejön ez az újítás, vagy nem, de ahogy a szerző maga is fogalmaz: őt vagy utálni vagy szeretni lehet. Hasonlóan vélekedek a Sandman-sorozat nyitókötetéről is, ami természetesen a képregény alapszabályainak megtartásával, ugyanakkor gaimani ötletekkel kiegészítve látott napvilágot pontosan 25 évvel ezelőtt.

1916-ban egy csapat tudós, élükön a mágus Roderick Burgesszel elhatározza, hogy megidézik és foglyul ejtik a Halált. Azonban homokszem kerül a gépezetbe, és a tervezett személy helyett annak öccsét, Sandmant, az Álmok Fejedelmét csalják csapdába. Több mint hetven évig tartó rabsága alatt a világ teljesen a feje tetejére áll: vannak, akik nem tudnak aludni, és vannak, akik nem tudnak visszatérni az álmok birodalmából. Miután Sandman újból elnyeri szabadságát, arra tér haza, hogy birodalma darabjaira hullott, varázserejű tárgyai szerte a világban hevernek. Útnak indul hát, hogy visszaszerezze őket, és ha kell, alászáll a Pokol legmélyebb bugyraiba. 

Nagyon sokat hallottam már Gaiman világhírű sorozatáról a Sandmanről, ami ha jól tudom, több mint 75 számot ért meg. A sorozat 1988-ban kezdődött, ekkor jelent meg az első történet (Az igazak álma), majd havonta érkeztek az újabbak. A Prelűdök és noktürnök az első nyolc fejezetet tartalmazza, az eddig magyarul megjelent négy kötet pedig mintegy az eposz harmadát, összesen 28 füzetet. 

Gaiman saját bevallása szerint az első fejezetek nem lettek annyira jók, legalábbis a sorozat végét tekintve, mindannyian - ő maga, az író, valamint a rajzolók - keresték a stílusukat. Ráadásul az ötödik történet után az egyik rajzoló, Sam Kieth úgy döntött, otthagyja a csapatot, helyét Mike Dringenberg vette át a "24 óra" című résztől kezdve. (A változás szemmel is érzékelhető.) Az illusztrációk egyébként több ember munkáját dicsérik: a borítók a magyar olvasók számára sem ismeretlen Dave McKean (Coraline, Farkasok a falban, A temető könyve, A vadóc) alkotásai, a belső rajzokért, valamint a kihúzásokért, színezésekért további öt ember volt felelős. Nem vagyok egy nagy képregény rajongó, eddig csupán mangákat olvastam, de a főbb amerikai stílusjegyek itt is visszaköszönnek (mint például a szabályos elosztás a lapokon, vagy hogy a szereplők a kereteken belül maradnak, nem jönnek ki az előtérbe).

Maga a történet abszolút képes arra, hogy az arra fogékony olvasót elvarázsolja. Aki szereti a fantasyt, a horrort, annak mindenféleképpen ajánlom, mert főleg e két műfaj képviselteti magát leginkább: a nyitófejezet leginkább a klasszikus brit történetekre vezethető vissza, a következő három fejezet (Botcsinálta házigazdák, Álmaidban gondolj rám, Remény a pokolban) a horror műfaji változásainak pontos tükörképét tárja az olvasó elé. Az ötödik füzettől (Potyautasok) kezd jóval összetettebbé válni a történet, míg előtt úgymond epizodikus jellegű részeket kaptunk, innentől kezdve a főbb szálakat is átviszi a következő fejezetbe, azokat mindig egy izgalmas fordulattal zárja le, hogy arra késztessen mindenkit, folytassa az olvasást (ha az eredeti megjelenést nézzük, akkor arra, hogy vegyék meg a következő füzetet). 

Az én esetemben mindegyik fejezet elnyerte a tetszésemet, leginkább talán a "Remény a pokolban" című jött be, annak sokrétűsége, szimbolikus tartalmai miatt, no meg a végső csata is fantasztikus és abszolút eredeti volt. Ami inkább zavart, hogy sokszor nem tudtam hova tenni a többi DC-szuperhős hirtelen felbukkanását, illetve az Igazság Ligájának az említését. Mivel életemben nem fogtam sem DC-, sem Marvel-képregényt a kezembe, nem tudom, hogy ezek mennyire függnek össze, az alkotók itt is élnek-e azzal a húzással, hogy időnként hőseiket összeeresztik egy másikkal, hogy így szerezzenek még több rajongót maguknak. Bár Gaimanről ezt nem feltételezem, inkább tisztelgésnek veszem tőle, de az is lehet, hogy felsőbb nyomásra kerültek bele a Liga hősei és ellenségei. 

Szerencsére a kötet végén található egy három oldalas jegyzet, ami nagyban segít eligazodni az olyan - képregényekben járatlan - olvasóknak, mint amilyen én is vagyok. Természetesen nem csak a DC-univerzummal kapcsolatot információk kaptak itt helyet, hanem a különböző mitológiai, shakespeari történetekre való utalások is értelmet nyertek ennek köszönhetően. 

A magyar kiadás roppant igényes, minden oldal teljesen színes, a beírások is jól olvashatóak, szerencsére átvették az eredeti kiadásból a különböző betűtípusokat. A fordítás Totth Benedek munkáját dicséri, akitől - most jöttem rá - két héten belül már a harmadik általa magyarra átültetett könyvet veszem a kezembe. Kíváncsian várom a következő köteteket, habár az utolsó rész Magyarországon 2011-ben jelent meg, bízom benne, hogy idővel a későbbi könyvek is napvilágot látnak. 

Értékelés: 10/9

A könyvet most akciósan, 50% kedvezménnyel tudod megvásárolni az Alexandra Könyváruházban!