Szerző: Mohamed Mbougar Sarr
Cím: Ugyanolyan emberek (De purs hommes)
Fordító: Balla Katalin
Kiadó: Park Könyvkiadó
Oldalszám: 168 

Magyarul is olvasható Az emberek legtitkosabb emlékezete szerzője, Mohamed Mbougar Sarr egyik korábbi regénye, az Ugyanolyan emberek, amelynek középpontjában a homoszexualitással szembeni merev elutasítás és gyűlölet, valamint az önmagunk megismerése és vállalása áll.

A regény főhőse, Ndéné Géjé, a harmincas éveiben járó irodalomprofesszor, aki Szenegál fővárosának egyetlen egyetemén tanít. Átlagos, modern férfi, aki egy, a szeretőjénél töltött éjszaka folyamán szembesül először igazán a homoszexuálisokat érő gyűlölethullámmal. A neten ugyanis terjedni kezd egy videó, amelyen az látható, hogy a dühödt és istenfélő helyiek kiásnak a sírjából egy melegnek vélt férfit - mivel egy gór-jigén nem fekhet szent földben -, majd meggyalázva a holttestet, végig húzzák a városon. Szinte ezzel egy időben érkezik az egyetemre a minisztériumi felhívás: az iskolákban nem lehet Verlaine és más, bizonyíthatóan homoszexuális szerzők műveit tanítani, mivel az rossz hatással lehet a hallgatókra. Ahogy Ndéné egyre jobban beleássa magát a témába, úgy szembesül egyre jobban a muszlimok homofóbiájával. A téma felkelti az érdeklődését, így hát tanulmányozni kezdi Szenegál hagyományait, hogy megértse a homoszexuálisnak kikiáltott emberekkel szemben táplált gyűlölet mozgatórugóit, és útja során olyan belső tájakra téved, amelyekről azelőtt mit sem tudott.

Mohamed Mbougar Sarr (Fotó: Valuska Gábor)

Az 1990-es, dakari születésű Mohamed Mbougar Sarr Szenegálban, Diourbelben töltötte gyermekkorát, a középiskolai tanulmányai befejezését követően költözött Franciaországba. Egyetemi tanulmányai alatt is foglalkozott a szenegáli irodalommal, de disszertációját végül nem írta meg, mert minden idejét a szépirodalomírásnak szentelte. La cale (2014) című, a rabszolga-kereskedelemről szóló novellája elnyerte a Prix Stéphane-Hessel díjat. 2015-es regénye, a Terre ceinte egy fiktív szaheli falu életét írja le, amely az iszlamista dzsihádista milíciák ellenőrzése alatt áll. Második regénye, a Silence du chœur (2017), amely a szicíliai afrikai bevándorlók mindennapjait mutatja be, a Saint-Malóban megrendezett Étonnants Voyageurs fesztiválon elnyerte a világirodalmi díjat. A magyarul is olvasható Az emberek legtitkosabb emlékezete című művével 2021 novemberében – az első szubszaharai afrikaiként, egyben a legfiatalabb szerzőkén – elnyerte a Goncourt-díjat, Franciaország legrangosabb irodalmi elismerését. A hazánkban nemrég megjelent Ugyanolyan ember (De purs hommes) című kisregény eredetileg 2018-ban látott napvilágot.

"Ha találtak egy meleget, ha okkal vagy ok nélkül akként azonosítottak valakit, a családja mentegetőzni kényszerült; azzal kellett bizonyítania, hogy undorodik a bűntől, hogy minden kapcsolatot megszakított a vádolt személlyel, vagy még nagyobb erőszakot tanúsított iránta, mint a többiek. Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy a család, amelyre a szégyen fekete felhője ereszkedett, mentse a jó hírét."

Habár a kötet alig több mint 160 oldal, Sarr minden részletre kiterjedve mutatja be szülőhazája lakosságának, vagyis a muszlimoknak a homoszexualitáshoz való hozzáállását. És az a világ, amit bemutat, meglehetősen ijesztő, és nem csak azért, mert sejthető, hogy a regényben ábrázolt gyűlölet és a tolerancia teljes hiánya a valóságban is képes ekkora méretet ölteni. Azért ijesztő igazán, mert nehéz nem észrevenni a párhuzamot a mai magyar politikai helyzettel – gondoljunk csak a gyermekvédelminek álcázott, de valójában a homoszexuálisokat megbélyegző törvényre –, és habár szerencsére nálunk nem ennyire felfokozott a közhangulat, de láthatjuk, hogy hova fajulhat az értelmetlen gyűlöletkeltés.

Persze, a kérdés ennél jóval bonyolultabb, hiszen jelen esetben a másság elutasításának magja az iszlám vallás másfél évezredes tanaiban gyökeredzik, és éppen ennek felkutatása lesz Ndéné célja is. A férfi ugyanis meg akarja érteni, hogy miért nem képesek az emberek kettéválasztani a művészetet a művész szexuális orientációjától, hogy miért kell a homoszexualitás bélyegének minden tettet felülírnia és eltörölnie, hogy miért tekintenek továbbra is olyan bűnként rá, amely automatikusan maga után vonja a teljes kirekesztést és elszigetelést.

"Nem betegek – szólt közbe apám lassú, kemény hangon. – Hogyan sújtotta volna őket Isten olyan betegséggel, amely bűn? Ha így tett volna, hogyan tehetné felelőssé őket egy olyan hibáért, amelyről nem tehetnek? Isteni eredetű bűn? Asztafurullah, az elképzelhetetlen. Az ilyesmi tudatos választás eredménye. Azok a férfiak nem betegek. Ha azt mondod, Mbene, hogy betegek, azzal azt állítod, hogy a homoszexualitás Istentől fakad."

Igazán félelmetes szembesülni a vallási fanatizmussal (és itt most teljesen mindegy, hogy a regényben az iszlám vallás kerül terítékre, ez a fajta erőteljes elzárkózás a világ változásaival szemben a kereszténységre is ugyanúgy igaz), és azzal, hogy a magukat igazi hívőnek és istenfélőnek tartott emberek milyen mélyre tudnak süllyedni. Ndéné kutatásainak hála pedig több szempontot is kapunk: az apáét, aki egyfajta vallási vezetőként ad hangot a melegek iránti ellenszenvének, a nőét, aki egyszerre próbál meg jó feleség és jó anya lenni, a halott férfi anyjáét, akit egy olyan „bűn” miatt vetett ki magából a közösség, amelyhez neki semmi köze nincs, a barátnőjét, aki megpróbálja felnyitni elbeszélőnk szemét és rávenni, hogy nézze más szemszögből a világot, sőt, még egy homoszexuálisnak vélt férfi is megszólal. És természetesen látjuk magát a közösséget is, ami egy emberként képes nekifeszülni bárkinek, akire csak a gyanú árnyéka is vetül.

Ndéné az idő előre haladtával egyre jobban bevonódik érzelmileg is az ügybe: mintha mindeddig burokban nevelkedett volna, úgy hatnak rá és rémítik el az újonnan megszerzett információk és átélt tapasztalatok. De céljától semmi sem tántorítja el: minél jobban beleássa magát a témában, annál elszántabban igyekszik megérteni a megérthetetlent. Már-már rögeszmévé válik számára a homoszexuálisok elleni gyűlölet kérdésének megválaszolása. És ez az, ami Sarrt is leginkább foglalkoztatja: mindannak ellenére, hogy mély empátiával ír a melegekről, őt nem a férfiak közötti szerelmi vagy szexuális viszony érdekli, hanem az ellenük irányuló értelmetlen erőszak feltérképezése.

"A gyermek Isten ajándéka. Számomra a gyerek gyerek. Mi mást tehetnék, mint hogy szeretem, akkor is, ha más, ha beteg? Éjjel-nappal imádkoznék Istenhez, hogy gyógyítsa meg a gyermekem, de akkor is szeretném. Ki szeresse, ha én, az anyja nem szeretem?"

Sarr műve – minden cselekményessége és fordulata ellenére – leginkább egy regénynek álcázott esszé- vagy tanulmánygyűjtemény, amelynek elsődleges és legfontosabb célja felhívni az olvasó figyelmét egy nagyon is mai és égető problémára. A szerző nagyságát ugyanakkor dicséri, hogy mégsem válik az egész száraz elmélkedéssé, sőt, némely jelenet úgy képes hatni az érzelmeinkre, mint ahogyan kevés mű. Ilyen például az, amikor Ndéné felkeresi a meggyalázott férfi anyját, és a közösség megvetése ellenére többször meg is látogatja, sőt, imádkozik is az asszonnyal a halottért. De mondhatnám a főhősnek a családdal vagy a tanítványaival megvívott harcait is, amelynek köszönhetően hol a tehetetlen düh, hol pedig a mélységes felháborodás érzete erősödik fel bennünk. És ez igazán nagy érdeme a regénynek: nemcsak elgondolkodtatja, de emocionálisan is erősen megmozgatja és próbára teszi az olvasót.

Értékelés: 10/10