Szerző: Michael Hjorth - Hans Rosenfeldt
Cím: Ingovány (Det Fördolda)
Fordította: Dobosi Beáta
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám 448

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Michael Hjorth és Hans Rosenfeldt személyében egy újabb skandináv szerzőpárost köszönthetünk. Első regényük - amely a Sebastian Bergman-sorozat első kötete is egyben - 2010-ben jelent meg svédül és még ugyanebben az évben elkészült a tévéváltozat is. Két évvel később már a magyar olvasók is is kezükben tarthatták az Ingoványt, azt egyelőre csak remélhetjük, hogy a filmre sem kell várni sokáig. 

A tizenhat éves Roger Erikson eltűnéséről csak két nappal később szerez tudomást a rendőrség, mivel anyja, Lena csak ekkor értesíti a hatóságokat. Azonnal nyomozni kezdenek utána, egy csapat fiatal cserkész ideiglenes segítségével pedig rá is akadnak egy mocsárban. A fiú testét késszúrások borítják, a szívét eltávolították. A västeråsi rendőrség segítségére siet a Svéd Királyi Nyomozóhatóság, Torkel Höglund és csapata személyében. A felügyelő egy nap váratlanul összetalálkozik egy volt kollégájával, Sebastian Bergmannal, az ismert kriminálpszichológussal. A férfi felesége és kislánya halála után teljesen megkeseredetté vált, egyetlen örömét az egyéjszakás kalandok jelentik Mikor az örökül kapott szülői ház eladását kezdi intézni, talál egy levelet, amelynek hatására úgy dönt, hogy hosszú évek után újra a rendőrség szolgálatába áll. Az Erikson-esetben - habár sokan tiltakoznak a jelenléte ellen - hamar nélkülözhetetlenné válik, ugyanis jóval közelebbről ismeri az ügy helyszíneit és szereplőit, mint a társai. 

A svéd szerzőpáros regénye számomra az utóbbi idők legjobb skandináv krimi élményét nyújtotta. Ha Alvtegen könyvét nem vesszük számításba - az inkább lélektani dráma, semmint krimi - legutoljára Az utolsó igaz ember volt rám ekkora hatással. Ezek a regények talán éppen amiatt válnak nagy kedvencekké, mert nem a szokványos bűnügyi regényeket kapom - mint amilyet pl. Lehtolainen vagy Nesser ír -, hanem egy jóval többrétűbb, mélyebb tartalmú történetet. Jelen esetben a nyomozás mellett nagy hangsúlyt fektet a szereplők magánéletére, valamint újdonságként jelenik meg, hogy egy kriminálpszichológus az, aki rájön a megoldásra. Persze, ugyanúgy fontos, hogy az apróbb darabkákat képes legyen összeilleszteni, ugyanakkor az emberek viselkedéséből, mozdulataiból, arcmimikájukból próbál meg rájönni, ki mond igazat, és ki az, aki hazudik.

Természetesen az írók nem hazudtolták meg az országukat, így a néhol burkolt, néhol nyílt társadalomkritika, csakúgy, mint a skandináv művek többségében, itt is megjelenik. A módosak és szegényebbek közti különbségek kiütközése, a példás, tisztes életet élők látszatát keltő vezetők titkai, a média és a pénzhajkurászás problémája mind feltűnik, némelyek fajsúlyosabb szerepet kapnak, párat csak érintenek a szerzők. A történetvezetés egyszerű, de mégis brilliáns: nem ugrálunk az időben, ennek köszönhetően teljesen követhető, az első egyformának tűnő nevek és helyek is hamar a helyükre kerülnek, a feszültséget végig fenntartja. 

A regény legnagyobb erőssége a karakterek tökéletes kidolgozása. Az alig pár emberből álló nyomozócsoport minden egyes tagja végig él a történet során, a munkájuk mellett mindegyiküknek meg van a maga magánéleti problémája. Akad, aki elismerésre vágyik, ennek érdekében pedig hajlandó bármit megtenni, aztán ott van Haraldson, akinek a nejétől - bármennyire is meg lehetett őt is érteni - falat tudtam volna kaparni és ne feledkezzünk meg Torkelről, a született felügyelőről és Ursuláról, kettejük beszélgetéseit, csipkelődéseit is imádtam. Az abszolút kedvenccé azonban Sebastian, ez a svéd dr. House-utánzat vált, aki szarkasztikus humorával, néhol durván sértő stílusával, megkeseredettségével, ugyanakkor fenomenális humorával és leleményességével rövid idő alatt belopja magát az olvasó szívébe.

Mind a nyomozás, mind a szereplők élete csupa izgalom tehát, amelyből az utolsó oldalon sincsen hiány. Éppen ezért, bízom benne, hogy hamarosan újból találkozhatunk Sebastiannal.

Értékelés: 10/9