Nem, nem kell megijedni, a fenti mondatot még véletlenül sem gondoltam komolyan, hiszen nagy veszteség érné a világot, ha minden nő egyről a kettőre eltűnne a Föld színéről. A cikk címe mindössze arra a három Boris Vian / Victor Sullivan-kötetre utal, amelyekről a továbbiakban olvashat a kedves látogató.

Boris Viant remélhetőleg senkinek nem kell bemutatni. Leghíresebb regényei - Venyigeszú és a plantkon, Tajtékos napok, Pekingi ősz - már több kiadást is megéltek, sőt, nem is olyan régen a másodikból készített filmet is vetíttek a mozik, nem kevés kritikai visszhanggal. Megvallom, én csak mostanában kezdtem ismerkedni a szerző munkásságával, ebben nagy segítségemre volt a Cartaphilus Kiadó, vagyis a Vian-életmű magyarországi gondozója. Bár sokáig kétséges volt számomra, hogy teljessé válhat ez a fajta kiadás, hiszen idén a Helikon Kiadónál jelent meg két régebbi regénye, ám nagy meglepetésre a Cartaphilus folytatva a Szórakoztató metafizika névre keresztelt sorozatot egy újabb, ám eddig kevesek által ismert regénnyel jelent meg a piacon.

Ez pedig nem más, mint a Ki érti a csajokat? című kötetet, amely egyben a legutolsó Vernon Sullivan-regény. Ezekről azt kell tudni, hogy Vian első műveit álnéven jelentette meg, elhitetve saját kiadójával, hogy ő csak mint fordító működött közre az egyébként amerikai származású író történeteinek világra jövetelében. Talán nem is csoda, hogy az 1950-ben írt könyvhöz nem kívánta az igazi nevét adni (holott stílusa miatt addigra már mindenki tisztában volt igazi szerepével), hiszen a regény, hasonlóan a többi Sullivan-kötethez egy erotikával és fekete humorral fűszerezett krimi-paródia. Na igen, erre varrjon gombot az ember! Viannak egyébként is szokása, hogy több műfajt vegyítve alkossa meg saját, egyedi és ennek köszönhetően jóformán utánozhatatlan stílusát.
"Ki érti a csajokat?" A főhős-narrátor gyakran ismételgeti a kérdést, de hogy is érthetné a csajokat, akik szépek, kívánatosak, gazdagok, de ez mintha nem lenne elég nekik, ugyanis férfiruhába öltöznek, sőt, mintha jobban érdeklődnének egymás iránt, mint a hozzájuk hasonlóan gazdag, Buickból Cadillacbe, onnan motorcsónakba pattanó, széles vállú aranyifjak iránt. Gaya tizenhét éves, gyönyörű, mindene megvan, és férjhez akar menni. Főhősünk, Francis Deacon ezt nem érti - hiszen nem érti a csajokat -, először kérdezősködik, aztán a rejtély nyomába ered, és a lánglelkű leányszabadító szerepében tetszelegve olyan vad drogmaffia-akcióba keveredik, hogy maga is megbánja. Amikor egy nagyobb szállítmány vételárát képező tízezer dollárt magához vesz, elszabadul a pokol, és Francis üldözőből üldözötté válik. Az egész washingtoni meleg és leszbikus drogmaffia a nyakában liheg. Autós üldözés, hatalmas bunyók, patakokban folyó vér és whisky, lövöldözés, nőnek öltözött férfiak - és persze szex; a szerző minden eszközt bevet, ami egy remek krimihez szükséges. Sőt, talán kicsivel többet is.
Már a fülszövegből is látszik, hogy mennyi mindent kap az, aki ráveszi magát, hogy kezébe vegye ezt az alig 150 oldalnyi történetet. Hasonlóan Vian többi regényéhez ezt is pergős cselekménye, váratlan és abszurd fordulatai, fárasztó humora és szójátékai az, ami kiemeli az átlagkönyvek körül. És további stílusjegyeket is megfigyelhet az olvasó, hiszen a befejezés jelen esetben is szinte vérfürdőbe torkollik, és nem egy szituációra mondjuk, hogy ezt már olvastuk valahol. Ja, hogy éppen egy egy másik Vian/Sullivan-kötetben. Mert hogy - ezt kár is lenne tagadni a szerző művei valahol mind egy kaptafára épülnek. De Vian nem is akar több lenni ennél, nem próbálja meg elhitetni az olvasóval, hogy mindig meg tud újulni (éppen ezért nem is jelenthető ki tényként, hogy ez lenne a legjobb műve, mert nem az), de ha az olvasó képes a sorok mögé látni, igen komoly dolgokkal találja szembe magát. Jelen esetben a látszólagos abszurd humor és a semmitmondó történet mögött a homoszexualitás és a drog kérdését járja körbe a szerző (egyébként is jellemző rá az éles társadalomkritika), ami talán a mai "modern" embert is képes megbotránkoztatni - főleg abban a köntösben, ahogyan Vian ezt elénk tárja.
Annak is érdemes kézbe venni a kötetet, aki korábban már olvasta az És mindez a nők miatt van!, 1992-es Barabár József-féle változatot ugyanis, ahogyan az utószóból ez egyértelműen kiderül, egy sokkal komplexebb, szöveghűségesebb fordítást kapunk, amely talán erősebben képes arra, hogy visszaadja Vian üzenetét.
ford. Lőrinszky Ildikó, Cartaphilus Kiadó, 2014, 160 oldal, 2500 Ft

Az itthon korábban Öljünk meg minden rohadékot! címmel megjelent regényt a Cartaphilus Kiadó jó szokásához híven átdolgozott fordításban és új, az eredetit pontosabban tükröző címmel kínálja olvasóinnak. A Pusztuljon minden rusnyaság! különleges helyet foglal el a Vian által hajdan Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. Az első két Sullivan-mű (Köpök a sírotokra és A holtaknak már mindegy) kiváltotta botrányoknak köszönhetően a korabeli sajtó és a közönség 1948-ban már tisztában volt azzal, hogy Sullivan és állítólagos fordítója egy és ugyanaz a személy, így aztán Boris Vian e harmadik krimiparódia megírásakor már sokkal kevésbé ügyelt a látszatra, és már nem akarta feltétlenül elhitetni az olvasókkal, hogy egy igazi amerikai regénnyel van dolguk. Éppen ezért, bár ebben a könyvben is megtalálhatók az előző Sullivan-krimik kellékei és kliséi, a stílus már egyértelműen viani.
Cikkemben tehát visszafelé haladok az időben - remélem, ez megbocsátható, de szerettem volna a legfrissebb kötettel kezdeni az ismertetést, hátha az olvasó elunja magát, mire ideáig jut -, de ettől ez a regény sem lesz kevesebb. Hiszen ahogyan a kiadói fülszöveg is utal rá, annak ellenére, hogy ebben a történetben is megtaláljuk a fentebb már említett viani kliséket, fontos helyet foglal el ez a mű is a szerző életében. A megjelenés útja is kalandos, hiszen eleinte folytatásos sztoriként adta közzé egy francia lap, ám az olvasók felháborodott levelei (hiába, Vian stílusa még annyi évvel első regénye megírását követően is kiverte a biztosítékot) miatt a főszerkesztő visszamondta a megbízást. Később, maga a fizikai valójában kiadott könyv sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mindössze huszonötezer példány kelt el belőle, amely akkoriban nagyon csekélynek számított.
A főhős, Rocky Bailey pedig egy zseniálisan megépített figura: a tesztoszteron túltengés folytán atlaszi erőre szert tevő magánnyomozó az egyik legmenőbb a társai között. Laza stílusa, latin "tudása", no meg felsőbbrendűség-érzete végig tökéletes összhangban áll egymással, az olvasó pedig végig csodálkozik, hogy ilyen szélsőséges jellemvonásokból hogyan volt képes összegyűrni ennyire összhangban álló karaktert a szerző. És emellett, a felszín alatt a testiségről, a külsőségekről szóló örökérvényű gondolatokról is olvashatunk. Sajnálatos módon ebben a kötetben a cselekmény nem annyira ütős, mint Vian többi művében, talán kissé kifáradt az évek alatt az író, ugyanakkor ha elolvassuk a sorozat szerkesztője, Takács M. József által írt (néhol kissé elfogult) utószót, sok mindenre fény derül a regény keletkezése kapcsán, amiknek tükrében mi is máshogy tekintünk erre a regényre.
ford. Vinkó József, Cartaphilus Kiadó,2012, 208 oldal, 2500 Ft

Különleges helyet foglal el az életmű-sorozatban a négy Vian-drámát tartalmazó Mindenkit megnyúzunk!, hiszen ezek nélkül nem lenne teljes a szerzőről kialakult kép. Eleddig csak novelláit és regényeit ismerhettük, de talán kevesen tudják, hogy itthon már két műve is bemutatásra került. Hiánypótló darabja tehát ez a sorozatnak (ahogyan továbbra is az verseskötete, talán hamarosan ezt is kézbe vehetjük).
Talán csak magamat ismételgetem, de bámulatos az, ahogy Vian hű tudott maradni magához, mégis egy teljesen új oldalát mutatja meg színpadi műveiben. A váratlan, abszurd fordulatok (a semmiből feltűnő szereplők, akiknek jóformán köze nincs a történethez), a groteszk humor mögött azonban ismételten komoly társadalmi problémákat feszeget. Házasság, szerelem, vallás, háború - ezek a fő témái az egyes műveknek, amelyeknek a megszületésük szintén nem volt botrányoktól mentes (nem is Vianról lenne szó). A legjobbnak talán a Mindenkit megnyúzunk! című darabot mondanám (nem véletlenül vált ez a legismertebbé és a legtöbbet játszottá). A régóta és sokak által várt D-day körül kialakult helyzet már önmagában egy érdekes alapszituációt vet fel, de a szereplők lelkében vívott csaták és a morális kérdések azok, amik miatt igazán jó (és nehéz!) lehet Viant játszani és rendezni. Az eredetileg regénynek szánt történet anno nagy port kavart a közönség és a kritikusok köreiben (magyarán igazi bukás volt), ami ma már kissé túlzónak hathat, de az adott korszak viszonyait szemlélve abszolút érthető. Érdemes ennél a résznél is elolvasni az utószót, amelyből sok érdekességet tudhatunk meg (például azt, hogy Vian teljesen hidegen hagyták a próbák, sőt a bemutatóról is majdnem elkésett). 
A másik nagy érdekes dráma a Köpök a sírotokra, amely cím ismerősen csenghet az olvasóknak, hiszen a szerző saját maga készítette el a színpadi változatot a regényéből. Érdekes látni, ahogyan a pergő cselekményt, amely tucatnyi helyszínen játszódik eredetileg, most egy szobába helyezte, és ezzel a változtatással is mennyire más lett az üzenete a sztorinak. (Na jó, azért az is hozzátesz, hogy kvázi az összes pornográf jelenetet kivette a darabból, így segítve azoknak, akik anno támadták a regény miatt, hogy semmilyen mondanivalóval nem bír.)
A maradék két dráma - A legalja mesterség, A Medusza-fő - kétség kívül fontos részei az életműnek, de sajnos azt kell mondanom, hogy nem tartoznak a szerző legjobb drámát közé. Talán éppen azért, mert ezek könnyedebb hangvételű darabok, és rájövünk, hogy a mezei humor és a viani humor nem annyira jó párosítás.
A tervek szerint érkezett volna még egy drámakötet, amely további híres színműveket foglal magába. Jelen pillanatban nem tudom, ebből lesz-e végül valami, remélem, a sorozat új szerkesztője, Szabó Dávidnak elég erős a keze, hogy összetudja fogni a maradék műveket, és a továbbiakban a drámák mellett a verseket és az esszéket, bohózatokat is olvashatjuk
Ford. Pacskovkszky Zsolt, Takács M. József, Vinkó József, Cartaphilus Kiadó, 2010 288 oldal, 2800 Ft