KÉNYSZERŰ FRIGY KÉSZÜLŐDIK. KETTŐS KIVÉGZÉS A RÁADÁS. ÁM A KÉT TOLVAJNAK MÁS TERVEI VANNAK.
Az Új Birodalom olyan ceremóniával készül megünnepelni a Nemzetelvűek felett aratott győzelmét, ami örökre emlékezetes marad. A Télvíz-ünnepre időzítik a császárnő kézfogóját, no meg Degan Gaunt és a Melengári Boszorkány nyilvános kivégzését. Terveik szerint Modina ezt követően végzetes balesetet szenved majd, így az új császár ülhet a birodalom trónjára. Micsoda gyönyörű nap lesz az! Csak egy a bökkenő: Royce és Hadrian közben megtalálták a rég elveszett örököst.
A Télvíz idején a magával ragadó Riyria-krónikák ötödik kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek egyik legsikeresebb új fantasyjévé vált.

Ötödik részéhez érkezett Michael J. Sullivan nagyívű fantasy-sorozata, amit azt jelenti, hogy már csak egy köteten át élvezhetjük Royce és Hadrian kalandjait. (Persze, szerencsére van nekünk egy két könyvből álló előzménytörténetünk, amit minden bizonnyal magyarul is olvashatunk majd, hiszen a szerző és regényei egyre népszerűbbek hazánkban.) A sorozat minősége egyre jobb, ahogyan a történet is kezd egyre feszesebbé válni, a szereplőkről is egyre többet tudunk meg, így nem is csoda, hogy a külföldi és a hazai kritikák is abszolút pozitívak. 

Az ember azt várná, hogy ahogyan közeledünk a sorozat befejezéséhez, egyre pergősebbé válik a sztori, felgyorsulnak az események és az író is igyekszik fokozni az izgalmakat. Sullivan azonban úgy gondolta, hogy sokkal nagyobbat fog szólni a finálé, ha először visszavesz a tempóból, hogy azután tudja bemutatni gyorsulási képességeit. A Télvíz idején éppen ezért eleinte egy, a Smaragdvihar tempójából igencsak visszavett, lassabb történetvezetéssel indul, e tekintetben kissé visszaköszön az első könyvek hangulata, de aztán a kötet második felében jönnek a csavarok, az áll-leesés, és az epekedés a zárókötet után. 

A történetről magáról már nem kívánok sokat szólni, hiszen nem azzal fogom felkelteni a leendő olvasók figyelmét, sokkal fontosabbnak tartom, hogy Sullivanről, mint íróról írjak pár mondatot. Magam is meglepődtem azon, hogy mennyire érződik a köteten az átgondoltság, hogy a szerző az elejétől fogva tudta, hogy mit és hogyan akar elmesélni hat részben, és ehhez tartotta is magát. Ami első furcsának tűnhet, hogy jó pár főszálat elzárt ebben a történetben. Más írók simán hagyták volna ezt az utolsó kötetre, még akkor is, ha az ennek következtében összecsapottá is válik a sztori. Persze, azért Sullivan sem rántja le a leplet minden titokról, de azért tényleg jó pár kérdésre kapunk választ.

A másik, ami az átgondoltságot tükrözi (és bizonyítja, hogy Sullivan remek író): a cselekményvezetés. Amikor az olvasó már azt hinné, nem tudja meglepni újabb fordulat, az író bebizonyítja, hogy mégis be tud dobni egy akkora csavart, amitől leesik az állunk, de leginkább attól a ténytől, hogy mennyire logikusan illeszkedik az egész az eddigi történetbe. Szerencsére azonban Sullivannek nem az a perverziója, hogy random módon kezdi pusztítani a szereplőit, így az antihősök között is akar pár, akit bár szívesen látnánk már holtan, még mindig az élők táborát erősíti. A halál, mint minden más pont akkor érkezik meg a Riyria-krónikákban, amikor és ahol kell. Ez pedig számomra roppant szimpatikus húzás a szerzőtől. 

A továbbiakban dicsérhetném a szerző és a könyv humorát, az életszerű párbeszédeket, az olvasmányos stílust, a jó és árnyalt karakterábrázolást, de ezt már mint megtettem az előző négy kötetnél, így ezektől is most eltekintek, mivel aki ismeri a korábbi kalandokat, annak újat ezzel nem mondhatok. (Aki meg nem, az olvassa el a könyveket és a kritikáimat.)

Michael J. Sullivan: Télvíz idején, ford. Matolcsy Kálmán, Fumax Kiadó, 352 oldal, 3095 Ft