Szerző: Ben H. Winters
Cím: Gyilkosság világvége előtt (The Last Policeman)
Fordító: Falvay Dóra
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 272

SPOILERMENTES KRITIKA!

Ben H. Winters könyvére első sorban a borító miatt figyeltem fel, amit azonnal meg is választottam magamban az év legjobbjának. (Noha, ez elég merész kijelentés volt tőlem röpke két hónap után.) De természetesen ez még nem lenne ok az elolvasásra, azonban a tartalom ismerete után bizonyossá vált számomra, hogy nekem ez kell. Krimi az apokalipszis előtt? Naná!

Hank Palace nyomozó pár héttel ezelőtt még csak egyszerű közlekedési járőr volt. És nagyon úgy tűnik, hogy élete végéig nyomozó is marad, tekintve, hogy a tudósok mindössze fél évet jósolnak a világnak. A 2011GV₁ jelet viselő aszteroida - amit a köznyelv csak Maiaként emleget – ugyanis kicsivel több mint hat hónap múlva fog a Föld egy pontjára becsapódni, a maga harminckilométeres átmérőjével. A hír hallatán a gazdaság végleg összeroppant, az öngyilkosságok száma gigászi méreteket ölt, a drogüzlet viszont virágkorát éli. Ebben az alvilági pokolban próbál meg Hank a törvény erejénél fogva elveihez hű nyomozó maradni. Mikor az egyik gyorsétterem mosdójában akasztott emberre találnak, azonnal egy újabb öngyilkosságnak könyvelik el. A férfi azonban érzi, hogy ezúttal másról van szó: Peter Zellt meggyilkolták. Lázas nyomozásba kezd, azonban nem csak az esettel magával, hanem az egész hivatallal harcolnia kell, miközben a kilátástalanság bugyrába taszítódik egyre mélyebbre.

Ben H. Winters Maryland külvárosában nőtt fel, és a Washington Egyetemet végezte el St. Louis-ban. Az írás előtt tanítással, újságírással és színdarabok írásával foglalkozott. 2009-ben jelent meg az első regénye, melyet azóta számos további követett. Az áttörést Az utolsó nyomozó-trilógia hozta meg neki, amiben egy nyomozó a közelgő világvége előtt old meg rejtélyes gyilkosságokat, és keresi közben az emberiség legfontosabb kérdéseire a választ. Egyedi stílusa, hangvétele és megoldásai miatt a Gyilkosság világvége előtt című első részt 2012-ben Edgar-díjjal tüntették ki, a Countdown City című folytatása pedig egy évvel később Philip K. Dick-díjat nyert.

Habár a kiadó a sci-fi műfajt is használja a krimi megjelölés mellett, megnyugtatok minden hozzám hasonló személyt, hogy ezt a kötetet bátran kézbe lehet venni azoknak is, akik még életükben nem olvastak tudományos-fantasztikus regényt, avagy éppenséggel irtóznak tőle. Nem mondom, hogy alaptalan a műfaji megnevezés, de annyira érdekesen és emészthetően van tálalva, hogy olvasás közben nem is tűnik fel a jelenléte. Néhol ugyan kitér az aszteroidával való kapcsolatos tényekre, elmélkedésekre, de a mezei olvasó is leszűrheti ennek a lényegét, még akkor is, ha nem minden szót ért belőle.

A lényeg pedig az, hogy a Földnek pusztán hat hónapja van hátra a megsemmisülésig. Már ez a felvetés is gondolkodásra sarkallja az embert, olvasás közben pedig végig azon jár az agyunk, mi mit tennénk egy ilyen helyzetben? Az biztos, hogy bizonyos munkák feleslegessé válnának (mint például a regényben is említett biztosítóké), és ez egy megállíthatatlan lavinát indítana el. Gondoljunk csak bele, az emberek akár bátran felvehetnének hitelt, hiszen a visszafizetésre idejük sem lenne, de értelmét sem látnák. Ekképp a bankok is hamarosan csődbe mennének, hasonlóképpen azokhoz a cégekhez, vállalkozásokhoz, amelyek hosszú távban gondolkodnak. De ugyanez a helyzet az egyéb szolgáltatásokkal is: egy hotelnek mi értelme lenne tovább működni, hiszen fél év múlva úgyis vége mindennek. Pedig kétség kívül a lakosok bakancslistájának hála az ő üzletük fellendülne. Így hát elindul egy ördögi kör, amely a gazdaság bukásághoz járul hozzá igen rövid időn belül.

Winters pedig mindezt (habár a fentiek részben saját gondolatok) abszolút hitelesen és életszerűen mutatta be, és ez az igazi nagy erőssége a regénynek. Egy ilyen közegben természetes, ha az emberek inkább önkezükkel vetnek véget az életüknek (ahogy történik ez a regényben is), és ugyanígy sokan a depressziójukat ópiátokkal, tudatmódosító szerekkel kívánják enyhíteni. Palace nyomozóhoz hasonlóan pedig nagyon kevesen – a szám valóban elenyésző lehet – végeznék tisztelettel a munkájukat.

Hősünknek is leginkább ezzel gyűlik meg a baja, hiszen láthatóan a hatóság is magasról tojik a halálesetekre, hacsak nem kirívóan van szó gyilkosságról, elkönyvelik azt saját kezűleg bevégeztetett halálnak, hogy minél kevesebb munkájuk legyen. Szerencsére azonban hősünk kitart megérzései mellett, és végül fényt derít a megoldásra. Vitathatatlan, hogy az apokalipszis előtti sötét helyzetet csak egy ilyen banális esettel lehet tökéletesen érzékeltetni, a krimi rajongó énem mégis kissé csalódott: ugyanis a kötet feléig ez a szál abszolút nem mozgatott meg. Ez az egyetlen hátránya a szememben a regénynek, vagyis hogy maga az eset nem volt izgalmas, egész egyszerűen hidegen hagyott, ki ölte meg Zellt (ezzel talán nem árulok el titkot, hogy valóban gyilkosságról van szó), és milyen indíttatásból. Persze, a végére már alaposan felcsigázott engem is, és maga a megoldás is elgondolkodtató, de tagadhatatlan, hogy a történet első felét az alapötletet mentette meg.

Nem mondom azt, hogy a szerző találta fel a spanyol viaszt, biztosan előtte is voltak, akiket megmozgatott ez a téma, ám talán Winters az első, aki ennyire érthető módon és olvasmányos stílusban tárta mindezt az olvasók elé, ráadásul a reakciók mellett egy izgalmas(nak szánt) köretet is adott mellé. A folytatásra roppant kíváncsi vagyok, a befejezés fényében legalábbis mindenképp, ezzel kapcsolatban a nálam tájékozottabbak jelentkezését is várom egy kérdés erejéig, ugyanis a tudományos események között van egy, amit nem teljesen értek – habár ez nincs kihatással a kötet élvezhetőségére.

Értékelés: 10/8