Szerző: Szántó Dániel
Cím: Revans
Kiadó: ABA Könyvkiadó (Atlantic Press)
Oldalszám: 386

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Szántó Dániel könyvét a molyon láttam meg először, de akkor - mondhatni - fel sem keltette a figyelmemet, gyorsan tovább pörgettem. Aztán úgy alakult, hogy egy hét alatt három magyar szerzőtől is kaptam felkérést, hogy örömmel vennék, ha az újonnan megjelent, megjelenő regényeikről írnék recenziót. Az utóbbi időben időhiány miatt sajnos az ilyen jellegű megkereséseket köszönettel mindig visszautasítottam, azonban a Revans igazán felkeltette az érdeklődésemet, így ezt az egyet végül bevállaltam. És utólag belegondolva, mennyire jól tettem: ugyanis Szántó Dániel személyében a magyar modern krimiirodalom egyik kivételes tehetségével állunk szemben.

Öt évvel korábban egy szörnyű sorozatgyilkosság rázta meg Magyarországot. Várnay Benett, a morózus nyomozó azonban kézre kerítette az elkövetőt, aki azóta is a szegedi Csillag börtön vendégszeretetét élvezi. Ám a történelem látszólag ismételi önmagát: 2015-ben újabb brutális gyilkossággal áll szemben a budapesti nyomozócsoport. Egy fiatal nőt megerőszakolnak, majd levágják a jobb lábát. Az egy éves kényszerszabadságáról visszatérő Benett is a gyilkossági csoport tagjává válik, társául pedig a frissen diplomázott Esztert kapja, aki példaképeként tekint a nyomozóra. Öt nappal később egy hasonló esettel találja szemben magát az Országos Rendőr-főkapitányság: az áldozatot ugyanúgy gyilkolták meg, ezúttal azonban a bal lábát vágták le. Miközben hőseink érzik, hogy fogytán az idő, egy drogbanda is utat tör magának, Benett pedig saját lelkének mocsarába merül.

Egy ilyen regény megírásához szemtelenül fiatal Szántó Dániel 1989-ben született Szombathelyen. Az érettségi után Budapestre költözött, ahol közgazdászként szerzett diplomát. Dolgozott több multinacionális cégnél, majd saját vállalkozásba kezdett. A Revans az első megjelent regénye.

Igazság szerint nehezen tudom, hol elkezdeni az írást. Annyi minden kavarog a fejemben, hogy félő, felét sem tudom átadni, vagy nem teljesen úgy, ahogy szeretném. Mert Szántó debütáló regénye több, mint egy szimpla elsőkönyves kötet. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy számomra az idei év egyik, ha nem a legkellemesebb meglepetése volt a könyv. Érződik, hogy a szerző a műfaj nagy szerelmese, több tucat szerzőn átrágta már magát, mindegyiktől levonva a következtetéseket, hogy mitől lesz jó egy krimi, majd mindezt magyar környezetbe helyezte, hozzátette a saját tapasztalatait, és megírta a Revanst. Azonban rögtön meg is kell nyugtatnom minden kételkedőt: másolásról szó sincs, nem innen-onnan lopott ötletekkel dolgozott, csupán tanult a legjobbaktól. Az pedig nem szégyen, igaz?

Kezdjük talán a legnagyobb erénnyel: ez a regény attól igazán jó, hogy nem akar több lenni, mint ami. Számomra roppant szimpatikus volt, hogy ízig-vérig magyar volt a történet: magyar helyszínekkel, magyar szereplőkkel, hitelesen mutatva be ezt a világot. Nem jöttek világhírű nyomozók a világ minden pontjáról, Benett nem sztárnyomozóként tetszeleg, és úgy általában az egész mindvégig két lábbal a földön állt. Abszolút hihető volt a sztori, ami akár tényleg megtörténhetne ma hazánkban, és ugyanígy a karakterek is meglepően életszagúak voltak. 

Maga a kiadás nagyban hasonlít az Animus Kiadó Skandináv Krimik sorozatához, milliméterre pontosan egyezik a méret, és a tipográfia, a tördelés hasonlósága is szembeötlő. Ezt tulajdonképpen csak érdekességként vetettem fel, maximum annyiban lehetne összevetni annak a műfajnak (a jobban sikerült) regényeit a Revanssal, hogy mindegyik erős karakterekkel dolgozik. Várnay Benett sem az a tipikus jófiú, akit a filmekben látunk, egy logikusan felépített, ám cseppet sem makulátlan múlttal rendelkezik, és a jelenében is akadnak problémák. Ám éppen ettől válik annyira emberivé az egész karakter, akit minden rossz tulajdonsága ellenére megszeret az olvasó. És ugyanez igaz az összes többi szereplőre: mindegyikük a szerepük nagyságának és a történet fontosságának megfelelően van kidolgozva. A szerző nem volt rest venni a fáradtságot, hogy saját élettörténetet találjon ki mindegyik hősének, megmutatva, hogy miért teszi azt az adott figura, amit, vagy hogy mit is érez az adott pillanatban. Hovatovább, egyetlen olyan mondat sem hagyta el a szereplők száját, amit életidegennek, oda nem illőnek éreztem volna - ez pedig ritka dolog a magyar irodalomban! 

A történet kellőképpen fordulatos, végig fenntartja az olvasó érdeklődését, minden a kellő tempóban halad, az utolsó száz oldalra azonban olyannyira felpörögnek az események, hogy olvasóként érzelmi hullámvasúton éreztem magam, ahol egyre nőtt bennem a feszültség. Az egész könyvvel szemben egyetlen egy hibát tudok felróni, az pedig az, hogy volt egy tippem a gyilkos személyét illetően, ami végül beigazolódott. Mielőtt azonban bárki kedvét elvenném, meg kell jegyeznem, hogy ez számomra tényleg csak egy sugallat volt, és a későbbiek során nem egyszer tévútra terelt engem is a szerző, aminek köszönhetően elbizonytalanodtam. Meg persze a legvégén kiderült, hogy az indíték is teljesen más volt, mint amire én gyanakodtam, de is csak azt bizonyítja, hogy Szántó remekül játszott a jelenetek egymásba fonódásával, a cselekmény szövésével. 

Az eset bár megoldódott, azonban egy elég nagy függővéget is kapunk a végére, én szívem szerint már most nyúlnék a folytatás után. Kíváncsi vagyok, milyen utat fog bejárni a regény és maga a szerző is. Én nagyon bízom benne, hogy minél több emberhez eljut majd a híre, mert Szántó tényleg megérdemli a figyelmet, hiszen már most ott van a helye a hazai szórakoztató irodalom legnagyobbjai között. Sőt megmerem kockáztatni, hogy előbb-utóbb egy hazai filmes is felfigyel rá, ugyanis a Revans tökéletes alapanyaga lehetne egy igazán jó magyar krimi-thrillernek. Én végezetül csak annyit mondok: Szántó, őszintén gratulálok, Várnay Bennett, a mielőbbi viszontlátásra!

Értékelés: 10/10