Szerző: Jodi Picoult
Cím: Második látásra (Second Glance)
Fordító: Novák Petra
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 464

SPOILERMENTES KRITIKA!

Az Athenaeum Kiadó jóvoltából május végén újabb kötettel bővült a hazai Jodi Picuolt-életmű kiadás. Ezúttal a szerzőnő egy régebbi írását vehetjük kezünkbe, de ősszel érkezik a legújabb regény A két út könyve címmel. 

Ross Wakeman az az ember, aki bármennyire is szeretne, nem tud meghalni. Mióta elvesztette élete szerelmét, Aimeet egy autóbaleset során, megszállottan akarja viszont látni a nőt - ha kell, akár a túlvilágon is. Ez azonban nem akar összejönni neki, ám a túlvilág egyéb szellemei időnként tiszteletét teszik nála. Amikor az egyik Vermont államban lévő városkában egy régi földterületre - amely a hiedelmek szerint ősi indiántemető - modern üzletközpontú építést terveznek elkezdeni, furcsa dolgok történnek Comtosookban: a hőmérséklet nyáron fagypont alá esik, az égből rózsaszirmok kezdenek hullani, az emberek hirtelen elfelejtik, mi is történt velük az elmúlt percekben. A vállalkozó Ross segítségét kéri, aki természetfeletti kutatásai során megismerkedik Lia Beaumont-tal, akivel élete aztán végérvényesen összefonódik.

A Második látásra szám szerint Jodi Picoult 19. magyarul megjelent kötete, emellett egy rövidebb novella (Szelíd vadak - e-könyv), valamint két, a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt regény (Sorok között, Lapról lapra) képezi a hazai életmű részét. A szerző magyarországi népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy az utóbbi időben az Athenaeum Kiadó félévente jelentkezik egy-egy újabb történettel, a régebbi és újabb művek közül egyaránt szemezgetve. A Második látásra című könyv eredetileg 2003-ban jelent meg, Picoult tizedik önálló regényeként, tehát ismét egy viszonylag korai írását olvashatjuk, amely azonban egy tapasztalt író műve is egyben.

Ahogyan azt már megszokhattuk Picoult ismét egy többszörösen összetett történettel jelentkezik, amelynek annyi rétege van, hogy egy alig pár bekezdéses kritikába bele sem lehetne foglalni az összeset. Műfajilag egyaránt ráaggatható a kísértetregény, egy csipetnyi mágikus realizmus, generációkon átívelő dráma és a krimi címke is, hiszen ezek egyvelegéből épül fel, ugyanakkor nem hiányzik belőle a szokásos "tabutéma" sem. Ami ezúttal a Vermont államban az 1920-as és 1930-as években lezajlott eugenikai projekt. Ha az olvasó erről (az egyébként kicsit sem jelentéktelen) eseményről még nem hallott, az nem az ő hibája, a vermontiak ma már nem annyira büszkék erre, és ahogyan Picoult is írja az utószóban, a regény keletkezését (a szerző 2002 júliusában fejezte be, de csak 2003-ban jelent meg) megelőzően nem sokkal korábban fedezték fel újból a történészek. A projekt lényege az volt, hogy az emberiség egy részén kényszersterilizálást hajtottak végre - olyanokon, akiket nem találtak arra érdemesnek, hogy utódot nemzenek. Ezek közé tartoztak az elmegyógyintézetben lévők, a bűnözők és többek között az őslakos indiánok, az abenakik is. Ha az olvasó enyhe párhuzamot érez a nácik II. világháborús cselekedeteivel, nem véletlen, hiszen - mint ahogyan az a regényből kiderül - valóban volt is kapcsolat a kettő esemény között. 

Picoult tehát ennek a témának szenteli a regényt, de természetesen nem csak ez kap benne szerepet, ugyanakkor mindegyik más történetszál - hol lazábban, hol szorosabban - kapcsolódik a főmotívumhoz. Elég nagy tér jut a már említett abenaki törzsnek, akiknek még ma is élnek leszármazóik Vermontban, de ők sem tudják minden esetben büszkén felvállalni származásukat. A regény közepén visszaugrunk közel 70 évet az időben, egészen pontosan 1932-be, így nem csak az eugenikai eszméket vallók gondolataiba nyerhetünk bepillantást, hanem az indiánok kiszolgáltatott és megfélemlített életébe. (És bárcsak e sorok írásakor leírhatnám azt is, hogy szerencsére ez "csak" az 1930-as évek történése és/vagy fikció, de sajnos az elmúlt napokban történt események továbbra is aktuálissá teszik az ilyen típusú regényeket.) A történet másik, ugyan kevésbé jelentős szálát képezi az egyik szereplő, Meredith munkája: a mesterséges megtermékenyítés. Ez első pillantásra talán meglepő is lehet, hiszen egy egészen más aspektusból közelíti meg a témát, de ha nagyon leegyszerűsítjük a helyzetet, itt is arról van szó, hogy csak akkor ültetik be az embriót, ha teljes bizonyosságot szereznek arról, hogy semmilyen betegséget nem hordoz magában.

Talán ennyiből is kitűnik a történet sokszínűsége és többrétegűsége, és akkor még nem is ejtettem szót az egész regénynek különleges atmoszférát biztosító szellemekről, amelytől a történet misztikussá válik, de semmiféleképpen sem lesz hiteltelen, komolyan vehetetlen. Picoult nem ad magyarázatot az ezzel kapcsolatos történésekre, azt teljes egészében az olvasóra bízza, hogy miként tekint a természetfeletti vonulatra. Én személy szerint roppant mód élveztem, hogy ezáltal kissé hátborzongatóbbá vált a történet, és kellő nyitottsággal az olvasók többsége is bizonyára így fog érezni.

A történet elején ember legyen a talpán, aki nyomon tudja követni a szereplők névsorát, Picoult, mintha csak a Trónok harcán szocializálódott volna, annyi nevet említ az első 40-50 oldalon. De természetesen idővel könnyen ki lehet szűrni, ki az, aki főszereplővé válik (ebből is akad egy pár), az pedig különösen izgalmas, ahogy ezeknek az embereknek a sorsa egymásba fonódik végül. A kötet egyetlen felróható hibája az lehet, hogy az olvasó néha hamarabb összerakja a képet, mint ahogyan Picoult azt leírná, de tekintve, hogy nem ez adja a történet gerincét, az élvezeti értékből ez nem sokat nem von le. Az pedig külön dicsérendő, hogy bár maga a kép úgy a kötet 4/5-nél teljesen összeáll és az utolsó 60 oldal inkább a szereplők utóéletével foglalkozik, mégsem válik unalmassá, vontatottá a történet, hiszen annyira megszeretjük a legtöbb hőst, hogy szívünk szerint még tovább is olvasnánk róluk. Az oldalszám pedig senkit ne tévesszen meg - és ez a kijelentés most abszolút pozitív tartalommal bír, mert hiába "csak" 460 oldalas a könyv, a viszonylag apróbb (de még kellőképpen olvasható) betűméretnek köszönhetően ez nagyjából 550-600 oldalnak felelne meg más kiadásokban. 

Szóval Picoult ismét egy letehetetlen, izgalmas és elgondolkodtató regényt tett le az asztalra, és minél több könyvet olvasok tőle, annál inkább meggyőződöm arról, hogy ez a nő nem tud hibázni. Sem most, sem 20 évvel ezelőtt.

Értékelés: 10/10