Szerző: Donatella Di Pietrantonio
Cím: Anyám, a folyó (Mia madre è un fiume)
Fordító: Todero Anna
Kiadó: Park Könyvkiadó
Oldalszám: 176

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Donatella Di Pietrantonio hazánkban A visszaadott lány című, harmadik regényével mutatkozott be, a megható és elgondolkodtató történet sikerét pedig mi sem jelzi jobban, hogy egy évvel később napvilágot látott a folytatás Halásznegyed címmel, ráadásul az olasz szerző tavaly ősszel, a Könyvfesztivál alkalmával Magyarországra is ellátogatott. A Park Könyvkiadó pedig folytatva az életmű gondozását, a napokban jelentette meg az írónő legelső művét, az Anyám, a folyót.

Az idősödő Esperia egy olyan betegségben szenved, amely megfosztja emlékezetétől és létezésének értelmétől. Lánya gondoskodik róla, igyekszik mindent megtenni azért, hogy az anyja ne veszítse el identitását. Mesél neki a múltról, a gyerekkoráról, a népes család mindennapjairól, szerelmekről, csalódásokról, veszteségekről, a kemény munka, a harsány öröm és a durva szeretet zord abruzzói világáról. Miközben megelevenednek annak a kis hegyi falunak a lakói, ahol mindketten születtek és nevelkedtek, édes és keserű emlékek bukkannak fel.

Donatella Di Pietrantonio 1962. január 5-én született, a Teramo tartománybeli Arsita városában. L'Aquilában, 1986-ban a helyi egyetemen szerzett fogászati ​​diplomát, majd a Pescara megyei Penne-ben gyakorolta a gyermekfogorvosi szakmát. 2011-ben debütált az Anyám egy folyó című regénnyel, amely szülőföldjén játszódik, és amellyel elnyerte a Tropea-díjat. Ugyanebben az évben jelent meg a Lo sfregio című novellája a Rizzoli Kiadó Granta Italia magazinjában. 2013-ban adták ki második regényét, a Bella mia (Szépségem) címűt, amelyet jelöltek a Strega-díjra, valamint 2014-ben elnyerte a Brancati-díjat. A visszaadott lány 2017-ben jelent meg, azóta pedig az egész világot bejárta. Elnyerte a Campiello-díjat és a Nápoly-díjat, valamint 2019-ben a Teatro Stabile d'Abruzzo színházi előadást, 2021-ben pedig Giuseppe Bonito filmet is készített a történetből. A történet folytatása, a Halásznegyed 2020-ban látott napvilágot. Ötödik regénye L'età fragile (szabadfordításban: Törékeny kor) címmel 2023-ban jelent meg. Di Pietrantonio jelenleg Penne városában él, gyermekfogorvosként dolgozik.

Donatella Di Pietrantonio (Fotó: Getty Images/Leonardo Cendamo)

Aki olvasta már Di Pietrantonio regényeit, az tudhatja, hogy a meglehetősen szikár, tömör stílus és realista elbeszélés ellenére a mondatait áthatja egy sajátos lírai hangnem, egyszerre fájdalmas és gyönyörű az, ahogyan mesél az emberi érzelmekről és kapcsolatokról. Nincs ez másként első regényével, az Anyám a folyóval sem, amely már a címével felkelti az olvasó érdeklődését, hogy a történethez tökéletesen passzoló, annak lényegét remekül megragadó borítóról (az illusztráció Elisa Talentino munkáját dicséri) már ne is beszéljünk.

"Nem sokkal hajnal előtt úrrá lett rajtam az anyám iránt érzett makacs, szörnyű szeretet, amelynek az a bűne, hogy sosem talált rá az ő szeretetére."

Az Anyám, a folyó tulajdonképpen felfogható egy családtörténetnek is, hiszen a cselekmény, pontosabban az emlékezés 1942 márciusában veszi kezdetét. Az elbeszélő végig vezet minket Esperina egész életén, annak születésétől kezdődően. Olyan eseményekről is beszámol, amelyekről koránál fogva ő maga nem tudhatja a pontos igazságot, de ezek is a családi legendárium részét képezik. Láthatjuk Esperinát gyerekként, fiatal felnőttként, feleségként és anyaként, láthatjuk, milyen harcokat kellett megvívnia az életben, miket kellett elszenvednie – lánya azonban történetének krónikásaként és emlékeinek őrzőjeként feljogosítva érzi magát ezek cenzúrázására, így bizony dolgokra csak említés szintjén derül fény. Ezzel a ki nem mondatlansággal azonban Di Pietrantonio csak tovább fokozza a drámaiságot, és mutatja be ezáltal azt a fájdalmat és keserűséget, amelyekkel néha félünk szembenézni.

"Kutattam, összefügghet-e ez a zaklató szeretet azzal, hogy olyan fél-anya lett belőle. Nem figyelt rám, nem volt gyengéd hozzám, nem simogatott. Csontból volt a keze, csak ritkán ért hozzám, és akkor is mereven, a hatékony gondozás mozdulataival, olykor egy-egy szeretetteljes szájtörléssel. Ahogy a bárányokkal törődött."

Mert a regény valójában erről szól, egy anya-lánya kapcsolatról, amely tele van elfojtással, nemértésekkel, haraggal, számonkéréssel. Esperina lánya ugyanis úgy érzi, hogy sosem kapta meg azt a szeretetet anyjától, amelyet kellett volna, így azért, ahogyan az ő élete alakult, jórészt a nőt hibáztatja. Az emlékezés ekként nem csak Esperina számára fontos, hogy ne felejtse el önmagát, hanem éppen ennyire szükséges az elbeszélő számára is, aki ezek segítségével akar válaszokat találni azokra a kérdésekre, amelyek mindig is foglalkoztatták. Ám idővel felismeri, hogy nem foghat mindent az anyjára, ki kell bújnia annak árnyéka alól, és túl kell lépnie a vádaskodáson – noha, ez egyáltalán nem egyszerű. Mert a kétely, hogy lehet-e szeretni azt, akitől egész életünkben nem kaptunk szeretetet mindvégig ott motoszkál benne, a helyzetet pedig csak nehezíti, hogy a halál és az emlékek elmúlásának lehetősége Damoklész kardjaként lebeg a fejük felett.

"Fel akartam menteni. Sosem fogunk elszámolni egymással. Egész életemben kerestem, igen, koldus vagyok. Még ma is keresem. Nem találom. Keresem. Fájdalmas anya."

Létezik a megbocsátás, és lehet-e az teljesen őszinte, ha megértjük a másik felet? Vagy ezek a sebek olyan mélyek és régen ejtettek, hogy soha nem lesznek képesek begyógyulni? Di Pietrantoniót többek között ezek a kérdések is foglalkoztatták első regényének megírásakor, amely így, a távolból visszatekintve egy erőteljes debütálás és egy kiváló írói pályafutás kezdete is volt egyben.

Értékelés: 10/9

A kötet kedvezményesen innen rendelhető meg!