Szerző: Pierdomenico Baccalario
Cím: Century 1. A Tűz Gyűrűje (Century 1. L'Anello Di Fuocco)
Fordító: Balkó Ágnes
Kiadó: Pongrác Kiadó
Oldalszám: 352 + 16 színes oldal

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A Pongrác Kiadó első féléves könyvei közül én személy szerint ezt a kötetet vártam leginkább. Így mikor megérkezett postán a csomagom, kérdés sem volt, melyik könyvvel kezdem az olvasást. Pierdomenico Baccalario nem ismeretlen Magyarországon, pontosabban a neve az lehet, mivel másik nagy sikerű sorozatát Ulysses Moore álnéven jelentette meg az Alexandra Kiadó. (Egyébiránt ez a név egy mondat erejéig itt is feltűnik.)

December 29-én Rómában különös dolog veszi kezdetét. A tizennégy éves Elettra apukája egy szállodát vezet, amely az újév közeledtével színültig tele lesz. Egy félreértés során az utolsó szobát három család is lefoglalta: a francia Mistral és anyukája, a kínai Sheng és szülei, valamint az amerikai Harvey, szintén a szüleivel. Hogy a problémát megoldja, Fernando a saját házában helyezi el a három családot, így a négy gyermek hamar barátságot köt. Rövid időn belül kiderül, hogy mindannyian egy napon, február 29-én születtek, és a felismerést titokzatos jelenségek követik: Róma egyes területein teljes áramszünet következik be, a villanykörték szétpattannak. Az este folyamán pedig feltűnik egy titokzatos férfi, aki egy táskát ad át a gyerekeknek. Mikor másnap holtan találják, a négy barát számára világossá válik, hogy sokkal komolyabb dolgokról van szó, mint azt korábban képzelték.

A bolygó kapitánya óta tudjuk, hogy az ifjúság csípi, ha különböző nemzetiségű gyerekek fognak össze, hogy megmentsék a világot. Ráadásul remekül el lehet játszani a négy őselemmel is (időnként plusz egyet hozzácsapnak) és máris megvan egy igazi misztikus kaland. Baccalario is erre az egyszerű sémára építi fel a regényét. Az első kötet igazi hőse, a római házigazda, Elettra, de természetesen a többieknek is fontos szerep jut a nyomozásban.

Életemben kevés olasz regényt olvastam, de hamar világossá vált számomra, hogy a németek mellett ők is nagy igényességgel jelentetik meg a gyermek- és ifjúsági könyveiket. (Elég, ha csak a Fairy Oakra vagy Moony Witcher Nina-sorozatára gondolunk.) Jelen esetben a szokásos pongrácos minőség mellé (hófehér lapok, illusztris borító, jó kötés) plusz 16 színes oldalt is kapunk, amely segítségével megjelenik előttünk, mit találtak a hőseink, hol jártak a kalandok során.

Baccalarionak van fantáziája, tökéletesen ért hozzá, hogyan adagolja a kalandokat, hogyan vegyítse a valós történelmi eseményekkel a saját kitalációit, viszont a karakterábrázolást még tanulnia kellene. Talán egyedül Harvey az egyetlen, akinek úgy-ahogy volt jelleme, de a többiek mind-mind sablonkarakterek voltak. A gyerekek szinte egyik percről a másikra megbíztak mindenkiben, mindenkit letegeztek (ez csak nekem fura?), ráadásul a szoros barátságuk is egy éjszaka alatt kialakult. Hiányoltam egy olyan eseményt, amely a történet szempontjából ugyan kevésbé fontos, de nagyobb összekovácsoló erővel bír (mint például a Harry Potterben a troll legyőzése).

Továbbá nem tudom elképzelni, hogy a szerző túlságosan megerőltette volna magát írás közben. A sztori végig pörög, szinte minden oldalon történik valami, mégis, mindvégig olyan érzésem volt, mintha egy forgatókönyvet olvasnék. A jelen idejű írásnak ez a hátránya lehet, és Baccalario nem igazán tudta legyőzni ezt az akadályt.

Szóval van fantázia bőven a regényben, ezt nem tagadom (éppen ezért a 12-14 évesek élvezni fogják), meg én is kíváncsi vagyok a folytatásra is, de Baccalario a szememben nem vált a legjobb gyerekkönyvíróvá, ahhoz még javulnia kell egy kicsit.

Értékelés: 10/7