Lois McMaster Bujold neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, pár évvel ezelőtt ugyanis megjelent népszerű sci-fi sorozatának, a Vorkosigan Sagának első két kötete. A klasszikus űropera nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az egyébként terjedelmes mennyiségű sorozat folytatása már nem látott napvilágot magyarul. Az Alexandra Kiadó azonban úgy döntött, ad még egy esélyt a szerzőnek, a választás a Chalion-trilógiára esett, az első két kötetet már meg is jelent, és ha minden igaz, nemsokára a befejező rész is felkerülhet a magyar olvasók polcára. 

Az első kötetben (Chalion átka) megismerjük Cazarilt, aki testben és lélekben megtörve tér haza a háborúból. Szülővárosában azonban új feladat elé állítják: a vár úrnője felfogadja őt tanítónak, és rábízza az erős akaratú lánya, Iselle hercegnő nevelését. A sors azonban nem kegyes hozzájuk: a férfit a királyi udvarba rendelik, ahol már várják régi ellenségei, akik egykoron rabszolgasorsba juttatták, mára pedig a legfontosabb pozíciókat töltik be. És ha ez nem lenne elég, a Chalion-házat sújtó átokkal is szembe kell nézniük, aminek leküzdéséhez Cazarilnek a mágiához kell fordulnia. Ezzel pedig végképp kiváltja Chalion népének ellenszenvét, akik félik a varázslatokat, főleg azt, amelyet halál kísér.

A második részben (Lelkek lovagja) az előző kötet epizódszereplői kapnak nagyobb hangsúlyt, így megismerhetjük a Dy Gura testvéreket, vagy az olvasó érdeklődését abszolút felkeltő özvegy Ista királynét. Legnagyobb sajnálatomra az előző kötetben megszeretett főhősök teljesen háttérbe szorultak, és gyanítom, hogy ez a harmadik kötetben is így lesz. (Így viszont mindegyik rész tekinthető önállónak.)

Bujold számos díjat nyert könyveivel, többek között a Lelkek lovagja megkapta a neves Hugo-díjat, valamint olyan szerzők ajánlása olvasható a kötetek hátoldalán, mint Robert Jordan (Az Idő Kereke), Jean M. Auel (A Föld Gyermekei) vagy éppen Diana Wynne Jones (Chrestomanci-krónika, Palota-sorozat). Mégis, hiába a díjeső, valamint a kortársak és a műfaj legnagyobbjainak éltetése, Bujold könyvét nem mindenki fogja élvezni. Aki a ma divatos, fordulatokban, vérben és kitalált lényekben gazdag fantasy-regényeket szereti, az nagyot fog csalódni ebben a könyvben. Aki azonban szereti a régi klasszikusok nyugodtabb hangvételű stílusát, hangulatát (Tolkien, C. S. Lewis), az mindenféleképpen vegye minél hamarabb a kezébe a sorozatot. 

A sorozat atmoszférája számomra a XX. század közepén keletkezett fantasykat juttatta eszembe, annak ellenére, hogy a regények a 2000-es évek elején íródtak. Engem részben a szintén Alexandra által kiadott Varázskör-sorozatra emlékeztetett a történet, persze, annál jóval komolyabb hangvételű és terjedelmű Bujold krónikája. Az olykor elég sötét világ és az általánosan érzékelhető félelem és pesszimizmus ellenére a kötetek hangulata barátságos, maga a történet pedig igen nyugodt, lassú folyású. (Ezért kell egy kis idő az első rész elején, mire az olvasó belerázkódik ebbe a korba.) Nem csak a nagy, áll-lesős fordulatokra helyezi a hangsúlyt a szerző, hanem olykor egy-egy erkölcsi kérdést, a szabad akarathoz való jogot is górcső alá veszi. Teszi mindezt oly módon, hogy az olvasó egy percre sem érzi úgy, hogy Bujold oktatná, vagy ráerőltetné a véleményét. 

A morális kérdések között merül fel maga a vallás is, amelyet a szerző igen érdekes módon helyez a fantasy keretei közé: a világot a kvintianizmus tana irányítja, vagyis öt isten - az Anya, az Atya, a Fiú, a Leány és a Fattyú - uralkodik. Ők valóban léteznek, és ha kedvük úgy tartja, vagy ha egyezséget kötnek valakivel, beleszólnak a dolgok alakulásába. Az első kötetben úgy éreztem, hogy a szerző nem teljesen használta ki az ebben a helyzetben rejtőző lehetőségeket, de a második részben sokkal tevékenyebbekké váltak maguk az istenek. 

A történet lassúságát a szereplők kidolgozottságával ellensúlyozza a szerző. Az első kötetben az abszolút kedvenc maga Cazaril, aki időnkénti gyengeségével teljesen emberire sikerült, akivel az olvasó mindvégig együtt érez. De ez nem csak rá, hanem az összes többi karakterre igaz: mindnek megvan a racionális oka a cselekedeteire, így a még gonosznak beállított szereplőket sem tudjuk tiszta szívből gyűlölni, inkább csak sajnálni. (Mondjuk ez főleg a második kötetre igaz, az elsőben nagy szerepet játszik az átok a szereplők jellemének alakulásában.)

Egyedüli fenntartásom a magyar kiadással szemben az a borító. Az első köteté még úgy ahogy elmegy, de a második részé nekem abszolút nem passzol a történethez. Egyébként nincs hiba a magyar változattal: a fordítás gördülékeny, a szöveg mentes a szerkesztési hibáktól. 

1. Chalion átka (The Curse of Chalion), ford. Hoppán Eszter, Alexandra, 2012, 488 oldal
2. Lelkek lovagja (Paladin of Souls), ford. Hoppán Eszter, Alexandra, 2012, 480 oldal