Szökés Auschwitzba

Szerző: Denis Avey - Rob Broomby
Cím: Szökés Auschwitzba (The Man Who Broke into Auschwitz)
Fordító: Getto Katalin
Kiadó: Alexandra Kiadó
Oldalszám: 248

Manapság egyre több kritika jelenik meg olyan könyvekről az oldalon, amely a II. világháborúval, azon belül is Auschwitz-cal foglalkozik. Legutóbb Helga naplójáról írtam, ami egy túlélő lány szenvedéseit örökíti meg. Az utóbbi időben egyre jobban érdekel a téma, számos újságcikket és esszét olvastam a témában, a napokban pedig sikerült személyesen is eljutnom az egykori haláltábor helyszínére, így izgatottan kezdtem bele Denis Avey könyvébe is. Sajnos nem vagyok túlzottan elégedett a végeredménnyel.

Denis Avey brit katonaként került az afrikai frontra, ahol dacolva az ellenséggel és a sivatag minden veszélyével küzdött az életben maradásért. Hosszú hónapok teltek el, később hadifogolyként az E715-ös táborba került, ami Auschwitz III. mellett működött. Elmondása szerint minden áron tudni akarta, mi folyik a szögesdrótok mögött, így ruhát cserélt az egyik rabbal, majd összesen két napot töltött bent, hónapos különbséggel. A traumát évekig nem sikerült feldolgoznia, először az 1990-es években tudott nyilatkozni az ott látottakról, könyvét 2011-ben adták ki, ami azóta igazi bestsellerré vált a szigetországban.

Először magáról a könyvről ejtenék pár szót, utána következik az abszolút szubjektív véleményem az eseményekről. Az első 100 oldal nekem csalódás volt, de nem maga a stílus miatt, hanem mert nem azt kaptam, amit vártam. A könyv első harmada ugyanis végig Afrikában játszódik, a sivatagban vívott élet-halál harc mindennapjait eleveníti fel. Nem mondanám unalmasnak vagy rossznak ezeket a fejezeteket, mert utólag belátom, hogy le kellett írnia mindezt, hogy érthetőek legyenek a további tettei, csak a fülszöveg alapján nem számítottam ilyen hosszú bevezetőre, és a címből kiindulva már nagyon vártam a munkatáborban eltöltött időt. Amikor eljutottam a hadi fogságba eséséhez, faltam az oldalakat, bátran állítom, hogy ez a regény csúcspontja. Nekem kettős szempontból is érdekesnek bizonyult: egy felől Auschwitz leírása, más felől a hadifogoly státusz jogai kapcsán, amiről elég részletesen tanultam az egyetemen. Sajnos túl hamar véget ért ez a rész is - alig hetven oldal -, a maradék az 1945 utáni életét meséli el, hogyan dolgozta fel magában a traumát, hogyan viszonyult mindehhez a családja. Ha visszatekintek a kötetre, egy jól összeszedett, logikusan felépülő élettörténetet kaptam, ami tetszene is - ha mindezt fikcióként adták volna el.

És ezzel el is érkeztem a kritikus ponthoz: egyáltalán nem vagyok biztos benne - és ez szigorúan saját vélemény! - , hogy minden úgy történt, ahogyan Avey elmeséli. Egyfelől nekem gyanússá vált, hogy az Arbeit macht frei! feliratot Auschwitz III-mal kötötte össze, mikor a történészek és a túlélők szerint is, csak az I. számú tábor kapuján volt olvasható a mondat. (Habár a kötet végén visszatérnek ehhez a kérdéshez, és Avey szerint rajta kívül még egy zsidó túlélő vallja ugyanezt, hogy látta a feliratot, én inkább a tudósoknak hiszek.) Ezen kívül az is bizonyított - legalábbis az én tudásom szerint -, hogy a tábori zenekar szintén csak Auschwitz I. bejáratánál játszott a "beköltözőknek". Az, ahogyan a ruhacserére alkalmuk nyílt (kétszer is!), nem csak hogy hihetetlen, hanem abszolút lehetetlen is. Egy olyan táborban, ahonnan 1,1 millió ember közül alig pár száznak sikerült megszöknie öt év alatt (!), kivitelezhetetlen, hogy valaki ki-be járkáljon feltűnés nélkül. Azt nem vonom kétségbe, hogy Avey valóban az E715-ös tábor foglya volt, sőt, láthatta is, mi folyik bent, de hogy saját bőrén tapasztalta volna meg - elképzelhetetlen számomra.

De nem csak erre alapozom fenti állításomat. A túlélők többsége inkább csak érzelmeket, egy-egy fontos eseményt tud felidézni, amelyeket az agyuk elraktározott azok durvasága miatt, ehhez képest Avey teljes nevekre, napokra, helyszínekre, címekre emlékszik. Állítása szerint ezeket szabadulása után feljegyezte egy naplóba, amit viszont később el is loptak tőle, tehát a kötet megírásakor már nem állt a rendelkezésére. Emellett nekem túl sok a véletlen, akár milyen keresztkérdés felmerül - akár az olvasóban, akár Avey társaságában - mindig talál egy logikusnak tűnő, ám igen csak kétes választ. Semmiféle kézzel fogható bizonyíték nincs arra, hogy valóban igaz, amit auschwitzi tartózkodásáról írt, úgymond bebiztosította magát, mondván álneveket használt, így senki nem ismerhette őt igazán, plusz ahogyan ő is írja, társai mára mind halottak, így nincs, aki megerősítené vagy éppen megcáfolná állításait. Alapból elgondolkodtató, hogy az emberek többségének miért hetven évvel a háború lezárása után jut eszébe elmondani az igazságot, így elég szkeptikus vagyok a legtöbb "friss" beszámolóval kapcsolatban. 

Túl sok számomra a véletlen, a szerencsés helyzet, és legtöbbször úgy tűnt nekem, hogy Avey - bár ez ellen hevesen tiltakozik - saját magát akarja fényezni. Minden áron meg akarja mutatni, hogy mennyire bátor volt, milyen okos (ez már az első fejezetekben is bemutatkozik), majd az auschwitzi éjszakák okozta traumák miatt sajnáltatja magát. Elhiszem, hogy valóban megrendítő lehetett akár csak maga a látvány, de két nap alatt apró hányadát sem tapasztalhatta meg azoknak a szenvedéseknek, amiket a zsidóknak kellett kiállnia. Nem kellett éheznie, nem kellett napokon keresztül dolgoznia - legalábbis nem úgy, mint szerencsétlenül járt sorstársainak. Ehhez képest mégis azt írja, hogy közel ötven év kellett mindahhoz, hogy feldolgozza a látottakat (hangsúlyozom, más dolgokban roppant erős lelkületű embernek állatja be magát).

Van pár elméletem, hogy ennek ellenére miért írta meg mégis a könyvet, de azt már nem szeretném nyilvánosság elé hozni, az eddig leírtakból abszolút levehető, mit gondolok Avey-ról. Természetesen ez mind saját vélemény, ettől függetlenül mindenki szabadon hiszi, amit akar. Kicsit utána olvasva, az angolok között is nagy volt a felháborodás, sokan kétségbe vonták az állítások egy részét, mások azzal érveltek, ha minden másban (afrikai háborúk, munkahely, család, stb.) igazat mondott - és erre valóban vannak kézzel fogható bizonyítékok -, miért ebben hazudott volna. Meggyőző érv?