Az nem is vitás, hogy napjainkban a skandináv krimi aranykorát éljük. Azon lehet vitatkozni, hogy mennyire jó vagy rossz, hogy ennyi kötet jelenik meg a piacon, de amíg van rá kereslet (az én személyemben pedig még sokáig lesz is), addig azt mondom, jöjjenek. Azt is könnyen ki lehet szúrni, hogy kik azok a szerzők, akik sikeresnek mondhatók ma Magyarországon: Stieg Larsson (hiszen ő indította el ezt a lavinát), Jo Nesbo (azt hiszem, ez nem szorul magyarázatra), Kristina Ohlsson (egy év alatt három regénye jelent meg) és bizony közéjük tartozik Jussi Adler-Olsen is (közel egy hónap kihagyással jelent meg legutóbbi két kötete). 

A Q-ügyosztály esetei sorozat afféle Döglött akták dán könyvváltozata. A Palackposta is ennek megfelelően két idősíkon mozog: 2009-ben Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A foszladozó papíron már alig olvashatók a vérrel írt sorok, amelyben egy testvérpár kér segítséget. A vizsgálódó helyi rendőrök kiderítik, hogy a palackot Dániában dobták vízbe, 1996-ban. Így kerül az ügy a koppenhágai rendőrség döglött aktákkal foglalkozó osztályára, azaz Carl Mørck nyomozó asztalára. Carl, valamint segítői, Assad és Rose gyorsan rájönnek arra, hogy a levelet egy bizonyos Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el tizenhárom évvel ezelőtt, ám az eltűnésüket annak idején nem jelentették. De élnek, élhetnek-e még, s ha igen, vajon hol?

Jussi Adler-Olsen első könyve 1985-ben jelent meg, de ez még koránt sem volt krimi, Groucho Marxról szólt. További öt könyvet írt, míg 2007-ben kiadta a Q-ügyosztály eseteit feldolgozó sorozat első részét, a Nyomtalanult. A sorozatnak eddig öt kötete jelent meg, ebből az első négy magyarul is elérhető. A széria több mint 25 országban aratott sikert, Németországban a toplisták élén áll, de még Kínában is szép számmal tudhat maga mögött rajongót. Krimi regényei inkább pszicho-krimiknek tekinthetők, ugyanis nagyban foglalkoztatja őt a lélek, hogy az emberek miért szánják magukat gyilkosságra. (Ebben egyébként nagy hatással volt rá pszichiáter édesapja és az elmegyógyintézetekhez közeli lakás.)

A sorozatnak - így ennek a kötetnek is - a legnagyobb erénye a szereplőkben rejlik. Két főhősünk van: az egyikük Carl Morck, a magának való, ám mégis szimpatikus nyomozó. Tipikus skandináv szereplőről van szó: zűrős magánéleti háttér, a szabályoknak való folyamatos ellentmondás és nem sokszor válik esélyessé a hónap dolgozója címre. Társa Assad, az arab férfi, akit már az első kötettel kezdve nagy homály vesz körül, vajmi keveset tudunk róla, ám szerencsére minden kötetben kapunk kisebb morzsákat a múltjából. A két kultúra találkozása sokszor mulatságos helyzetet teremt, ezzel is oldva az egyébként sötét hangulatot. Az biztos, hogy nem csodálkoznék, ha hamarosan a televízió képernyőjén látnánk őket viszont. 

A történetről: szokatlan módon végigkövetjük a gyilkos életét, a gyerekkorától kezdve egészen a felnőttlétig. Sokszor olvashatjuk a gondolatait, ami elég hátborzongatóra sikerült, ezen is érezhető az író múltja. Tisztán kitűnik, hogy mi késztette őt gyilkolásra, az ember talán egy kicsit meg is szánja és együtt érez vele, annyira hitelesen ábrázolja Adler-Olsen a személyiségét. Félelmetes belegondolni, hogy a szerző milyen érzékletesen nyúlt az ő karakteréhez: könnyedén manipulál másokat, kihasználva azok naivitását. Külön színt ad az egésznek, hogy a vallás is fontos szerepet játszik az áldozatok kiválasztásában. 

Engem azonban még sem ez miatt viselt meg a könyv igazán. Régi olvasóim talán tudják, hogy bírom az erőszakot regényekben, egyedül a gyerekek bántalmazása az, ami tényleg ki tud készíteni. És jelen esetben itt is erről van szó, ráadásul Adler-Olsen nem is kíméli sem a szereplőit, sem az olvasóit. Így csak óvatosan kezdjünk bele.

Jussi Adler-Olsen: Palackposta, ford. Torma Péter, Animus Kiadó, 2013, 448 oldal, 3690 Ft

A kötet kedvezményesen megvásárolható a kiadó webshopjában!