Tavaszköszöntő nyereményjáték a Kossuth Kiadóval

1924664_703474076372085_962356956_n.jpgA Kossuth Kiadó egy újabb sorozatot indított útjára, melynek az egyszerű Spanyol Krimi címet adta, ezzel adva minden olvasó tudtára, hogy mely nyelvterületen alkotó szerzők bűnügyi regényeit adják majd ki. A napokban már meg is jelent az első három kötet (három különböző szerző tollából, önálló kötetekről van szó), még további három várható az idén. Ennek örömére a Könyvkritikák oldal és a Kossuth Kiadó közös nyereményjátékot szervez, a nyeremény pedig mi más is lehetne, mint maga a három kötet. Összesen négy szerencsés nyertesünk lesz: hárman egy-egy kötetet vihetnek haza, egy ember pedig mind a három regényt magáénak tudhatja majd

Hogy ne legyen annyira könnyű dolguk az olvasóknak, ezúttal csupán csak a kérdéseket tesszük fel az oldalon, a lehetséges válaszokat (a, b, c) nem, így most kicsivel több utánajárásra lesz szükség. A kiadó honlapján, facebook oldalán, valamint a Könyvkritikák oldalon minden válasz fellelhető.

A kérdések:

1. Ki lesz az idei Könyvfesztivál egyik vendége, aki most megjelenő kötetét a Kossuth Kiadó standjánál fogja dedikálni?
2. Melyik híres krimiszerző nevéhez köthető Carmen Posadas Meghívás gyilkosságra című regénye?
3. Ki a szerzője és mi a címe az idén megjelenő további három Spanyol kriminek (tipp: 2014-es megjelenések az oldalsávban)

A válaszokat március 31. 23 óra 59 percig fogadjuk el, kizárólag a konyvkritikak@citromail.hu e-mail címre küldve.