Szerző: Limpár Ildikó
Cím: Emlékek tava
Kiadó: Pongrác Kiadó
Oldalszám: 128

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Limpár Ildikó történetére már roppant kíváncsi voltam, hiszen szinte mindenhol ötcsillagos értékelést kapott, bekerült a II. Magyar Könyvek Viadala "Az év mesekönyve" döntőjébe, no meg az sem utolsó szempont, hogy Dragomán György és Szabó T. Anna írt hozzá ajánlót. 

Csillaghalma egy olyan hely, ahol minden gyermeknek szerepel a csillag szó a nevében, amelyek egyébként is örökké fényes ragyogással töltik el a falut. Itt él Csillagszóró Harmatrózsa Panna és Csillagfényes Dobos Palkó, a két tízéves gyerek. egy nap azonban szörnyű tragédia történik: hirtelen elsötétül minden, Palkónak pedig nyoma vész. Panna tudja, hogy ő az egyedüli aki képes megmenteni, ezért elhatározza, hogy a Hármas Határon átkelve eljusson a Sötét Sárkány Birodalmába. Igen ám, csak ehhez előbb el kell menni az Emlékek tavához, hogy  saját legkedvesebb emlékét feláldozva tudásra tegyen szert.

Limpár Ildikó 1972-ben született Miskolcon. A gimnázium elvégzése után felvételt nyert az Eötvös Collegiumba, ami élete meghatározó élménye lett. Itt kezdte el írással foglalkozni (miközben az ELTE hallgatójaként angol bölcsész és egyiptológus diplomát, majd irodalomtudományi doktori fokozatot szerezett).Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít irodalmat. Egy évben egyszer című színműve a Litera irodalmi portálon olvasható, míg novellái a Holmiban, az Alföldben, valamint a Műhelyben jelentek meg. A barkaonline irodalmi folyóirat több rovatának, köztük az Olvasónaplónak, valamint a gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó Papírhajónak rendszeres szerzője, emellett hazai és külföldi szaklapokban, esszékötetekben találhatók irodalomkritikai írásai. Jelenleg Esztergomban él; férjével és két gyermekével.

Az Emlékek tava tipikus az a kötet, amely minden, olvasni szerető ember polcán helyet kell, hogy foglaljon. Nem feltétlen azért, mert annyira kiemelkedő a történet (habár az sem utolsó), hanem mert a kivitelezés is már önmagában kész gyönyör. Méretre kicsivel nagyobb az átlag köteteknél, minden lapja szép fényes, és majd' mindegyiket szemkápráztató illusztrációk díszítik. Egy szóval olyan, amit olvasás előtt órákig képesek vagyunk lapozgatni, és egyben félünk is belekezdeni, azon imádkozunk, hogy Lukács-Kalocsai Eszter rajzai ne eladják a történetet, hanem csak kiegészítsék azt.

Szerencsére nem is kell csalódnunk, mert egy igazán szép, szívmelengető meseregényt kapunk. Akár kicsiknek fel-, akár általános iskolásnak önálló olvasásra ajánlatos a könyv, köszönhetően a 2-3 oldalas fejezeteknek. De persze a múltba visszatekintő, nosztalgiázni vágyó felnőttek is örömüket lelhetik a történetben, ahogyan tettem én is.

Mintha egy klasszikus tündérmesét vagy népmesét olvasnánk, olyan a hangulata az egésznek. Kapunk egy különleges népet (Csillaghalma lakóit) és egyéb különleges szerzeteket (boszorkány, tündér, unikornis, sárkány), de nem hiányozhatnak a nép mesei elemek sem (bátorságpróba, hármas akadály, királylány, szegény legény.) És ezek mind tökéletes összhangban működnek, ráadásul egészen észrevétlenül tanít is, felhívva a figyelmet bizonyos dolgokra. Hasonlóan Exupéry örök klasszikusához, A kis herceghez, itt is lesznek olyan gondolatok, amelyek igazán csak a felnőtt olvasóknak bírnak mélyebb tartalommal, a kicsik feltehetőleg csak a mese szintén értik az utalásokat, a metaforákat. Mert ahogyan a cím is utal rá, a mese középpontjában az emlékek állnak. A címbeli tó pedig őrzi ezeket, de olykor megengedett az emlékek cseréje, ám ezért igen nagy árat kell fizetni: a saját legkedvesebb élményünket. Panna halott édesanyja hangjának az emlékét adja a tónak, hogy sikerüljön megmentenie a barátját. Ez és az ehhez hasonló cselekedetek és a kimondott szavak segítenek abban, hogy megálljunk egy kicsit és elgondolkozzunk az emlékeinken, a múltunkon, és hogy mennyi mindenért is lehetünk hálásak. Ahogyan Panna is fogalmaz az egyik fejezetben, felidézni ő sem tudja az emléket, de tudja, hogy jó érzéssel töltötte el annak idején, és ettől válik számára oly kedvessé egy-egy pillanat.

A történet egyébként minden tekintetben mentes az erőszaktól, még akit először gonosznak hisznek, arról is kiderül, hogy igazából jó, csak bizonyos körülmények hatására kényszerült kicsit a negatív szerepkörbe, de mindenki képes újra kezdeni. Ez egyfelől jó, mert a gyerekeknek megmutatja, hogy szeretettel és kedvességgel igenis meg lehet változtatni az embereket (ezzel pozitív példát állítva elébük), ugyanakkor mégsem tudom maximális mértékig helyeselni ezt, mert még a mesékbe is kellenek negatív hősök, akiket legyőznek és akik elnyerik méltó büntetésüket (nem mellesleg ezzel is lehet tanítani a gyerekeket). Plusz ami még azért kicsit szemet szúrt, hogy hősnőnknek gyakorlatilag minden sikerül egyből, rögtön tudja, hogyan használja a kölcsönbe kapott emlékeket, mit kell tennie a király udvarában vagy a boszorkány házában, és egy alkalmat leszámítva sosem merül fel benne a kétely. Pedig ezek is mind olyan emberi tulajdonságok, melyek mindenkiben megtalálhatóak, és meg kell tanulnunk kezelni őket. És erre ez a könyv teljesen alkalmas lett volna.

De persze ez igen csak szubjektív vélemény, és sokat nem ront az élvezhetőségen, így bátran megkapja tőlem a lenti számot, mert egyébként Az emlékek tava kívül-belül varázslatos könyv. És végül bebizonyosodott: Limpár Ildikó mesés szövegéhez remekül passzolnak az illusztrációk és Szlukovényi Katalin költeményei.

Értékelés: 10/9