Szerző: Paul Tremblay
Cím: Szellemek a fejben (A Head Full of Ghosts)
Fordító: Huszár András
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 288

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A horror műfaja eléggé távol áll tőlem. Talán én vagyok túl racionális gondolkodású, de egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan filmet láttam ebben a zsánerben, amely után valóban napokig nem tudtam aludni, mert folyamatosan ott járt a fejemben. Regényekben pedig még inkább nehéz olyat találni, ami megborzongat. Legutoljára Ira Levin klasszikusával próbálkoztam, de nem igazán jött be, aztán a Madarak a dobozban kicsit helyreállította a dolgokat, de az meg inkább thriller, mint horror. Pár hónappal ezelőtt pedig a kezembe került a hazánkban ezzel a kötettel debütáló Paul Tremblay könyve, amely eleinte ugyancsak átlagosnak ítéltetett, de végül csak sikerült elérnie, hogy ne tudjam nyugodtan álomra hajtani a fejem.

A helyszín New England, egy békésnek tűnő családi ház. Idetér vissza a huszonéves Merry egy író társaságában, aki egy szörnyű családi tragédia után nyomoz. Évekkel ezelőtt a Barrett család (apa, anya és a két gyermek) földöntúli eseményeket élt át. Az idősebbik lány, Marjorie akut skizofrénia jeleit kezdi mutatni, a helyzet pedig egyre inkább fokozódik. Bár mindannyian tagadják maguk és a társadalom előtt, legbelül érzik: mintha az ördög szállta volna meg a tizennégy éves lányt. A családfő végső elkeseredésében az egyháznál talál vigaszt, ahol Wanderly atya ördögűzést javasol a számukra. A nem mindennapi eseményt a helyi tévé is közvetíteni kezdi, hetekre beköltözik a Barrett család otthonába, hogy dokumentumfilmet készítsen az egész ceremóniáról. Ám ami ezután történik, az minden emberi képzeletet felülmúl.

Paul Tremblay 1971. június 30-án született a Colorado állambeli Aurorában. 1997-ben a Vermonti Egyetemen diplomázott matematikusként, ezt követően kezdett írással foglalkozni. Első írásai (novellái) 2000-ben jelentek meg, első regényére további öt évet kellett várni. Mára neve több műfajban is (sci-fi, fantasy, horror) ismertté vált, köszönhető a Szellemek a fejben kiemelkedő sikerének, melynek megfilmesítési jogai 3 millió dollárért keltek el.

A Szellemek a fejben cselekménye lassan indul be, ám szinte azonnal érezhetővé válik a feszült légkör a család tagjai körében. Az első, természetfelettinek titulálható eseményre kicsit sokat kell várnunk, és a szerző ezek után sem viszi túlzásba a dolgokat. Az állandó rémisztgetés helyett inkább a feszültségfokozás hitchcocki módszerével él: ritkán lehetünk szemtanúi különleges helyzeteknek, ezzel végig bizonytalanságban tartja az olvasóit. Persze, ahogy közeledünk a végkifejlethez, egyre nagyobb gyakorisággal történnek ijesztő és megmagyarázhatatlan események, de ekkora az olvasó már annyira felfokozott állapotba kerül, hogy még ezt is kevésnek érzi. Tremblay a lehető legjobb helyeken szakítja meg a múltbeli történetet (hol egy blogbejegyzéssel, hol a jelen cselekményével),  hogy aztán időben kicsit távolabbról vegye fel a fonalat, ezzel késztetve minket a folyamatos figyelésre.

Számomra a horror műfaja akkor félelmetes igazán, ha gyerekszereplők vannak benne. Feltehetőleg az ártatlanságukkal való szembeállítás miatt gyakorolnak rám ekkora hatást, hiszen ki nézné ki egy tíz évesből hogy lekaszabolja a fél várost, majd bomlott elméjével továbbáll. Jelen esetben Tremblay igen csak a kedvemre tudott tenni, hiszen Marjorie, a megszállt lány alig töltötte be a tizennegyedik életévét a tragédia idején, míg húga, Merry nála jó pár évvel fiatalabban volt szemlélője az eseményeknek. És ezzel el is érkeztünk a következő ponthoz, amely kiemelésre méltó a történetben: a cselekményt végig a nyolc éves kislány szemszögén keresztül látjuk (pontosabban a felnőtt Merry visszaemlékezéseként). Ez pedig azért is igen fontos, mert a kislány sok mindent nem ért a körülette zajló eseményekből, pusztán az ő egyszerű világán keresztül látjuk mi is a történteket. A szülőktől elkapott félszavak, Marjorie éjszakai rémtörténetei még inkább fokozzák a feszült hangulatot az olvasóban. (Az mondjuk egy más kérdés, hogy amikor a szülőknek feltűnik, hogy nagyobbik lányuk ön- és közveszélyes, miért nem viszik el egy biztonságos helyre a nyolcéves gyermeket.)

A regénynek még egy különlegessége van. Minden részt megszakít egy blogbejegyzés, amely gyakorlatilag külső szemlélőként kommentálja az eseményeket (a blog írója a rövid életű dokumentum-sorozat alapján írja a bejegyzéseket). Ez nem csak azért jelentős, mert a történet közepén egy csavarnak köszönhetően szerves részévé válik a történetnek, hanem mert Tremblay ezáltal reflektál a saját írására is. Az olvasó időközben magában kiált fel, hogy "hé, ezt az Ördögűzőből lopta", hogy aztán végül a szerző által kellemetlen helyzetbe kerüljön. Mert a blog írója, gyakorlatilag nem csak az alapfilmeket, hanem az összes létező alkotást górcső alá helyezi, és azokkal hasonlítja össze a Barrett-család tragédiáját. Ezáltal Tremblay egyaránt tiszteleg a nagy elődök előtt, másrészt bemutatja, hogy a tőlük tanulni (lopni) nem szégyen (főleg, ha be is ismeri.)

A történetről vagy a szereplőkről többet elárulni vétek lenne, legyen annyi elég, hogy a regény utolsó harmadát egy barátom lakásán, egymagamban olvastam el - hajnali egykor. A meghökkentő és elgondolkodtató lezárás még sokáig ott motoszkált bennem, csakúgy mint azok az apró neszek, amelyek az ismeretlen környezetemben körülvettek akkor. A regény elérte a célját.

(Utólagos megjegyzés: Nekünk, magyaroknak különösen a szívünknek közeli lehet az egyik jelenet, ugyanis a megszállt lány a Szomorú vasárnap dallamát idézi fel több soron.)

Értékelés: 10/9