Veled minden hely ragyogó

Szerző: Jennier Niven
Cím: Veled minden hely ragyogó (All the Bright Places)
Fordító: Kocsis Anikó
Kiadó: Maxim Kiadó
Oldalszám: 432

Vannak azok a könyvek, amelyeket az ember szívesen kézbe vesz, ám valamilyen oknál fogva, mégis ritkán olvassa őket. Én hasonlóképpen a realista, ifjúsági és/vagy YA regényekkel. A polcomon több tucat olyan kötet várakozik, amelyek mind-mind tabutémákat feldolgozó történetek, vagy éppen komoly problémákkal foglalkoznak, olyanokkal, amelyekről minden embernek beszélnie kellene. A Veled minden hely ragyogó című regény is ezen könyvek közé tartozik: két lelkileg sérült kamasz igyekszik megmenteni a másikat.

Theodore Finch számára az ébrenlét jelenti az életet, a bizonyosságot, hogy még itt van, még létezik. Egy nap az iskola melletti toronyban összefut Violettel, a lánnyal, aki egy évvel ezelőtt veszítette el szeretett nővérét egy autóbalesetben, és aki alig várja, hogy véget érjen az iskola. Talán mindketten, egymástól függetlenül öngyilkosságra készültek, amiért úgy érezték, nincs tovább? Az ugrás végül elmarad, Finch és Violet pedig együtt kezd dolgozni egy tanórai feladaton. Be kell járniuk Indiana állam nevezetes helyeit, hogy aztán év végén bemutassák diáktársaiknak. A két fiatal a saját maguk által felállított szabályok szerint vág neki a kalandos utazásnak, amely során nem csak a természet, hanem egymás értékeit is szép lassan felfedezik. De vajon elég erősek mindketten, hogy megmentsék a sebzett lelket?

Jennifer Niven 2000 óta ír, eddig kilenc regénye látott napvilágot, amelyből időbeli sorrendben a Veled minden hely ragyogó a nyolcadik. Ahogyan az utószóban is kifejezi, a korábbiaktól eltérő módon ezúttal direkt az ifjúság számára szeretett volna könyvet írni, amely komoly témákat dolgoz fel, így született meg Violet és Finch története. A középpontban a tinédzserkori öngyilkosság, az ezekhez vezető út, valamint a halál feldolgozása, a gyászon való felülkerekedés áll. Kritikát írni erről a regényről nehéz úgy, hogy az ember ne áruljon el sokat a történetről, ezért figyelmeztetek minden kedves olvasót, hogy csak akkor olvasson tovább, ha a spoilerek nem zavarják. (Megjegyzés: az élvezeti értéket igyekszem nem elrontani, de az egyébként kiszámítható befejezésről kénytelen vagyok szót ejteni.)

Finch és Violet. Kamaszok. Aki túl van már (legalább) a húszas évein, az tudhatja, hogy ez bizony nem egy könnyű kor. Ráadásul ha az ember nem tökéletes, vagy legalábbis nem üti meg az elvárható, ám igen magas szintet, amelyet a diáktársak diktálnak, akkor akár kész pokollá is válhat az élete. A regényben inkább Finch az, aki ebből kap, bár az iskolai bullying ebben az esetben nem jut akkora szerephez. A fiú lelki sérülése inkább abból fakad, hogy a családja nem törődik vele, gyermekként apja keményen büntette őket mindenért (Finch szavaival élve: amikor rájött a hoppáré), kevés barátja van, így úgy érzi, hogy az ő létezésének nincs sok értelme. Ezzel szemben Violet egy csinos és népszerű lány, aki pár hónapja vesztette el testvérét egy autóbalesetben. A gyász feldolgozása roppant nehéz számára: szüleivel nem tud nővéréről beszélni, mert mindannyiuknak fájó a téma, emellett saját magát hibáztatja, hiszen ő akart azon a hídon áthajtani, amelyen végül balesetet szenvedtek. 

A történet elején Violet az, akinek szüksége van egy társra, egy támaszra, és erre végül Finch lesz az ideális partner. A fiú az, aki kirángatja őt a depresszióból, aki nem fogadja el válaszként a "mentő körülményt", aki ráveszi, hogy ismét kocsiba üljön, aki rámutat, hogy az élet szépségét igenis meg lehet találni a sok rossz után. Azzal, hogy bejárják Indiana addig ismeretlen helyeit, saját magukat is felfedezik. Ezért mindenképpen jár egy piros pont a szerzőnek, remek szimbolikával élt. Sokszor olvasás közben olyan érzésem volt (és ehhez még most is tartom magam), hogy ez a történet filmre kívánkozik. Jó fényképezéssel és rendezői munkával nagyon profi, sokatmondó mozit lehetne ebből készíteni, amely nem utolsó sorban egy gyönyörű szép történet lenne. De kanyarodjunk vissza Violethez: a lány szép lassan kezd visszatérni a normális kerékvágásba, Finch azonban képtelen megtalálni önmagát. Az öngyilkosság továbbra is foglalkoztatja időnként, a hangulatingadozása állandó, míg végül eljutunk addig a pontig, ahonnan nincs visszaút.

Már a fülszöveg elolvasásakor sejteni lehet, hogy a történet Finch halálával fog zárulni, és a hangulat is végig ezt támasztja alá. Ezek a történetek éppen ettől válnak igazán szívfacsaróvá: amikor a boldogságról olvasunk, tudjuk, hogy nem tart soká, amikor felcsillan egy apró remény, hogy van kiút, akkor is tudjuk a lelkünk mélyén, hogy milyen sors vár hősünkre, így keserédes lelki állapotban folytatjuk a sztorit. Ebben a tekintetben ez a regény sem különbözik a többitől, talán egyedül a befejezés az, ami nyomot hagy az olvasóban, az különösen szépre sikeredett.

Ám mindennel együtt - és szembemenve az eddigi molyos értékelésekkel - én nem tudom megérteni Finchet. Niven hiába tár fel jeleneteket a fiú múltjából, hiába mondja el két szóban, hogy a srác bipoláris személyiségzavarban szenved, nekem a cselekedetei, ahogyan a jelenben élt és gondolkodott, nem adott elég okot az öngyilkosságra. Az iskolában megaláztatás nem éri, vannak barátai, ott van az életében Violet, tehát igenis lett volna miért és kiért élnie. Igen, van egy pont a történetben, amely törést okoz neki, de én Violet fájdalmával sokkal jobban tudtam azonosulni, az ő élete abszolút reális volt. És igen, lehet okolni a szülőket, a tanárokat, amiért nem veszik észre mindezt a változást, de ebben a történetben Violet is ugyanúgy hibás lehetne, mint bárki más. Ő volt az, aki végig a fiúval maradt, aki a legjobban ismerte, akinek valamilyen szinten megnyílt, neki kellett volna megtennie a szükséges lépéseket.

Öngyilkosságról, halálról írni roppant nehéz, főleg ha a szerző célközönsége pont az ifjúság. Éppen ezért nehéz olyan regényt találni, amely a szokásos sablonokon túlmutatva ki tud tűnni a tömegből. Sajnos számomra a Veled minden hely ragyogó nem tudott kiemelkedni, pont a fentebb kifejtett okok miatt (vagyis hogy nincs kellően megalapozva Finch öngyilkossága). Ám mindennek ellenére nem bántam az elolvasását, hiszen maga a történet ettől még szép, a stílus olvasmányos volt, a sztori vitt magával. Szóval jó ez, csak valami hiányzik belőle. Sajnos. (És kövezzetek meg, de állítom, hogy a történet sokkal jobban ütne filmen, mint regényben.)

Értékelés: 10/7