Szerző: Bobbie Peers
Cím: A lurídiumtolvaj (Luridiumstyven)
Fordító: Petrikovics Edit
Kiadó: Kolibri Kiadó
Oldalszám: 240

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Azzal a fogadalmammal már lassan elő sem jövök, hogy nem kezdek bele újabb sorozatba, mert amikor az ember ilyen szemet gyönyörködtető borítóval találkozik szembe, akkor egész egyszerűen felrúg minden általa felállított szabályt és hörcsög módjára bezsákolja azt. Aztán meg vállát veregetve megállapítja, hogy érdemes volt elkezdeni azt az újabb trilógiát.

William Wenton nyolc éve – nagyapja rejtélyes eltűnését követően – költözött szüleivel Angliából Norvégiába. Azóta álnéven élnek, rejtőzködve a világ elől, ezt a nyugodt látszatot pedig igyekeznek mindvégig fenntartani. Egészen addig sikerül is, amíg William a legnagyobb zseniket megszégyenítő módon meg nem fejti a világ legnehezebb kódját – ezzel pedig egy csapásra világszerte ismertté válik. Titokzatos emberek bukkannak fel körülötte, több soron menekülnie is kell, míg nem egy olyan intézet falai közé kerül, amelynek köze van nagyapja titokzatos múltjához.

Az 1973-as születésű norvég Bobbie Peers nevét leginkább a filmes világban mozgók jegyezhették meg. 2006-ban Sniffer című rövidfilmje elnyerte az Arany Pálma-díjat a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A rendezés mellett forgatókönyvírással is foglalkozik, első regénye, A lurídiumtolvaj 2015-ben jelent meg, a könyvet még ebben az évben Norvégia legjobb ifjúsági regényének választották. A megfilmesítés jogát már megvásárolták (a mozit a Kódjátszma csapata készíti), a trilógia első része pedig hamarosan több mint negyven nyelven lesz elérhető világszerte.

Peers remekül tudta kamatoztatni a filmvilágban megszerzett tapasztalatait: egy ízig-végi ifjúsági, pergős, izgalmas történetet köszönhetünk neki. A rövid, alig pár oldalas fejezetek, a rengeteg helyszínváltás, a sok kaland és a remekül megrajzolt karakterek gondoskodnak a filmszerű élményről. A szerző stílusa (és a hozzá párosítandó fordítói munka) egészen remek, még ha egyedinek teljesen nem is nevezhetjük. A sztoriban nincsenek üresjáratok, szinte egy percre sem állunk le, sőt, olvasóként már én könyörögtem magamban néha egy kis szünetért. Egyik pillanatról a másikra kerülünk Norvégiából Angliába, az intézet biztonságos falai közül egy földalatti labirintusba, és mindeközben folyamatosan kapjuk az újabb és újabb adrenalinlöketet meg a titkokat és az újabb információkat.

A lurídiumtolvaj tipikus példája annak, amikor látjuk a regény hibáit (mert vannak neki!), de Peers annyira el tudja varázsolni még a felnőtteket is, hogy egész egyszerűen szemet hunyunk ezek felett és csak szép emlékeink maradnak a történetről. Számomra leginkább az volt szimpatikus, hogy a nem annyira eredeti alapötletet igyekezett feldobni olyan témákkal, mint az abszolút nem átlagos kódfejtés (habár itt azért jobban örültem volna, ha nem csak tényként kell elfogadni, hogy William a legokosabb és kész, hanem nagyobb mélységet is ad ennek a szálnak), vagy az olyan csavarokkal, amiken még a tapasztaltabb olvasóknak is leesik az álla.

Ezen a történeten néhol érződött, hogy bevezetésről van szó, éppen ezért sokszor nem is tudtam eldönteni, hogy a sztoriban melyik lesz a fő csapásirány, amelyen haladni szeretne. Innentől kezdve azonban két dolgot várok nagyon: a második részt (A kriptokapu címmel érkezik majd), illetve a filmet. Utóbbinál azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy a három rész alkot-e majd egy egészestés alkotást, vagy csupán az első részt viszik vászonra.

Értékelés: 10/8