Szerző: Tasnádi István
Cím: Cyber Cyrano és más színdarabok
Kiadó: Selinunte Kiadó
Oldalszám: 208

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Van egy szuper kezdeményezés, a Nagy Dráma Kihívás, amelynek a szeptemberi kategóriája a kortárs magyar dráma, annak keretében akadt a kezembe Tasnádi István kötete.

Tasnádi nevével több mint 10 évvel ezelőtt találkoztam először, Kecskeméten láttam a Finito, avagy a magyar zombi kiváló előadást (amelyet később az Örkényben is volt szerencsém élőben megtekinteni), azóta pedig úgy-ahogy követem a munkásságát. Sajnos ez utóbbi csak azt jelenti, hogy több premier kapcsán is találkoztam a nevével, de még nem adódott lehetőségem ezeket a darabokat színházban látni, így különösen örültem, hogy a kötet négy drámája közül hárommal már jó pár éve szemezek.

A kicsivel több mint 200 oldalon összesen tehát négy dráma kap helyet, ezek közül az első kettő (Cyber Cyrano, East Balkán) inkább a tinédzserek világát igyekszik hitelesen, ugyanakkor a veszélyekre minél inkább felhívóan bemutatni, míg a további két mű (Majdnem 20, Nézőművészeti Főiskola) a színházi létnek, életnek állít emléket. A drámákat leginkább az köti össze – és talán valahol ez lehetett a szerkesztési elv is –, hogy az előadások a megszületésükkor nagyban épült a színészek improvizációjára.

A Cyber Cyrano egy rövidebb kamaradarab, mindössze három szereplővel. A telefon- és netfüggőséget remekül ábrázolja, ahogyan azt is, hogy a XXI. század technikai vívmányai mennyire képesek befolyásolni a kamaszok életét. Habár a szereplők motivációja többnyire alapos, nekem a történet végére mégis hiányérzetem maradt: elmarad a feloldozás, ugyanakkor a katarzist túl erőszakosan akarja éreztetni.

Az East Balkán számomra azért is annyira különleges darab, mert pont akkoriban jártam Pesten egyetemre, amikor az alapjául szolgáló tragikus esemény történt. Ezt a drámát már sokkal energikusabbnak, összetettebbnek éreztem. Kiváló az alapvetés, hogy a színészek egy körben ülnek, onnan ugranak be egy-egy szerepbe, mikor melyiket kívánja meg az adott szituáció. Viszonylag sok benne a káromkodás, amelyet alapvetően helytelenítek, ha csak nem különösen indokolt (itt a kamaszok nyelvhasználata miatt részint helyénvaló). Finoman, lassan építkezik a történet, és annak ellenére, hogy helyenként erős túlzásokba esik a karakterek ábrázolásának, mégis sikerült hitelesen bemutatni a tinédzserek egy bizonyos csoportját. (Ezt fontosnak tartom kihangsúlyozni, mert bár a darabból ez nem igazán tűnik ki, de nem minden tini viselkedik így.)

A Majdnem 20 lett a kedvencem a válogatásból. Ez a dráma 2016 nyarán debütált az Ördögkatlan Fesztiválon, ezzel ünnepelték a Bárka Színház „soha-nem-volt, soha-nem-lesz” huszadik születésnapját. Függetlenül attól, hogy a néző/olvasó járt-e a Bárkában (én magam sajnos nem), mégis érezhető az a fájdalom, ami egy színház bezárásával jár. Miután a játszóhelyül szolgáló épület a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez került, az „utópia” szerint a színészek utolsó erejükig harcolnak az átadással. Később az egyetem egyik oktatója meggyőzi őket, hogy lépjenek be a hallgatók sorába, így legálisan tartózkodhatnak majd továbbra is a próbateremben. Ez pedig furcsa és roppant humoros – ugyanakkor nagyon is drámai – szituációkat eredményez, kicsit rávilágítva a színészek és a színházi emberek gondolkodására a világról és annak legapróbb szegmenseiről. (Ráadásul ennek az egy műnek a legvégén éreztem igazán katarzist és lettem libabőrös.)

A legutolsó a Nézőművészeti Főiskola kicsit csalódás volt számomra. Ez a legrégebbi írás az kötetben szereplők közül (2003-ban született), és annak ellenére, hogy remek az alapötlete, szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni a történetből. Persze, ennél különösen érezhető az a 15 év, ami eltelt a premier óta, mert legnagyobb sajnálatomra mostanra a nézők viselkedésében egyre nagyobb süllyedés tapasztalható (ezt is úgy általánosságban mondom), ennek köszönhetően úgy éreztem, hogy akadt pár kihagyott ziccer, ami esetleg még több humorra és még több gondolkodásra adott volna okot.

Összességében azonban örültem, hogy ha már nem volt alkalmam megtekinteni ezeket az előadásokat, legalább olvashattam őket, a hónapban pedig igyekszem még olvasni kortárs magyarokat.

Értékelés: 10/8