Szerkesztő: Bognár Róbert
Cím: „Művészet” – Mai francia drámák
Fordította: Bognár Róbert, Gulyás Adrienn, Lakos Anna
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Oldalszám: 564

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A Nagy Dráma Kihívás harmadik fordulójára (francia dráma) olvastam el ezt a kötetet. Pontosabban ebben volt megtalálható az a mű, amit kinéztem magamnak, de ha már lúd, legyen kövér-alapon a többi is sorra került.

Összességében elég vegyes érzéseim vannak a kötetben található drámák miatt. Egy antológiának épp az a lényege, hogy minden műfajból, témából ízelítőt adjon. Nem kivétel ez alól a Bognár Róbert által szerkesztett „Művészet” – Mai francia drámák sem: akad itt versbe szedett dráma, komédia, tragédia, életrajz, elvont és művészieskedő darab, egyszóval minden stílus képviselteti magát. Ez egyfelől nagyon jó dolog, mert ezáltal színes lesz a paletta, ugyanakkor rossz is, mert pont emiatt a sokszínűség miatt nagyon hullámzó lesz a színvonal. Ami nem feltétlen a drámákat vagy a szerzőket minősíti, hanem az olvasótól, mint egyéntől függ, hogy ki miben utazik. Íme az én véleményem az egyes drámákról:

Peter Brook – Marie Hélėne Estienne: Csodalény vagyok – A drámát Alekszandr Romanovics Luria Egy csodálatos emlékezet című műve ihlette, amelyben emléket állít Solomon Cseresevszkijnek. A férfi memóriafenomén volt, vagyis kivételesen jó emlékezőképességgel bírt. A dráma többnyire az életútját igyekszik bemutatni, de mindvégig úgy éreztem, hogy a puszta tényeket helyezi középpontba, semmint az embert magát. Jelenetről jelenetre azt látjuk, hogy Solomonnak a legkülönfélébb szövegeket kell visszamondania (igaz, egy színésznek ez roppant nehéz lehet), de például a férfi és Luria professzor kapcsolatáról keveset tudunk meg, holott egy drámának ez lenne az elsődleges célja. Az elején még teljesen magam elé tudtam képzelni a történetet, de ahogy haladunk előre az időben, egyre több a helyszínváltás, sokszor csak egy-két mondat hangzik el, máris ugrunk a következő részhez, így a végén nekem eléggé kuszának tűnt színrevitel szempontjából. (A történetet eredetileg forgatókönyvként írták meg, később alakult át színpadi művé.) Hangulatában egy kicsit Virágot Algernonnak, de az jóval komplexebb. (fordító: Lakos Anna)

Victor Haïm: Színi játékok – Ez a kétszereplős dráma első blikkre egy színházi bemutató próbaidőszakába enged bepillantást. A helyszín maga a színpad, itt veszi kezdetét Gertrude, a híres író legújabb drámájának a próbája, amelyet maga a szerző rendez, a főszerepben Hortense-szel, a neves színésznővel. A darabról végül semmit nem tudunk meg, még a címét sem, mert hol egy telefon, hol egy interjú, hol pedig az ellentétes nézőpontok zavarják meg a próba kezdetét. Kezdetben humoros az egész, bár egy idő után kezdi elveszíteni az eredetiségét, hogy minden alkalommal halljuk, mit gondol az adott szereplő, majd utána annak ellentettjét mondja ki. A dráma ezután egyre fokozódik, válogatott sértéseket vágnak egymás fejéhez, végül felszínre törnek az igazi érzelmek, vélemények. Lehetett volna sokkal ütősebb a végtermék, számomra nagyon sok üres jelenetet tartalmazott, amely miatt egy idő után unni kezdtem. (fordító: Bognár Róbert)

Hélėne Cixous: Rouen, a ’31. év májusának harmincadik éjszakája – Jeanne d’Arcról szóló történelmi dráma, amely végig veszi a legfontosabb eseményeket a kivégzés előtt. Bármennyire is érdekes lehetne, a kötet egyik legrosszabb műve. Minél inkább művészi próbál lenni, annál inkább veszít a hitelességéből, a végén már csak becsületből olvastam el. Összevissza ugrál az időben (annyira, hogy időnként teljesen modernre vált), és végig olyan érzésem volt, hogy a szerző csak azt akarja megmutatni, hogy mennyire otthonosan mozog a francia történelemben meg a világirodalomban, mert mindenhonnan idézgetett meg mindenre utalt. A dráma végén van egy pár oldalas „jegyzetek” rész, de ez sem nyom sokat a latba, ettől még ugyanúgy unalmas és érthetetlen az egész. (fordító: Bognár Róbert)

Roland Topor: Albérlet az asztal alatt – Egy férfi, Dragomir kiveszi egy nő lakásában található asztal alját. Később megérkezik Gritzka, a férfi unokatestvére, így már ketten osztoznak a parányi helyen. Szürreális, ugyanakkor végtelenül humoros és elgondolkodtató írás. Van benne szerelmi szál, de abszolút nem ez az elsődleges. A párbeszédek frappánsak, a figurák könnyedén játszhatók. Ez az első olyan dráma a kötetben, amit el tudnék képzelni színházban. (fordító: Bognár Róbert)

Jean-Michael Ribes: Monológok, bilógok, trilógok (jelenetek) – Kicsit Örkény-egypercesek, főleg a monológok, amik alig többek egy-egy oldalnál. Persze, drámaként nem igazán tudnak funkcionálni, kivéve, ha egy montázst készítünk. Ennek ellenére akadnak nagyon jópofák, nekem a kedvencem A pletyka című volt. Többnyire kiszámítható a történet mindegyiknél, és némely írás jóval többnek is akar látszani, mint ami, de alapvetően kellemes csalódás volt a legtöbb. (fordító: Gulyás Andrea)

Bernard-Marie Koltės: Roberto Zucco – A címszereplő Roberto Hyde módjára végiggyilkolja a történetet, levezetésként pedig lányokat erőszakol, vagy csak úgy, beleköt az emberekbe. Gyakorlatilag lemerülünk az alvilág bugyraiba: egyik központi helyszín példának okáért egy bordélyház. Ez az egyik olyan darab, amit nagyon sajnálok, hogy nem sikerült elérnie a célját. Rendkívül jó alapanyag a történet, de a kidolgozáson elcsúszik. A szereplőknek nincs igazi jelleme, a történet pedig végül nem fut ki sehova, pedig a fiatal lány szála is rengeteg lehetőséget rejtett magában. (fordító: Bognár Róbert)

Jean-Luc Lagarce: Szerelmes történet (Utolsó fejezetek) – Ez az a dráma, amit elképzelni nem tudok, mi alapján került bele ebbe az antológiába (amelybe elvileg a legjobb kortárs francia drámák közül válogattak). Amikor azt mondjuk, hogy kortárs, akkor sokszor az jut eszünkbe, hogy elvont (pedig ez koránt sincs így). Ez a darab viszont annyira elvont, hogy semmi értelme, szerintem nincs élő ember, aki úgy jönne ki az előadásról, hogy elnyerte volna a tetszését. Művészieskedő, ugyanakkor teljesen üres dráma. (fordító: Lakos Anna)

Yasmina Reza: „Művészet” – A kötet címadó drámája, az egyik legélvezetesebb olvasmány. Három jóbarát áll a történet középpontjában, egyikük pedig méregdrágán megvásárol egy festményt. A fehér vászonra fehér festékkel festett műalkotás azonban régen eltemetett sérelmeket hoz felszínre. Egyszerű véleménynyilvánításból hatalmas összeveszés kerekedik. Élvezetes történet, amely végig fenntartja az érdeklődést, ráadásul közben és utána is folytonos gondolkodásra késztet. Ez a második olyan dráma, amit simán el tudnék képzelni színpadon, leginkább az Orlai Produkciós Iroda előadásában. (fordító: Bognár Róbert)

Xavier Durringer: Már a nyelvemen van az ölhetnék – Egy csapat fiatal jó barát, köztük a nőcsábász, léhűtő Rou-val, kiegészülve a korelnök Vickel, Rou frissen szerzett barátnőjével meg annak férjével. Az alapötlet jó, a párbeszédek pergősek és jópofák, ám mégis középtájon kisiklik az egész, így a drámainak szánt befejezés mégsem lesz annyira drámai, mint amennyire lehetett/kellett volna. Ebben viszonylag sok a káromkodás, igyekszik a mai ember nyelvezetét használni, többnyire sikerül is neki. Erre is kíváncsi lennék színpadon, hogy egy jó dramaturg és egy jó rendező mit tudna kihozni belőle, mert van benne kraft, csak így olvasva kicsit kevés. (fordító: Bognár Róbert)

Florian Zeller: A másik – Igazság szerint emiatt a dráma miatt olvastam el az egész könyvet. (Mármint ez volt a választott drámám a kihívásra, de akkor már úgy voltam vele, hogy elolvasom a kötetben található összes drámát.) Vártam is nagyon, mert nemrég láttam Zellertől a Házassági leckék középhaladóknak című előadást a Centrálban, amit azóta is csak ajánlok a barátoknak, ismerősöknek. Az első jelenetnél kicsit féltem, mert gyakorlatilag ugyanúgy kezdődik: egy nő megcsalja a férjét annak legjobb barátjával. Aztán persze a sztori teljesen más irányt vesz, sőt, míg az egy abszolút jó vígjáték (ugyanakkor elgondolkodtató darab!), addig ez igazi dráma. Kevés utasítást ad a színészeknek a szerző, de azok eléggé meghatározzák a lehetséges színpadi rendezés irányát. Sokszor összekeveredik a tér és az idő, illetve a Másik személye, aki többféle alakban jelenik meg. Engem nagyon (de tényleg csak nagyon) kicsit emlékeztettet Pozsgai Zsolt Liselotte és a május darabjára, a vége meg kicsit olyan Teljesen idegenek. És habár a Házassági leckék… jobban tetszett, ez a dráma sem volt rossz, sőt, kimondottan benne van a kötet top3 művében. (fordító: Gulyás Adrienn)

Értékelés: 10/7