Szerző: Darren Shan
Cím: Rémségek cirkusza (Cirque du Freak)
Fordító: F. Nagy Piroska
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Oldalszám: 248

Vámpír-könyvek, A balszerencse áradása, Varázskör, no meg a Harry Potter – ezek voltak gyermek- és tinédzserkorom legmeghatározóbb olvasmányai (már, ami a sorozatokat illeti.) Az egyes kötetek képes volt akár havonta újra olvasni, a listavezető talán A bölcsek köve – A titkok kamrája a kombó, amelyek, ha jól saccolom, 13-14 alkalommal került a kezembe. Az utóbbi években (sőt, mondhatom nyugodtan, évtizedben) újraolvasásról szó sem lehetett, hiszen olyan sok újdonság látott napvilágot, amelyek mellett lehetetlen lett volna bármit is újból elővenni. Régóta gondolkodtam azon, hogy ezeket a sorozatokat egyszer újból előveszem, de mindig csak halogattam. Viszont, 2019-es fogadalmaim közé tartozik, hogy Darren Shan Vámpír-könyveit egy év alatt újraolvasom.

Az első részben megismerkedünk a kamasz Darrennel, akinek különleges vonzalmai vannak a pókok iránt. Így, mikor barátjával, Steve-vel együtt részt vesz a városba látogató Rémségek Cirkusza bemutatóján, ahol egy igen különleges műsorszám keretében megismerkedik Mr. Crepsley-vel és Madame Octával, elhatározza, hogy megszerzi a pókot. Ettől még azt sem tartja vissza, hogy azon az estén egy beszélgetést kihallgatva tudomást szerez arról, hogy Mr. Crepsley valójában vámpír. A pókkal kötött szövetsége azonban nem várt fordulatokat hoz, hamarosan pedig legjobb barátjának élete lesz a tét.

Darren Shan 1997-ben, a Libabőr könyvek hatására kezdte írni máig legnépszerűbb regénysorozatát, a 12 kötetes Vámpír-könyveket (vagy más címen: Darren Shan regényes története). A főszereplőt stílszerűen, félig-meddig maga után nevezte el, a történet elején ki is hangsúlyozza, hogy minden, amit elmesél, valóban megtörtént. A Rémségek Cirkusza 2000-ben jelent meg először Magyarországon, az első részből hangoskönyv is készült (meg egy borzasztóan rossz mozifilm, de ez legalább nem a magyarok érdeme). A szerző népszerűségét jól mutatja, hogy háromszor látogatott el hazánkba, minden alkalommal több napon keresztül dedikált. Sajnos legutóbbi sorozata, a Zom-B nem váltotta be a reményeket, a Móra Kiadó három kötet után végleg lemondott a szériáról. (De azért bízzunk benne, hogy idővel lesz kiadó, aki átveszi.)

Meglepő módon, az első rész történetéből sok mindenre emlékeztem – még úgyis, hogy közel 15 évvel ezelőtt olvastam utoljára –, amire meg nem, az olvasás közben jutott eszembe. (Mármint azok a részek, amelyek csak a későbbiekben fognak szerepelni.) Bevallom a sorozat második felével már bajban lennék ilyen téren, de majd most felfrissítem a teljes tudásom. Őszintén szólva, kicsit féltem, hogy felnőttfejjel már nem fogom annyira élvezni, mint ahogyan gyerekként (főleg a filmeknél szoktam ilyen tapasztalni, hogy oda a varázs). A félelmem azonban szinte azonnal elszállt, amikor belekezdtem, és kapásból elolvastam a könyv 3/5-ét. Igen, ez egy gyerekkönyvnél nem egy nagy terjedelem, de a mostani olvasási eredményeim tekintetében ez nálam nagy szó. Az utóbbi hónapokban nehezen találtam olyan könyvet, amely képes volt mindvégig lekötni a figyelmemet, így különösen nagy szó, hogy mindezt egy általam már többször olvasott ifjúsági regénynek sikerült elérnie.

A történet sikerét leginkább abban látom, hogy a főhős egy tök átlagos gyerek, akiről a későbbiekben sem derül ki, hogy kiválasztott lenne, hogy ő az egyedüli, aki megmentheti a földet a pusztulástól. A regény mellőzi a szerelmi szálat is, sőt, gyakorlatilag Darren és Steve anyján, egy kishúgon kívül nem is találkozunk női karakterekkel (a cirkusz művészeit leszámítva, de ők még nem igazán nyertek nagy teret). Szóval, a fiúknak (is) telitalálat ez a regény, csak olyanról esik szó benne, amelyekről ők is szívesen olvasnak. Ráadásul Darren tényleg olyan srác, mint amilyen a legtöbb tinédzser: sokszor meggondolatlanul cselekszik, nem látja előre a lehetséges veszélyt. Ugyanakkor kellően bátor, vállalja tettei következményekeit, barátaiért pedig a végsőkig képes elmenni. Még felnőttfejjel is szívszorító olvasni, amikor és ahogyan végleg búcsút vesz a családjától, mielőtt magába szippantaná az éjszaka.

A regény további nagy erénye, hogy szembe megy az addig a vámpírokról kialakult képnek, és persze nem annyira, Meyer csillogó-vegetáriánus teremtményei. Ebben a kötetből viszonylag keveset tudunk meg az éjszaka lényeiről: sem a kereszt, sem a szentelt víz nem jelent veszélyt rájuk nézve, léteznek fél-vámpírok, ahogyan kapunk egy enyhe utalást a vámpír-tanácsra is. A későbbiekben – éppúgy, ahogyan a Harry Potter esetében – azonban kitágul ez az univerzum, a szerző kötetről kötetre képes meglepni bennünket. Bár az első részek még valódi ifjúsági regények, a későbbiekben egyre inkább durvul a helyzet, a kötet első olvasóival együtt a történet is felnőttesebbé válik. De erről majd a későbbiekben.

A lényeg, hogy ez a regényt még ma is bátran ajánlom tinédzsereknek és felnőtteknek egyaránt, az élvezet garantált!

Értékelés: 10/10