Szerző: Stian Skald
Cím: Az elveszett Aranyváros keresése
Kiadó: Underground Kiadó
Oldalszám: 168

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Megvallom, eléggé szkeptikus vagyok a magánkiadásban vagy a tulajdonképpeni magánkiadásból élő kiadók által megjelentetett regények terén. Az esetek többségében hatalmas csalódással a lelkemben teszem le a könyvet, valamint azzal a megállapítással, hogy nem véletlenül a szerző adatta ki saját szerzeményét. Szerencsére azonban akadnak kivételek, amelyek a pozitív csalódások oldalára billentik a mérleg nyelvét. Stian Skald bemutatkozó regénye ezek közé tartozik.

A fiatal mágustanonc, Maugis azt a feladatot kapja, hogy vigye el a Rend jókívánságait a nemrégen tanácsosnak kinevezett Korumgan mesternek. Silendor városába tartva egy fogadóban száll meg, ahol a Varjak tolvajklán embereivel keveredik összetűzésbe. Három kalandor siet a segítségére, akiknek célja, hogy eljussanak Mulmirianba, az elveszett Aranyvárosba. Ehhez azonban szükségük van egy varázstudóra, így meggyőzik Maugist, hogy tartson velük. Noha a fiú tudja, hogy minden felfedező kudarcot vallott, a kalandvágytól hajtva csatlakozik a trióhoz, de ekkor még nem is sejti, hogy mennyi veszély leselkedik rájuk az út közben.

A hangzatos Stian Skald álnév magyar szerzőt takar, akinek, remélem, nemsokára saját név alatt is jelenik meg majd regénye. Igen, fantasyt minden esetben kockázatos magyar polgári névvel kiadni, ugyanakkor Somoskői Viktorra érdemes lesz odafigyelni a jövőben. A viszonylag rövid, alig 160 oldalas történet különös elegye a kalandregénynek és a középkorba helyezett fantasynak, ráadásul tizenéveseknek éppolyan élvezetes olvasmány lehet, mint a felnőtteknek. Nem, nem kifejezetten ifjúsági regényről van szó, de nekem sokszor eszembe juttatta azokat a könyveket, amelyeket gimnazistaként olvastam, és amelyek, ha lehet így fogalmazni, kortalanok.

A történetet erősen érződik, hogy a szerzőre nagy hatással volt Tolkien világa, de nem szolgai másolásról van szó, annak ellenére sem, hogy túl sok eredetiséget nem tud felmutatni a regény.  Hőseink veszedelmes és izgalmas tájakon át vándorolnak, hogy eljussanak Aranyvárosba, útjuk során pedig megannyi fantasztikus szerzettel, varázslattal találkoznak. Akadnak itt törpék, gyógyító erejű monocéroszok (vagyis egyszarvúak), de mind közül a legizgalmasabb és legeredetibb a rigmulok. Nekem legjobban a Holdüvöltők mítosza ragadta meg a figyelmemet, az ő világukat éreztem leginkább kidolgozottnak. A kalandok során képet kapunk erről Avalantia és a környező vidék világáról, amely rengeteg lehetőséget rejt még magában. (Habár a kötetben nem jelzik, hogy sorozatról lenne szó, a történet lezárása erősen folytatásért kiált, így reménykedhetünk benne, hogy hamarosan kézbe vehetjük a második kötetet.)

Somoskői rendkívül jó érzékkel rendelkezik az írás terén, bizonyos vagyok benne, hogy sok más, a fióknak szánt iromány előzte meg a kötet kiadását. (Ennek nagyjából így is kellene lennie, minden esetben.) Technikailag semmi kivetnivalót nem találtam benne, a tájleírások és a cselekményábrázolás egyensúlyban volt. A szereplőknek jellemén érdemes még dolgozni, de már most is megmutatkozott, hogy van bennünk potenciál. Kritikus pont szokott lenni nálam a párbeszéd-kérdés. A legtöbb szerző ott rontja el, hogy olyan mondatokat ad a hőseinek a szájába, amelyet ember (és sem más fantasztikus lény) ki nem ejtene a száján így és ilyen formában. Szerencsére Somoskői ebből a szempontból jelesre vizsgázott: a dialógusok élénkek és abszolút reálisak voltak.

Egyetlen kritikai észrevételem azért mégis csak akad. Hiába a jó világfelépítés és a karakteralkotás, számomra hiányzott a történet kiindulási pontja mögötti motiváció. Az kiderül, hogy van a három vándor, akik keresik az Aranyvárost (feltehetőleg a gazdagság és a felfedezés iránti vágy hajtja őket), de pont a főszereplő, Maugisnál hiányzik a miért. Egy teljesen más, és a történet szempontjából elhanyagolható küldetése van, mégis pillanatok alatt meggyőzték a triumvirátus, hogy inkább tartson vele. Bár a kötetben elhangzik, hogy Maugis is kalandvágyó, de számomra ez nagyon kevés volt, hogy megértsem, miért csatlakozik Aluntashoz és barátaihoz. Célszerű lett volna a fiú küldetését is összhangba hozni a másik szállal, így sokkal érthetőbbé vált volna, hogy együtt tartanak tovább az úton. (Egyébként a történet végére kicsit árnyaltabb képet kapunk arról, hogy ki mit motivált, de a sztori nagyjából kétharmadáig többször is zavart az indoklás hiánya.)

Összességében remek kis kötet lett Az elveszett Aranyváros keresése. Terjedelmétől fogva nem várhatunk epikus fantasyt, de ez esetben nincs is rá szükség, mert a történet a maga letisztult, egyszerű, ám mégis remekül megalkotott világa így is kellően szórakoztató.

Értékelés: 10/8