Szerző: Darren Shan
Cím: Tengernyi vér (Ocean of Blood)
Kiadó: Móra Kiadó
Fordító: Szűcs Teréz
Oldalszám: 192

AZ ELŐZŐ KÖTETRE NÉZVE SPOILERT TARTALMAZHAT!

2019-ben határoztam el, hogy minden hónapban újraolvasom azokat a regényeket, amelyek gyerekként, tinédzserként nagy hatást gyakoroltak rám, valamint, kicsit behozom a lemaradásomat bizonyos szerzők, sorozatok terén. Darren Shan első sagája, a Vámpír-könyvek újrázás volt, az előzménysorozat azonban anno kimaradt, így most ezzel a négy kötetből álló szériával folytatom a sort.

Larten Crepsley és barátja, Wester Flack az előző kötet végén elköszönt mesterétől, hogy új utakra induljanak, új dolgokat fedezzenek fel. Mint a friss egyetemista, aki kikerült a szülői gondviselés alól, ők is élvezik a felügyelet és szabályok nélküli életet: tivornyáznak, léha életmódot folytatnak. Útjukat azonban hamarosan ismét keresztezik a vérszipolyok, a vámpírok nemzetségétől elszakadt klán tagjai, valamint az ifjú vámpír megismerkedik Lady Evannával, a látszólag mindenható boszorkánnyal. Sorsának engedve visszatér a Vámpírok Hegyére, azt követően pedig magányosan veti magát bele a vámpírlét mindennapjaiba. A szerelem is rátalál, azonban a benne szunnyadó, vérre szomjas szörnyeteget ő sem lesz képes sokáig kordában tartani. 

Darren Shan első, egyben a számára a világhírt meghozó sorozata 2004-ben ért véget, a szerző hat évvel később (a Démonvilág-sorozattal, a Kojaszannal és A vézna hóhérral a háta mögött) döntött a folytatás, pontosabban az előzmények megírása mellett. A négy kötetből álló Larten Crepsley regényes élete az ifjú Darren vámpír-mestérének kalandjait tárja fel előttünk, habár korántsem olyan regényes módon, mint ahogyan azt a cím sugallja. A Tengernyi vér, hasonlóan az első könyvhöz, a Gyilkos születikhez, több (jelen esetben öt) kisebb-nagyobb részre tagolódik, amelyek mind egy-egy korszakot mesélnek el. Időben és térben is viszonylag sokat ugrunk, és cselekményben sem lenne hiány, mindezt ugyanakkor nagyjából 180 oldalban kapjuk meg, ami roppant kevés. Néha olyan érzésem volt, hogy bizonyos eseményeken felesleges időzünk, máskor pedig csak átrohanunk rajtuk. Mintha nem lenne idő leírásokra, világ-felépítésre - oké, ezt elvileg az olvasó ismeri a Vámpír-könyvekből, de éppen erre való egy előzmény, hogy ezeket kibontsuk, új oldalát mutassuk meg az itteni vámpírlétnek.

Egyelőre számomra teljesen koncepció nélkülinek tűnik ez a sorozat, ami, tekintve, hogy a felén túl vagyok, elég baj. Szeretném azt hinni, hogy a szerzőt nem pusztán az a bizonyos rókabőr motiválta, amikor leült a számítógépe elé és írni kezdett, de eddig nem igazán győződtem meg ennek ellenkezőjéről. A szereplők többségét alig ismerjük meg tüzetesebben, a karaktereknek nincs igazán jellemük, éppen ezért szinte semmilyen érzelmet nem vált ki (többnyire) tragikus sorsuk az olvasóból. Egész egyszerűen nem tudok izgulni egy olyan személy életéért, vagy nem rendít meg a halála, akit alig 40 oldallal korábban ismertünk meg. Ez azért is sajnálatos, mert Darren egyszer már bebizonyította, hogy igenis tud szerethető karaktereket alkotni (gondoljunk csak A vámpír inasában Samre), akinek a halála egy kötet után is tudott fájni. Továbbá az sem teljesen világos számomra, hogy mi ennek a sorozatnak a központi eleme, ami köré igazából az egész cselekmény épül (mint az eredetiben a Sebhelyesek Háborúja), mert azon kívül, hogy kapunk néhány homályos jóslatot (amik éppenséggel pont a Vámpír-könyvek cselekményére utalnak), nem történik semmi érdemleges. Kicsit olyan érzésem van, mintha Darrent egy író-olvasó alkalmával megkérdezték volna, hogy Lartenből hogyan lett vámpír és mi történt vele egészen addig, míg nem találkozott az inasával, erre a szerző egy történelemórába foglalt kiselőadással adna választ. Megismerjük az eseményeket, de egyelőre ezek inkább csak száraz tények, semmint élmények. Őszintén bízom benne, hogy a további két kötet már élvezetesebb lesz, különben egy kis időre hanyagolni fogom Shant, pedig a tervek szerint még a Démonvilágban is bele akartam kezdeni az év második felében.

Értékelés: 10/6