Szerző: Ker Dukey - K. Webster
Cím: Pretty ​Lost Dolls – Elveszett babácskák (Pretty ​Lost Dolls)
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 280

AZ ELŐZŐ RÉSZRE NÉZVE SPOILERT TARTALMAZ!

Pár nappal ezelőtt fejeztem be Ker Dukey és K. Webster sorozatának, a Csinos játékbabáknak az első részét (Pretty ​Lost Dolls – Elveszett babácskák), és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy még aznap bele is kezdhettem a folytatásba, ami tuladjonképpen tökéletesen le is zárja Jade, Dillon, Benny és Macy hátborzongató történetét. A kritika jelen kötetre nézve spoilermentes, de az első rész cselekményére történik utalás, így ha valaki még csak most ismerkedik a sorozattal, azt javaslom, nem olvasson tovább.

A második regény pontosan ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az előző félbeszakadt: Jade ismét Benny fogságába esett, ám a fiatal rendőrnő egyelőre nehezen tudja elfogadni és feldolgozni azt, hogy Macy átállt elrablójuk oldalára. Eközben Dillon minden tőle telhetőt megtesz, hogy barátnője nyomára bukkanjon, ám a helyzetet nehezíti, hogy elfogultság miatt le akarják venni az esetről. Benny megszállott rajongása Jade iránt egyre csak növekszik, Macy is játszani kezd saját "babácskáival" és ez alatt ismét visszatérünk a múltba - csak ezúttal Benjamin gyerekkorát ismerhetjük meg. 

Habár a sorozatnak a Pretty Lost Dolls - Elveszett babácskák megjelenését követően kijött még további kötete (Pretty New Doll, Pretty Broken Dolls), a magyarul pár hónapja megjelent második rész tökéletes lezárása a történetnek. Ahogy a köszönetnyilvánításokból kiderül, a szerzők eredetileg két könyvben gondolkodtak, így feltehetőleg a siker okán döntöttek a folytatás mellett. Ezt azért érdemes tisztázni már most, mert sokakat szokott elriasztani manapság a sorozat jelleg, attól tartva, hogy egy esetleges félbehagyás okán nem ismerhetik meg, hogyan végződik kedvenc hősei sztorija. Jelen esetben engem pont a folytatás tölt el némi kétségbeeséssel, hiszen az írópáros annyira jól megírta ezt a két regényt, hogy félő, innentől kezdve csak egy újabb bőrt akarnak lehúzni arról a bizonyos rókáról. Persze, a kíváncsiságom nagyobb lesz, így ha meg is jelenik magyarul, biztosan kézbe fogom venni a harmadik részt is - de azt hiszem már túlzottan előre szaladok. 

Ahogyan az első részről írt kritikámban kifejtettem, ehhez a műfajhoz a 250-300 oldalszám közötti terjedelem passzol, még akkor is, ha a Dukey-Webster páros tulajdonképpen egyetlen, nagyobb lélegzetvételű történettel állt elő, amelyet két külön kötetben meséltek el. A folytatásra is igaz, hogy az erotika-romantika-thriller közötti arányokat a megfelelő mértékben alkalmazták, még akkor is, ha jelen esetben nem is értek minden döntésükkel egyet. Néha úgy éreztem, hogy az erotikus (és egyben beteges) jelenetek egy része a "már csak azért is"-alapon került bele a regénybe, mintha az lett volna a céljuk, hogy a brutalitást teljes mértékben kimaxolják, illetve, a mostani kötetre jóval kevesebb áll-leejtős csavar jutott. (Persze, fordulat akad még így is bőven.)

Magáról a cselekményről ismételten nem szeretnék sokat elárulni, hiszen ez pont az a regény, amelynél a legkisebb utalás is a történésekre nagyban rombolhatja a leendő olvasó élvezetét. Azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy (szemben az előző kötettel) ezúttal váltott szemszögből ismerjük meg a sztorit: Jade mellett Dillon és Benny gondolatait is olvashatjuk - utóbbinál ezáltal megismerhetjük borzasztó gyermekkorát is, láthatjuk, hogy nem csak ő, hanem szó szerint az egész családja beteg volt. A szerzők ezen döntése mellett olvastam pro és kontra érveket is - engem személy szerint nem zavart, hogy behozták ezt a szálat, sőt, én kimondottan örültem, hogy kaptunk valamilyen magyarázatot - még ha az valamennyire klisés is. Azt viszont nem értem, hogy a szerzők miért érzik szükségét annak, hogy amikor egy pszichopata fejébe látunk bele, indokolatlanul sok káromkodással tűzdeljék meg a mondatokat. Alapvetően nem szokott zavarni a csúnya beszéd, de Benny részeinél helyenként úgy éreztem, elvetették a sulykot, és jóval többet kaptunk ebből, mint amennyi kellett volna. A másik, ami kissé zavart, az a szereplők néhol illogikus döntése volt: amikor lehetőségük nyílt arra, hogy fordítsanak a dolgok állásán, javítsanak a helyzetükön, akkor a lehető legrosszabb lépés mellett tették le a voksukat, holott időnként 1-2 másodpercen múlt minden.

Összességében azonban azt tudom mondani, hogy érdekes volt maga a történet és a stílus, főleg, hogy előtte nem találkoztam ezzel a műfajjal, így félig-meddig újként hatott minden. Az biztos, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordítok majd a Rázós könyvekre, már ki is néztem magamnak párat, amit előbb-utóbb szeretnék elolvasni. 

Értékelés: 10/8

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!