Születésnap

covers_603970.jpgSzerző: Szénási Krisztina
Cím: Születésnap
Kiadó: Erawan Kiadó
Oldalszám: 240

SPOILERMENTES ÍRÁS!

2020-ban több új, magyar szerző is bemutatkozhatott az Erawan Kiadónál. Szénási Krisztina, Fodor Zsana és Székely Nagy György egytől egyig a Regényíró november Fejős Évával-kihívás győztesei, akiknek debütáló írásaik még tavaly tavasszal meg is jelenhettek, sőt, azóta mindannyiuknak újabb kötettel bővült a kiadott műveik száma. A Születésnap a fiatal Szénási Krisztina bemutatkozó regénye, amely egyben az utóbbi idők egyik legerősebb hazai debütálása is a szórakoztató irodalomban.

A család apraja-nagyja összejön, hogy megünnepelje Papa 85. születésnapját. Gyermekek, unokák és dédunokák - no meg a házas- és élettársaik készülnek a nagy napra, ám nem is sejtik, hogy az igazi meglepetést az ünnepelt bejelentése fogja jelenteni. Szénási Krisztina csupán pár perc erejéig enge bepillantást a családtagok gondolatai közé, mégis teljes sorsokat, élettörténeteket ismerhetünk meg a belső monológok által. 

Szénási Krisztina mentáltrénerként dolgozik főállásban, emellett gyermekkori álmát valósította meg az írással. Egyike volt azoknak, akik 2019-ben bevállalták, hogy mindössze 30 nap alatt megírnak egy regényt - kitartása és munkája pedig meghozta a gyümölcsét, ugyanis 2020 tavaszán a boltokba került a Születésnap című műve, ezt rövid időn belül követte a Kacskaringó és a Megbízom benned.

Nos, a helyzet, hogy hasonlóan A jóemberhez, most is úgy érzem, hogy kicsit meg lettem vezetve a kiadó által, de jelen esetben abszolút kellemesen csalódtam. Habár a borító - és részben a fülszöveg is - egy igazi chick-lit regényt ígér, amely főként a női olvasókat célozza meg, Szénási Krisztina regénye jóval több annál. Nagyon erős debütálásról beszélhetünk - ha nem tudnám, hogy elsőkönyves szerzőről van szó, simán rávágnám, hogy az írónő tucatnyi köteten túl van már -, amely korra és nemre tekintet nélkül képes arra, hogy lekösse a figyelmünket.

"Tanuljátok meg a boldogságot önmagatokban keresni. Az igazi erő az érzéseitek megélésében rejlik. Sem a legfényesebb pompa, sem a leggazdagabb vagyon nem fogja tudni Nektek azt megadni, amit olyan nagyon kerestek. Már mindenetek megvan, ami csak kellhet."

Az alig 240 oldalas regény már felépítésében is különleges. A történet középpontjában a legidősebb családfő 85. születésnapja áll, és a cselekmény játékideje is erre az egy napra korlátozódik. Az első 14 fejezetben az ünnepi ebéd előtt járunk, a készülődés és az utazás pillanataiban ismerhetjük meg a népes családot, majd a vízválasztó, 15. fejezetben megtörténik Papa bejelentése. Azt ezt követő részben - szintén 14 fejezet - már a "buli" után láthatjuk viszont hőseinket, és azt, kire milyen hatással volt a nagy hír. A szereplők között a legkülönfélébb figurákkal találkozhatunk: vannak igazi nagcsaládosok, van, ahol viszont az első baba sem akar összejönni, van, aki a művészet terén nyújt kimagaslót, és van, aki szembe menve a "hagyományokkal" egészen más területen képzeli el az életét. Akad, aki külföldre vágyik, és olyan is, aki sehol nem találja igazán a helyét. Láthatjuk, ahogyan a fiatalabb generáció minden áron meg akar felelni az idősebbnek, de persze itt is akad kivétel, aki mer ellenszegülni a szülői akaratnak. 

Szénási regényében épp ez az igazán különleges és egyedi: ugyan az egyes szereplők gondolatait kétszer 6-8 oldalon keresztül olvashatjuk, mégis, egy egész élettörténet bontakozik ki előttünk. A figurákban könnyedén magunkra, családtagjainkra, barátainkra ismerhetünk, hiszen mindannyiuk ábrázolása meglehetősen hiteles és emberi. Problémáik, gondjaik hétköznapiak, és bár a történetben ezek nem kerülnek feloldásra, jelen esetben nem is ez a cél. A szerző csak egyetlen gondolatot ültet el hősei fejébe, amely miatt megváltozik azok életfelfogása, vagy az adott helyzethez való hozzáállása, és aminek következtében többségük meglepő döntésre szánja el magát. Persze, ezek végkimenetelének már nem lehetünk tanúi, csupán a változás kiindulópontjánál vagyunk jelen, ezzel pedig az író a mi fantáziánkra bízza a jövő alakulását. 

Tanulságos, helyenként megmosolyogtató, hol pedig torokszorító írás a Születésnap, amely rövidsége ellenére is roppant tartalmas és sokrétű olvasmány, amely - ahogyan fentebb utaltam rá - kortól és nemtől függetlenül élvezetes lehet mindenki számára.

Értékelés: 10/9

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!