Szerző: Cecelia Ahern
Cím: A holnap titkai (The Book of Tomorrow)
Fordító: Kaskóf Sára
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 384

SPOILERMENTES KRITIKA!

Ahern az az író, akinek egyetlen könyvével sikerült megszerettetnie magát velem, ez pedig nem más volt, mint az Ajándék. (Igen, bár a leghíresebb és legkedveltebb regényei az Ui. Szeretlek, valamint azAhol a szivárvány véget ér, én mégsem ezekkel kezdtem az ismerkedést.) Aztán jött a Talált tárgyak országa, de azt betudtam annak, hogy éppen egy rossz könyvet fogtam ki. Nyár végén pedig kiderült, hogy az Athenaeum Kiadó kiadja a 2009-es The Book of Tomorrow c. kötetet A holnap titkai címmel. Azonnal ment is a várólistámra a regény, arról pedig nem is beszélve, hogy a fülszövegből az derült ki, hogy egy mozgókönyvtár és egy titokzatos könyv fogja a központi szerepet játszani. Kell ennél több?

A tizenhat éves Tamara boldogan éli a milliomosok gondolatlan életét. Napjait bulizással, utazgatással és vásárlással tölti, egészen addig, míg egy nap édesapja öngyilkos lesz. Kiderül, hogy mindenüket elvesztették, így kénytelen édesanyjával együtt leköltözni vidékre a nagybácsijához és annak feleségéhez. A hely azonban nem is lehetne unalmasabb, ráadásul a legközelebbi szórakozási lehetőség is negyedórányi autóútra van. Tamara épp ezért úgy dönt, hogy - bár nagynénje, aki meglehetősen furán viselkedik, tiltakozik ez ellen - felfedezi magának a környéken álló kastélyt. Itt ismerkedik meg Ignatius nővérrel, akinek szintén van egy-két érdekes dolga. Egy szép nap azonban minden megváltozik, mikor megjelenik Marcus, a mozgókönyvtár vezetője, és egy könyvet ad át Tamarának. A lány olvasni kezdi a kötetet, és hamar rájön, hogy az nem más, mint egy napló, amelyet ő írt - a holnapi napról.

Azt kell mondanom, hogy az alapötlet zseniális (bár kissé elcsépeltnek tűnhet). Egyrészt maga az, hogy vidéken játszódik a történet, megalapozza a hangulatot, amelyben sok humor rejlik. Másrészt egy napló, amely megjósolja a holnapot - Tamarának pedig választania kell: annak megfelelően cselekszik, vagy igyekszik megváltoztatni a sorsát. Egyáltalán, mennyire lehet megváltozatni a jövőt? Honnan tudjuk, hogy amit annak érdekében teszünk, hogy elkerüljük a rosszat, nem vezet egy még nagyobb rosszhoz? Ezekre a kérdésekre úgy-ahogy választ is kapunk a kötetből, bár senki ne számítson engetrengető igazságokra, Ahern úgy gondolkozik, ahogy a többi átlagolvasó.

Nos, az alapötlet zseniális, a kidolgozás azonban már kevésbé. A legnagyobb baj az volt, hogy sem olvasás közben, sem a könyv befejezése után nem tudtam / tudom eldönteni, hogy mit is akart írni Ahern. Először is fura volt, hogy egy tizenhat éves lány a főszereplő, mert a fogalmazásából abszolút nem érződött. Másodszor túl sok mindent akart belesűríteni ebbe a szűk 400 oldalba: családi titok, mozgókönyvtár, elkényeztetett csitri, a holnapot előre megjósoló könyv, szerelem, stb. Éppen ezért műfaji besorolást sem tudok tenni: lehetne egy lightosabb lányregény, misztikus krimi, thriller, a befejezés pedig egy gyenge szappanoperára emlékeztet. 

A szereplőkkel is gondjaim voltak: Tamarát nem tudtam megszeretni. Ha sikerült volna elérni, hogy szép fokozatosan változzon át nyavalygó milliomosból szerény vidéki lánnyal, talán jobban megkedvelem, de úgy éreztem, a regény végig megmaradt annak, ami: elkényeztetett kölyök. Ráadásul soha nem tudtam kiigazodni rajta, egyik pillanatban azt írja, hogy amikor eszébe jut apja, sírnia kell, a következő oldalon pedig elmondja, hogy mennyire utálta, mikor ezt meg ezt kellett tennie. A többi szereplő kidolgozása sem sikerült túl színesre: Ignatius nővérbe lehetett volna vinni több humort, Rosalie titokzatossága és viselkedése szerintem nem volt megalapozott, Marcus és Weseley pedig ilyen formájukban teljesen feleslgesek voltak.

Szóval ezt most Ahern nem jól csinálta: a regény - számomra - teljesen kidolgozatlan, egy elsőkönyves írótól még csak-csak elnézném, de egy több sikerkönyvet is jegyző szerzőtől már többet várnék. Sok-sok elvarratlan szál maradt, ilyennek gondolom Marcust, aki egyik pillanatról a másikra tűnt el, és semmilyen magyarázatot nem kaptunk rá. Ezt a szálat akár ki is hagyhatta volna nyugodtan Ahern, senkinek nem hiányzott volna. 

És végül, a legfájóbb pont az egészben, hogy hiába írja le Ahern a történet végén és a köszönetnyilvánításnál, hogy mennyire fontosak a könyvek, és hogy milyen jó az olvasás, sokkal többet vártam volna, ha már mozgókönyvtár is szerepel a történetben. Ehhez képest a történet kb. 10%-ban kapott fontosabb szerepet a könyvtár és a napló, és akkor is inkább csak annyira, hogy a hormonoktól túl fűtött Tamara kiruccanjon valahova.

Összegezve az eddigieket, ez sajnálatos módon most nagyon nem jött be. Persze, ettől függetlenül nem pártolok el a szerzőtől, az összes régebbi könyvét el akarom majd olvasni, és az újakat is nagy örömmel várom, csak arra kérem Ahernt, hogy jobban szedje össze magát, mert bebizonyította már, hogy tud ő, ha akar. 

Értékelés: 10/6