Szerző: John Boyne
Cím: A csíkos pizsamás fiú (The Boy in the Striped Pyjamas)
Fordító: Szabó Mária
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Oldalszám: 176

SPOILERMENTES ÍRÁS!

John Boyne könyvére már a megjelenéskor felfigyeltem (akkoriban forgatták a regényből készült filmet hazánkban), de akkoriban nem volt alkalmam rá, hogy elolvassam. Most azonban nekem is a kezembe akadt az igazi sikerkönyvnek titulált történet, ám nekem vannak fenntartásaim a regénnyel kapcsolatban.

A kötet főhőse a kilenc éves Bruno, aki családjával együtt Auschwitzba költözik, egy koncentrációs tábor szomszédságába. A fiú apja Hitler egyik első számú embere, és mint ilyen, teljes odaadással végzi a munkáját, ennek köszönhetően léptették elő. A kis Bruno nagyon unatkozik az új helyen, ahol semmit nem lehet csinálni, csak Mariával a szolgálóval beszélgetni, így egy nap kiszökik, hogy felfedezze magának a szomszédos telken álló különítményt. A kerítés mentén haladva egy csíkos pizsamás fiúra lesz figyelmes. A vele egykorú Smuel a tábor lakója, hamar barátságot kötnek egymással, holott egyikük sem érti igazán, mi zajlik körülöttük. 

John Boyne regénye, már a csak a témáját tekintve is fontos és komoly olvasmány - lehetne, ha valóban komolyan lehetne venni. Magával a történettel és az alapokkal nincsen baj, inkább a kidolgozással. Remek ötlet volt szerintem, hogy ezúttal egy német kisfiút tett meg főhősnek, akinek a szemén keresztül látjuk az eseményeket. A kis Bruno semmit nem ért a körülötte lévő eseményekből, ő nem akar mást csak játszani és a kalandregényeit bújni. Az apjára felnéz, szereti őt, bízik benne, hogy amit csinál jó, holott valójában nem tudja pontosan megmondani, mi is a foglalkozása. A gyermeki ártatlanságának köszönhetően tud kedvesen bánni Pavellel és Smuellel, a két zsidó fogvatartottal, akiket megismer.

Szóval látható, hogy ezekből az alapokból remek történetet lehetett volna felépíteni, azonban ez nem sikerült Boyne-nak. Kezdjük azzal, hogy nem igazán tudtam eldönteni, hogy ki is a célközönség: a kiskamaszok, a tinédzserek vagy a felnőttek? A megfogalmazás - habár nem Bruno meséli el a történetet - nagyon gyerekes, egyszerű a nyelvezete, így bármelyik tíz év feletti gyermek megértené, amit olvas. Azonban bizonyos részeket nem értene, mert az író nem mondja ki azokat. Persze, jobban szeretem én is, ha a szerző nem néz hülyének, nem próbál meg mindent megmagyarázni, de ugyanakkor vannak esetek, amikor részletezni kell az eseményeket, és ez most ilyen. Gondolok itt például a vacsorára, amelyen Kotler hadnagy megveri Pavelt, de erről csak annyi szó esik, hogy valami borzalmas dolog történt, vagy amikor Maria elmondja Brunónak, hogy hol is él a zsidó férfi igazából, de erről sem tudunk meg semmi konkrétat, csak hogy beszéltek egymással. Továbbá nagyon zavart, hogy amikor a németek szidják a zsidókat, semmit nem mondanak ki, mintha Bruno nem értené. Ha még nincs is tisztában a szó jelentésével - amit kétlek, lévén egy náci tiszt az apja -, akkor is hallja magát a kifejezést, nincs értelmes a kipontozásnak. Vagy ilyen például a folytonos "Auz-vicc"-ozás, amelyet, ha a fiú még félre is ért, akkor sem kellett volna állandóan így írni. Plusz ott vannak még az olyan logikai bukfencek, miszerint miért nem vették észre sem Bruno, sem Smeul esetében, hogy egy éven keresztül szinte minden nap találkoztak a kerítésnél, hosszú időket eltöltve annak tövében.

Olvastam, hogy sokan kritizálták a könyvet, hogy lehet-e gyermekek kezébe adni, mert a tizenéveseknek nem kellene a koncentrációs táborokról olvasni. Ez szerintem - és itt kérek elnézést mindenkitől - úgy hülyeség, ahogy van. Én is olvastam 11-12 évesen háborús témájú könyveket, még sem gátolt meg a fejlődésben. Úgy vélem, igenis fontos, hogy a kiskamaszok is tisztában legyenek a történelem, hogy igenis léteztek kegyetlen emberek. Ilyen szempontból akár tökéletes is lehetne Boyne regénye, lévén, hogy egy gyermek naivitásán keresztül írja le az eseményeket, ám azzal, hogy az egész cenzúrázva van, épp elveszik a lényeg, vagyis, hogy a fiatal olvasók pontos képet kapjanak a háborúról. Másfelől meg ne álltassuk magunkat: sokszor a gyerekek a tévében, a rajzfilmeken keresztül durvább dolgokat látnak, adjuk meg hát nekik, hogy igényesebb irodalmat is a kezükbe vegyenek.

Sajnálom, hogy a kidolgozás úgy mond tönkre vágta az egyébként remek történetet, mert igazán jó kis regény kerekedhetett volna ki belőle. Egyébként a szerzőnek ez az első magyarul megjelent megjelent könyve, de hamarosan jön egy újabb történet, szintén a Ciceró gondozásában.

Értékelés: 10/6

(Ui. A könyv elolvasása után a belőle készült filmet is megnéztem. Jelentem, klasszisokkal jobb, mint az alapmű, ha csak a történetre vagytok kíváncsiak, inkább azt nézzétek meg. Ott legalább egy-két helyen elszorul az ember szíve.)