Szerző: Jasper Fforde
Cím: Egy regény rabjai (Lost in a Good Book)
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Oldalszám: 404

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Jasper Fforde Thursday Next-sorozatának első részével idén tavasszal ismerkedtem meg, mikor is a Cor Leonis Kiadó sokak örömére újból megjelentette ezt az abszolút nem hétköznapi történetet. A Jane Eyre-eset kicsit csalódás volt abból a szempontból, hogy pont a címbeli mű szorult kissé háttérbe a történetben, de maga a világfelépítés annyira megtetszett, hogy mindenképpen folytatni akartam a sorozatot.

A történet elején Thursdayt egy talkshow műsorvezetője látja vendégül. A KSZ-ügynök örömmel vállalja a felkérést, mivel abban a tudatban érkezik, hogy őszintén kitálalhat a Góliátról és az Eyre-esetről. Azonban a cenzúra démona a médiát is eléri, így végül csak pirítóst eszik és dodókról mesél az élő adásban. Hazaérve azonban újabb meglepetések érik őt: egy minden valószínűség szerint eredeti Shakespeare-darab kerül napvilágra, az előforduló véletlenek száma irreálisan magasan mozog, ráadásul egy regénybéli ügyvéd is kapcsolatba lép vele. Miközben Thursday könyvből könyvbe ugrál, megismerkedik Fakutyával, a Góliát Konszern pedig nemlétezővé teszi férjét, Tedet. A nőnek nem marad más választása, mint beugrani a tiltott Poe-műbe, A hollóba, ám az odáig vezető út igen nehézkes számára.

Az Egy regény rabjai az én szemembe klasszisokkal jobb volt, mint a Jane Eyre-eset. Egy percig sem unatkoztam olvasás közben, csak úgy faltam a sorokat, és hagytam, hogy magával rántson Fforde különleges világa, melynél egy könyvmoly nem is kívánhatna jobbat. Hihetetlen, hogy ennek a fickónak mekkora képzelőereje van. Mikor már azt hinné az ember, hogy teljesen ismeri a könyvbeugrás szabályait, a szerző megmutatja, hogy tud még csavarni a regények közötti utazások rendszerén. Így kerül például Thursday Kafka A per című művének bírósága elé, ügyvédje pedig nem más, mint Runsh, aki lábjegyzetek formájában kommunikál védencével. Ennél zseniálisabb megoldást el sem tudtam volna képzelni, ráadásul Runsh, bár kevés ideig volt jelen a történet során, az egyik kedvencemmé vált.

Ezt a részt sokkal közelebbinek éreztem magamhoz, mint az előzőt. Több könyves utalást megértettem, bár még így is vannak hiányosságaim, így hamarosan pótolnom kell Dickenstől a Szép reményeket (kíváncsi leszek, milyen lesz Miss Havishamről olvasni). De az apróbb utalások, mint például a Rebecca-beli Maxim de Winter felmentése, vagy a Beatrix Potter mesék bemutatása mindig mosolyt csaltak az arcomra. Arról nem is beszélve, hogy mennyire meglepődtem, mikor kiderült, hogy Thursday életében először a Pillangókisasszony operát látta-hallotta és azóta szereti ezt a műfajt. Nekem is ez a Puccini-mű volt az első találkozásom az operával, és ez indította el a rajongásomat is a zenés színház ezen formája iránt.

Magáról a világról is jóval több minden derül ki, és már kezd körvonalazódni, hogy mivel is állunk szemben. Szintén a kreativitás mutatkozik meg a hamisítók jelölésében, vagy Mycroft találmányaiban, amelyek a legtöbb esetben Thursday segítségére készültek, de ugyanakkor néha bajt is hoznak a fejére. Azt is megtudjuk, hogy nem csak a kihalt madarakat, hanem a neandervölgyieket is sikerült visszahozni az életbe, bár ők folyamatos elnyomásban élnek. Van egy olyan sejtésem, hogy nekik később még fontos szerepük lesz a Góliát elleni harcban. És ha már Góliát: annyira bírtam, ahogy fanyar humorral mutatja be Fforde ezt a korrupt vezetést. Miközben elég kemény ellenfélnek bizonyulnak, saját tévécsatornájuk nézettsége a félezer nézőszámot sem éri el. A regény végén pedig világossá válik, hogy egymással párhuzamosan több világ is létezik, így még az is meglehet, hogy a későbbiekben Thursday-nek a mi életünkbe is tesz egy kirándulást. Úgy érzem, hogy Fforde elég sok utat nyitott a folytatáshoz, kíváncsi vagyok, mivel fog meglepni következő alkalommal.

Végezetül hadd említsem meg azt, ami nélkül nem lenne igazi az élmény. Ez pedig nem más, mint a jellegzetes humor, amelyet ilyen profin csak a britek tudnak művelni. Néha olyan hangosan nevettem fel a metrón, hogy nem győztem elbújni az értetlenkedő és idiótának néző szemek elől. Természetesen ebben nagy szerepe van Tóth Tamás Boldizsárnak, aki mint mindig, most is bebizonyította, hogy az egyik legjobb kortárs fordító.

Bízom benne, hogy hamarosan megjelenik a folytatás, mert kár lenne veszni hagyni ezt a minden tekintetben remek sorozatot.

Értékelés: 10/10