Szerző: Cecelia Ahern
Cím: Életed regénye (One Hundred Names)
Fordító: Babits Péter
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 396

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Cecelia Ahern legelső regénye, az Utóirat: Szeretlek! a napokban jelent meg új kiadásban, ugyanekkor került a boltokba legfrissebb műve, az Életed regénye is. Azok, akik hozzám hasonlóan az Athenaeum Kiadó kiadásának megfelelő sorrendben olvassa a köteteket, láthatja, mennyit fejlődött közel tíz év alatt a fiatal ír szerző.

Kitty Logan pár éve került a média világába, mint újságíró. Egy cikknek köszönhetően, amelyben ártatlanul vádolt meg egy fiatal tanárt, a hírneve végleg bemocskolódott a szakmában, ráadásul mentorát és egyben legjobb barátnőjét is elveszíti. Constance azonban halála után is segíti a lányt, igaz, nem a legegyszerűbb módon: egy listát hagy maga után, rajta száz névvel. Kitty keresni kezdi a kapcsolatot a személyek között, ám látszólag semmi sem köti össze őket. Ahogy szép lassan megismeri a listán szereplők történetét, rájön, hogy miért pont őt választotta ki egykori főnöke erre a feladatra, és végül saját életét is átértékeli.

Az Utóirat: Szeretlek! után kissé félve kezdtem bele ebbe a regénybe, hiszen a legtöbb olvasónak az az írása az etalon, én viszont nem egy művét tartom jobbnak Holly történeténél. Máskor is csalódtam már a szerző könyveiben, de utána mindig volt időm „kiheverni”, így mire az újabb regények a boltokba kerültek, nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. Az Életed regénye azonban minden várakozásomat felülmúlta, és az eddigi legjobb Ahern-művet fejeztem be a napokban.

Maga a történet is az egyik legéletszerűbb, egy-két dologtól eltekintve valós események alapján is íródhatott volna. Felüdülés ezt a regényt olvasni, annak ellenére, hogy az utóbbi időkben a mágikus elemekkel vegyített alapsztori (ami már-már Ahern stílusjegyévé vált) keltethette fel az olvasók figyelmét. Azonban a szerző mindig ezeknek a kidolgozásán csúszott el, talán éppen ezért működött annyira az Életed regénye, mert most nem volt lehetősége elrontani a zseniális alapfelállást. (Habár meg kell jegyeznem, hogy az első pár fejezet egy kicsit kaotikusnak tűnt nekem.)

Mivel az Utóirat: Szeretek!-et pár hete olvastam, szembeötlő volt a fejlődés, amelyet a hosszú, írással töltött éveknek köszönhet az írónő. A leíró részek és a párbeszédek között végre megtalálta a tökéletes egyensúlyt, ráadásul nem egy pár remekül megfogalmazott gondolat is helyt kapott a történetben. (Ezt például hiányoltam az első regényénél.) A mondanivaló is megállja a helyét, ritkán találkozni azzal, hogy egy könyv a hétköznapi embereket állítja középpontba. Mert erről van szó – erre az olvasó jó kétszáz oldallal korábban rájön, mint a főhős -, hogy minden ember, tűnjön bármilyen érdektelennek az élete, igenis hősnek számít a maga szakmájában, környezetében, és van, hogy az, aki önszorgalomból segít másoknak, nagyobb dolgokat visz véghez, mint az, aki a címlapokról mosolyog a rajongókra és biztatja őket ismeretlenül. A történet során hat ilyen átlagemberrel ismerkedhetünk meg, és kicsit jobban belegondolva rájövünk, hogy a mi életünkben is megvannak azok az apró csodák, amelyekkel nem csak magunkat, hanem a környezetünkben élőket segítjük. Biztos vagyok benne, hogy aki elolvassa ezt a regényt, másként fog tekinteni saját munkájára, hobbijára vagy akár mások szokásaira, és meglátja a szépet mindenben.

A pontozáson nagyon sokat gondolkodtam, mert bár ennek a regénynek is megvannak a hibái, mégis ez az eddigi legjobb Ahern-történet. Remek stílus, megható gondolatok, mély mondanivaló, a sztori is végig fenntartja az érdeklődést, a szereplők is jópofák így mindenféleképpen megérdemli a maximális pontszámot. Csak Ahern ne éljen vissza az olvasók bizalmával.

Értékelés: 10/10