A skandináv krimik népszerűségét mutatja, hogy hazánkban szép számmal képviseltetik magukat a műfaj női alkotói is (elég csak Leena Lehtolainen, Karin Alvtegen, Kristina Ohlsson könyveire gondolni). Ők többnyire az érzelmeket helyezik előtérbe, mint a társadalomkritikát, és regényeikben kevesebb a nyílt brutalitás. (Vagy úgy is mondhatnám, hogy nem annyira elborult elméjűek, mint például Nesbø.) Magyarországon Camilla Läckberg könyve - Jéghercegnő - az elsők között látott napvilágot, azóta is az olvasók egyik nagy kedvencévé vált, akárcsak a folytatások (A prédikátor, A kőfejtő, Vészmadár). 

A sorozat harmadik kötete A kőfejtő a korábbi történetekhez hasonlóan Fjällbackában játszódik, ahol mindenki ismer mindenkit. Vagy ismerni vél... Az idilli tengerparti városka élete teljesen felbolydul, amikor egy halász egy halott kislányt húz ki a vízből. Gyilkosság áldozata lett. Patrik Hedström nyomozó és élettársa, Erika jól ismerte a kislányt és családját, s így talán még nehezebb a férfi dolga, amikor elkezdi kibogozni a borzalmas bűneset szálait. A nyomozás során sötét titkok kerülnek felszínre. Senki nem gondolná, hogy a városka lakói közül milyen sokaknak van rejtegetnivalója. De kiben lakozhatnak olyan ördögi indulatok, melyek képessé teszik egy gyermek meggyilkolására?

Camilla Läckberg 1974. augusztus 30-án született a svédországi Fjällbackában, és mára hazája egyik legsikeresebb krimiírójává vált. Könyvei állandó színtere szülővárosa, ennek oka egyszerű: 2002-ben részt vett egy író-tanfolyamon, ahol a tanárai az állandó hitelességre hívták fel a figyelmét, azt tanácsolva neki, hogy helyszínnek olyan várost válasszon, amit jól ismer. Első regénye, a hazánkban is debütáló Jéghercegnő 2003-ban jelent meg, amit több mint harminc országban adtak ki. Azóta újabb hét kötet látott napvilágot - ebből három olvasható magyarul -, a sorozat sikerességét mutatja, hogy nem egy országban szinte rögtön az eredeti megjelenés után kiadták a lefordított verziót. 2007-ben az első kettő, 2009-ben a harmadik és negyedik részből forgattak filmet, a főszerepet Elisabet Carlsson (Erica Falck) és Niklas Hjulström (Patrik Hedström) játszotta. 2013 júniusában mutatták be az ötödik kötetből (Tyskungen) készült mozifilmet, immáron új főszereplőkkel (érdekesség, hogy ezt a verziót a magyarok is láthatták Eltitkolt életek címmel). 2012-ben egy tíz részből álló, egyenként 90 perces tévésorozatot is forgattak Fjällbackamorden (Fjällbackai gyilkosságok) címmel, amely azonban csak a helyszínt és a szereplőket vette alapul, a könyvek cselekményeitől merőben eltér.

A Jéghercegnő igazi bevezető kötet volt, ahol megismerhettük a kisvárost, a lakókat, és ez mellé kaptunk egy érdekes krimit is. A folytatás, A prédikátor igen magasra tette a mércét, ugyanis ott már elég volt magára a bűntényre koncentrálni, amit sokkal kidolgozottabbnak éreztem. Sajnos A kőfejtőnek nem sikerült megugrania azt a szintet, amit a korábbi kötetek alapján vártam, ennek ellenére nem mondanám rossznak, csak az előzőekhez viszonyítva gyengébbnek. 

Kezdjük azzal, hogy kapunk egy elsőre balesetnek tűnő gyermekgyilkosságot. Ez már önmagában is megviselheti az olvasót, hiszen ki lehet annyira kegyetlen, hogy megöljön egy gyereket, és a legfőbb kérdés, hogy miért? Ez a kérdés főszereplőinket is izgatja, főleg Ericát, aki a szülés utáni depresszióban szenved, így különösen érzékenyen érinti az eset. Patrik nyomozását pedig nehezíti, hogy a meggyilkolt gyermek szülei közeli ismerősei, így még nagyobb teher nehezedik a vállára. A történet alapjait tehát remekül lerakta a szerző: kapunk egy érdekes és beteges bűnügyet, amelynek az erkölcsi és érzelmi oldalát is megvizsgálhatjuk a kívülállók személyén keresztül. Azonban a kisvárosi hangulatot itt már túl soknak, hiteltelennek éreztem. Fjällbackában ugyanis úgy tűnik, minden ember szenved valamilyen komoly betegségben, és minden utcában akad egy gyilkos. Tehát nem magával az esettel, a nyomozással vannak fenntartásaim, hanem hogy a szerző nem képes átlépni szülővárosa határain, és ezáltal elveszti a realitását a történet.

A karakterekre és a történetvezetésre egyébiránt nem lehet panasz. Habár nagyon sok szereplővel operál a könyv, mindannyiukat a fontosságuknak megfelelően dolgozta ki a szerző. Néhol fájdalmas volt olvasni, ahogyan a felszínre törnek az évek alatt elfojtott érzelmekre, ahogyan egy-egy család élete darabjaira hullik. A cselekmény pedig mindvégig két szálon játszódik: az egyik a jelenben (amiről a fülszöveg is mesél), a másik az 1920-as évek elején veszi kezdetét, és Agnesnek, a gazdag és elkényeztetett úrilánynak, valamint a szegény kőfejtőnek a szerelmét meséli el. Ahogyan várható, a két szál idővel (a kötet háromnegyedénél) összeér, oly módon, amire nem sokan számíthatnak.

Összességében meglepetésekben, gondosan kidolgozott és végletekig beteg elméjű szereplőkben, szomorú és megrázó történetben nincs hiány, önmagában egy igen élvezetes könyvről van szó, az én szememben mint egy sorozat része maradt csak alul. Remélhetőleg azonban idővel érkezik majd a folytatás (a negyedik kötet Vészmadár címmel már elérhető magyarul).

Camilla Läckberg: A kőfejtő, ford. Moldova Júlia, Animus Kiadó, 2012, 400 oldal, 3290 Ft