Szerkesztette: John-Henri Holmberg
Cím: Valami a tekintetében (A Darker Shade of Sweden)
Kiadó: Animus Kiadó
Fordító: Pék Zoltán
Oldalszám: 320

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Erről a kötetről egy cikkben olvastam először, majd pár nappal később jött a hír az Animus Kiadótól, hogy pár hónapon belül nálunk is kapható lesz. És ígéretükhöz híven valóban nem kellett sokat várni, a rajongók már karácsony előtt kezükbe vehették a kötetet.

A könyvben összesen tizenhét novella kapott helyet, melyet összesen húsz szerző alkotott. Sajnos mindössze heten vannak, akiknek a neve ismerős lehet a számunkra (ebből a Sjöwall-Wahlöö páros csak az igazán régi motorosoknak, hiszen több mint harminc évvel ezelőtt jelent meg regényük). Örültem volna, ha az igazán nagy kedvenceimtől, mint Kristina Ohlsson, Helene Tursten vagy Carin Gerdhardsen is olvashatok írást, de igazából talán jobb volt így, hogy új szerzőket avathattam. A novellák elég vegyesek, van köztük hagyományos krimi, lélektani írás, akciófilmre hajazó sztori, sőt, Stieg Larsson korai írása a jövőben játszódik, míg a Mankell-Nesser páros igazán ütős és frappáns történetet tett le az asztalra.

A novellákat John-Henri Holmberg válogatta össze, azonban mégsem ez a legnagyobb érdeme, hanem az általa írt előszó, amelyet egy hiánypótló tanulmánynak is vehetünk. Holmberg ugyanis alaposan taglalja a svéd krimik jellemzőit, és azt, milyen út vezetett a mai formájához. Tudomást szerzünk arról, hogy a svédeknek az elmúlt évszázadban milyen hozzáállása volt a krimikhez, mennyire tudták befogadni először az angolok és amerikaiak írásait, majd ezt követően a saját nemzetük íróinak a munkáit. Akit kicsit is érdekel ez a műfaj, semmiféleképpen ne hagyja ki a bevezetést, mert valóban sok érdekességet megtudhatunk. 

A továbbiakban az egyes novellákat elemzem pár mondatban:

Tove Alsterdal: Visszatérés a Felső-tóhoz - Rögtön az elején egy ismeretlen szerző novellájával ismerkedünk meg. A rövid írás remekül megalapozza azt a sötét, hideg hangulatot, amely a skandináv krimikre jellemző, de sajnos ettől több pozitívumot nehezen lehet róla írni. A sztori maga átlagos, egy harminc évvel ezelőtti tragédia emléke idéződik fel egy baráti társaság tagjai között, amely leginkább a főszereplőt viselte meg akkor és viseli meg most is a leginkább.

Rolf és Cilla Börjlind: A haját azt szerette - A szerzőpáros - akik egyébként a való életben házastársak - 2012-ben jelentkezett az első regényével. Az itt olvasható novella leginkább a pszichokrimi műfajába illik bele, egy gyilkos lelki világába nyerhetünk bepillantást. Azonban sajnos erről sem lehet több pozitívumot mondani - az ember elolvassa, de mély nyomot nem hagy benne, sőt, azt is megkockáztatom, hogy mire a kötet végére ér, már felidézni sem tudja ezt a történetet.

Åke Edwardson: Életben még soha - Ezt a történetet leginkább az Egyszer úgyis meg kell halni című Lehtolainen-regényhez tudnám hasonlítani, ám attól sokkal kiszámíthatóbb. Egy házaspár a nyaralását a feleség szülővárosában kívánja megtartani, ám végül a pihenés tragédiába torkollik. Az alaptörténet maga érdekes, ám a sztori felénél - ahol a szerző egy utalást tesz csak a kapcsolatukra -, már lehet tudni, hogyan fog véget érni ez a kis kiruccanás.

Inger Frimansson: Sötét házunk mélyén - A kötet első olyan novellája, amelyre azt tudom mondani, hogy megérte belekezdeni ebbe az antológiába. Az érdeklődést és a feszültséget folyamatosan fenntartva vezet be minket a szerző főhősnője lelki világába, amelyen sokáig nem is tudunk kiigazodni. A történet elején teljesen más befejezésre számítottam, Frimansson sikeresen megvezetett, teljesen más stílusú írásra számítottam, a történetvégi csattanó viszont nagyon is a helyén van.

Eva Gabrielsson: Paul utolsó nyara - A szerző, habár ez az első irodalmi írása (ezért kicsit furcsállom, is, hogy helyet kapott ebben a kötetben), mégis ismerős lehet egy-két olvasónak. Ugyanis ő Stieg Larsson egykori élettársa, aki ezzel a novellával kicsit mintha a Larsson-hagyaték körüli huzavonára is utalna. A történet főhőse ugyanis egy idős ember, Paul, akivel halála előtti utolsó heteiben furábbnál furább dolgok történnek, később pedig a végrendelete okoz bosszúságot az örökösei számára.

Anna Jansson: A gyűrű - Ez a kötet első olyan írása, ami az én szememben megfelel a krimi követelményeinek. A történetben a nyomozást az a Maria Wern vezeti, akivel a szerzőnő 2000 óta "együtt dolgozik", ugyanakkor van egy párhuzamos szál, amelyben egy kisfiú lelki világába pillanthatunk bele. A cím érdekessége, hogy A gyűrűk ura trilógiához kötődik, az általános iskolás srácnak ugyanis ez a történet és a képzelete ad erőt ahhoz, hogy átvészelje a minden napokat. A történet két szála eleinte sehogyan nem kapcsolódik egymáshoz, ám végül az utolsó bekezdésekben lerántja a leplet az írónő a csavarról, ami tulajdonképpen abszolút hétköznapi. ám mégis ettől olyan nagyszerű. 

Åsa Larsson: A postarablás - Igazság szerint ettől a novellától kicsit féltem, mivel olvasva Larsson két, magyarul megjelent könyvét, nem vártam túl sokat az írónőtől, ráadásul a maga közel 40 oldalával ez a kötet leghosszabb írása. Larsson azonban kellemes meglepetést okozott. Egy komplett, gondosan felépített krimit kapunk, amely mindenben megfelel a svéd bűnügyi regények feltételeinek. A történet helyszíne - csak úgy, mint regényeié - Kiruna, a bányászváros, ám nem a jól ismert hősöket kapjuk, hiszen jó száz évet visszautazunk az időbe. A sztori felépítése is követi a hagyományos skandináv krimikét: a városka egyik lakója két holttestre bukkan. A rendőrség le is tartóztatja a leginkább gyanús személyt, azonban könnyen előfordulhat, hogy rossz lóra tettek, és az igazi tettes továbbra is szabadon járkál. Ráadásul ez az első olyan novella a kötetben, amelyben a nyomozás mellett az északiakra jellemző társadalomkritika, valamint a női írók által kedvelt eszköz, vagyis hogy bepillantást nyerünk a felügyelő családi életébe, is megtalálható.

Stieg Larsson: Kondíció - Ő az az író, akit szerintem senkinek nem kell bemutatni. A Millennium-trilógia szerzője valószínűleg a legnagyobb húzónév mind közül, gyakorlatilag ő honosította meg hazánkban is a skandináv krimit mint műfajt. A rajongók bizonyára örülni fognak ennek a korai írásának (a novella 1972-ben jelent meg egy házilag gyártott magazinban), még akkor is, ha semmi köze nincsen a krimihez. Sci-fi ez a javából, de a - számomra - élvezhetőbb fajtából. A 2100-as évek derekán egy olimpiai élsportolót a Kormány arra kötelez, hogy vesse alá magát különböző vizsgálatoknak, de a miértre csak később derül fény. Remek cselekményszövés jellemzi ezt a rövid kis írást, amelyben ott van az az éles bírálat is, ami manapság jellemző a skandinávokra. 

Henning Mankell és Håkan Nesser: Valószínűtlen találkozás - Mankell és Nesser hazánkban is ismert szerzők, ezúttal egy közös novella írására adták a fejüket. Aminek a végeredménye egy humoros történet lett, amely a címnek megfelelően valószerűtlen. A szerzők híres nyomozói - Wallander és Van Veeteren - találkoznak egy kávézóban, ám rajtuk kívül mások is akadnak még ott. A történetet leginkább Neil Gaiman írásaihoz tudnám hasonlítani, tőle megszokott az a fajta abszurditás, amit ezek ketten műveltek most. Habár a krimihez ennek sincs köze, mégis az egyik legötletesebb írás.

Magnus Montelius: Señor Banegas alibije - Ez a novella egyszerűen zseniális! Nehezen találok rá szavakat, mert úgy érzem, nehezen lehetne visszaadni, amit Montelius 14 oldalban mesélt el. Az alapszituáció, hogy Banegas az egyik beosztottja, Adam segítségét kéri, hogy szolgáljon megfelelő alibiként a feleségének, míg ő a szeretőjével tölti az időt. Ám nem sokkal később Adamnek magának lesz szükséges alibire. Montelius mindvégig fokozza az izgalmakat, az olvasó csak a legutolsó oldalon tudja összerakni a képet, ám a szerző még ezen is tud csavarni egyet az utolsó bekezdéssel. Bízom benne, hogy idővel magyarul is elérhető lesz az író egy-két krimije, az ő munkásságát szívesen megismerném közelebbről. 

Dag Öhrlund: Valami a tekintetében - Szintén egy nagyszerű alkotás, amely ha krimiként nem is üt akkorát, mint amennyire várnánk, mégis magában hordozza a skandinávokra jellemző stílusjegyeket. A nyomozónő élete romokban hever, férjét rajta kapja annak szeretőjével, miközben épp azt akarja bejelenteni, hogy gyermeket vár. Ezen kívül élete egyik legnehezebb nyomozásában is helyt kell állnia: a negyedik emeletről lezuhant egy arab lány. A jelek szerint a szigorúan vallásos apára terelik a gyanút, ám van valami a tekintetében, amely miatt nyomozónk meg van győződve az ártatlanságáról. Szintén éles társadalomkritikát kapunk, amelyben megjelenik a nők egyenjogúsága, valamint a számos regényben előfordult menekültügyi kérdés. A történet lezárása inkább morális szempontok alapján gondolkodtatja el az olvasót, mintsem a nagy fordulatnak köszönhetően. Ennek ellenére a második szerző, akinek a könyveit szívesen olvasnám magyarul.

Malin Persson Giolito: Vigyázz rám, vigyázz! - Ez a novella sem tekinthető kriminek. Egy mondatban összefoglalva egy anya mellől eltűnik a négy éves kislánya egy tér közepén. Az egyetlen pozitívum amit ezzel az írással kapcsolatban fel tudok hozni, hogy bár végig csak sejtet, semmit nem mond ki nyíltan, mégis magában hordozza a családon belüli erőszakra való figyelemfelhívást, valamint megmutatja, hogy milyen könnyen el tudjuk fordítani a tekintetünket a nekünk nem tetsző dolgokról. De sajnos ettől még ez eléggé középszerű novella.

Maj Sjövall és Per Wahlöö: A mulitmilliomos - Erre a novellára az előszó elolvasása óta nagyon kíváncsi voltam, ugyanis a szerzőpárosban a mai svéd krimi megalapozóit köszönthetjük. Az 1965 és 1975 között íródott, tíz kötetből álló sorozatuk évről évre egyre merészebb témákhoz nyúlt, végül már élesen bírálta a svéd társadalmi rendszert. A kötetben található novellában is megjelenik ez a bírálat, egy ma már multimillimos San Fransicoban eltöltött egy évét ismerjük meg. Igaz, ez a novella engem nem igazán győzött meg, de ettől függetlenül örülnék, ha valamelyik kiadó bepróbálkozna a teljes sorozat megjelentetésével. (A magyar kiadó felé viszont kénytelen vagyok egy kritikai észrevétellel élni: a szerzők életrajzánál - ha csak lábjegyzetben is, de - megemlíthették volna, hogy A svéd, akinek nyoma veszett című regényből Bacsó Péter készített filmet 1980-ban.)

Sara Stridsberg: Braun-napló - Ez az a novella, amit végképp nem értek, hogyan került bele ebbe a kötetbe. Ha jól vettem ki a szerkesztő szavaiból, Stridsberg nem krimiíró, a novellájának pedig semmi köze nem volt sem a svédekhez, sem a bűnügyi történetekhez. Eva Braun naplóját (?) olvashatjuk, de igazából semmi értelme nincs az egésznek. Egyértelműen a legrosszabb írás a kötetben, szerencsére csak öt oldalas - bár olvasás közben hosszabbnak tűnt. 

Johan Theorin: A Szűz bosszúja - Az utolsó szerző, akinek regényét korábban már olvashattuk magyarul.  Igazság szerint ez a történet nem győzött meg. Sötétnek sötét hangulatú volt, ráadásul még az egyedi jelzőt is ráaggathatnám, mert a babonákra építkezett java részt, de ugyanakkor mégis hiányzott belőle az a plusz, ami magával ragadott volna. 

Veronica von Schenck: Maitréja - Ez mindenképpen egy érdekes novella volt. Inkább akciófilm jellege volt, és a lezárás is ehhez hasonló volt (semmi nagy csavar), ám mégis volt benne valami nagyszerű, valami zseniális. A karaktereket remekül megalkotta a szerzőnő, Stella Rodinról még szívesen olvasnék, azt azonban nem sikerült kiderítenem, hogy az író krimisorozatának vajon ő-e a főszereplője. Mert ennek a sztorinak kissé olyan előzménynovella hangulata volt számomra, és kíváncsi vagyok, Stellával mi történik a következőkben. 

Katarina Wennstam: Későn eszmél a bűnös - Az utolsó novella sem a megszokott krimit adja az olvasónak, ám az egyik legtökéletesebb zárása az antológiának. Charlotta Lungh századost szenteste hívja fel egy nőt, hogy felfedje titkát: tudja ki ölte meg Erik Granathot. Főhősünk azért is jön lázba a hírtől, mert egy több mint huszonöt évvel ezelőtti gyilkosságról van szó, amelyre azonban a mai napig nem sikerült fényt deríteni. Ahogy haladunk előre a történetben egyre több témát érint a szerző: vallás, homoszexualitás, családon belüli kapcsolatok. Kemény ez a novella, a stílusa ennek megfelelően eléggé sötét, ám mindvégig fenntartja az érdeklődést. Wennstam is felkerült a várólistámra!

Összességében tehát egy eléggé vegyes kötetről van szó. Mindössze négy olyan novella volt, amiért nem sírtam volna, ha kimarad a kötetből, és kettőre tudom azt mondani, hogy egynek elment. Szerencsére a többi tizenegy élvezetes volt, a már ismert szerzők nem okoztak csalódást, és négynek a nevét jegyeztem fel magamnak, hogy ha megjelenik tőlük bármi magyarul, siessek beszerezni. A skandináv krimik szerelmeseinek mindenképp ajánlatos, hiszen egy hiánypótló és különleges kötetről van szó (mégis csak az első novellagyűjtemény hazánkban), de aki még csak most ismerkedik a műfajjal, annak is kiváló olvasmány lehet, mert tökéletes képet kap a svéd szerzők sokszínűségéről.

Értékelés: 10/8