Szerző: Bíró Szabolcs
Cím: Anjouk – Liliom és vér
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 344

SPOILERMENTES KRITIKA!

Bíró Szabolcs nevével először a Sub Rosa megjelenése kapcsán találkoztam. A kötetről anno úgy vélekedtem, hogy egy erős elsőkötetes regény (ha a Francis W. Scott álnéven írtakat nem számoljuk, azok inkább strandra való ponyvák). Ezt követően jelent meg a Non nobis, Domine (amely az Anjouk-sorozat előzményének is tekinthető), valamint a Ragnarök című viking-fantasy, amelyek nálam még mindig várakozó állásponton vannak, de remélem, idővel sort kerítek azokra is.

1321-ben járunk. Bátor Attila, az egykori templomos lovag az elmúlt kilenc évben hátrahagyva a harcot, a csatározást, a szlavóniai birtok felvirágoztatásán munkálkodik. Egy nap azonban megérkezik hozzá a háromszor koronázott király, Anjou Károly, régi barátja, aki újból hadba hívja. Csák Máté, a Felvidék hadura meghalt, Károly pedig elhatározza, hogy ellensége birtokait is megszerzi magának. Attila újból felölti tehát a lovagi páncélt, hogy segítse uralkodóját. Ezzel pedig kezdetét veszi egy újabb veszélyes kaland. Régi ismerősök és új alakok is felbukkannak az életében, és eközben a Bátor család otthon maradt tagjaira is újabb veszély leselkedik.

Bíró Szabolcs 1988-ban született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Tizenhat évesen kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként és rockénekesként is bontogatta szárnyait. Regényíróként 2007-ben debütált, Francis W. Scott álnéven. 2010 óta kizárólag polgári nevén publikál, fő témájának a középkort és a magyar történelmet tekinti. Az írás mellett tizenegy éven keresztül aktívan énekelt, elsősorban a Csak Van zenekar tagjaként. 2011-ben jött létre egyéni vállalkozása, mely által a könyvkiadói és rendezvényszervezői munkába is belekóstolt. 2014-ben többedmagával megalapította a Csallóközi Anjou Károly Bandérium névre keresztelt hagyományőrző közösséget, mely sokat segít az Anjouk világának érzékletesebb megteremtésében. Kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer. 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték.

Megvallom őszintén, nagyon régen olvastam már történelmi regényt, sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy a felnőtteknek szóló irodalomban ez az első ilyen művem. Éppen ezért eleinte kicsit szokatlan volt a sok évszám, fel kellett magamban eleveníteni a történelem tudásomat. (Habár megjegyzem, ha egy történelmi regény jó, akkor erre nincs szükség, mert 1. az író összefoglalja és leírja mindazt, amit a korról tudni kell, 2. valószínűleg jóval több adatot kapunk, mint bármikor a gimnáziumi idők alatt.) De aztán nagyon hamar belerázódtam a történetbe, a regény második felét pedig szinte egyhuzamban olvastam végig.

Történelmi a regény, de mégsem válik szárazzá, unalmassá egyetlen percig sem. Ennek fő oka, hogy a sztori végig több szálon fut, és a legtöbbnek meg van a maga aktualitása, vagyis teljesen független a kortól. A XIV. század csak keretként szolgál, de az emberi viszonyok, az érzések ugyanazok. Ahogy említettem, a történet több szálon fut, így mindenki megtalálhatja a magának valót, amiért igazán tud izgulni. Nekem két kedvencem is volt, az egyik László szála volt (ő egyébként a szememben a regény legjobban felépített karaktere): a férfi bukásának és egyre mélyebbre történő süllyedésének lehetünk szemtanúi, kíváncsi vagyok, hová fog végül kifutni a cselekmény az ő esetében. A másik, számomra nagyon izgalmas vonal az otthon (Dubicától keletre) maradt Ágnesé és a gyermeké, Szilárdé. Ez is végig pörgött, az árulás és a lojalitás állt párhuzamban egymással, ráadásul leginkább a velük történtek sarkall arra, hogy minél előbb kezembe vegyem a folytatást, hiszen az ő esetükben hagyja Bíró a leginkább bizonytalanságban az olvasót. A harmadik szál Anjou Károlyhoz és Bátor Attilához köthető. Számomra ez volt néhol egy picit lapos, ez a leginkább hiteles vonal történelmi szempontól, mert itt láthatjuk Károly hódításait, valamint itt kap legnagyobb szerepet a politika.

A karakterek hamar az olvasó szívéhez nőnek – mint ahogyan említettem, nekem László volt a kedvencem, de ugyanígy ide sorolhatjuk akár Lackfit, vagy a Bátor család nő- és gyermektagjait. Egyedül pont a főhős, Bátor Attila idegesítő számomra. A szerző annyira szimpatikussá akarja tenni őt az olvasó szemében, hogy egy idilli, eszményi alakká formálja. Ő az, aki képes egyedül felvenni (és megnyerni) a harcot bárkivel, a legokosabb mind közül, mindenki szereti, mert kedves, jófej, stb., aki meg nem szereti, az csak irigyeli, de végül ők is rájönnek, hogy mennyire nemes lélek ez az Attila. Számomra pont ezzel a Disney-mesébe illő jellemmel vált kissé unszimpatikussá, remélem, hogy a továbbiakban azért igyekszik árnyalni őt a szerző.

Összességében egy nagyon jó regényt kaptam, amelyről még nem is gondoltam volna, hogy ennyire elnyeri majd a tetszésemet. A folytatással pedig remélhetőleg minél hamarabb lesz lehetőségem jelentkezni.

Értékelés: 10/8

A szerzőtől eddig megjelent:

Naplemente (Francis W. Scott álnéven)
A sivatag szeme (Francis W. Scott álnéven)
Hóhér (Francis W. Scott álnéven)
Cosa Nostra (Francis W. Scott álnéven)
Az elásott titok (Francis W. Scott álnéven)
Távol mindentől (Francis W. Scott álnéven, novellák)
Sub Rosa
A Sub Rosa-tanulmányút
Az ötödik parancsolat
Pokoli szimfóniák
Zsírkígyó
Nyugat őre
Ragnarök
A sárkány, aki nem akart aludni (mesekönyv)
Elveszett csillagok (ifjúsági regény)

Non nobis, Domine-sorozat
1. Kelet oroszlánja
2. Az utolsó vörös barát

Anjouk-sorozat
1. Liliom és vér
2. Lángmarta dél
3. Az utolsó tartományúrig
4. Szent György testvérei