Szerző: Sam Taylor
Cím: Erdő Köztársaság (The Republic of Trees)
Fordító: Dezsényi Katalin
Kiadó: Orlando Stúdió
Oldalak száma: 224

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A könyv kalandos utat járt be nálam. Egyik kedves barátomtól kaptam karácsonyra, különleges körülmények között. Azonnal elolvastam, de akkor - fiatalságom miatt - nem tetszett a regény. Pár hete azonban kölcsön adtam egy másik barátomnak, aki dicséretek kíséretében adta vissza. Akkor döntöttem el, hogy adok neki még egy esélyt. És nem bántam meg.

A történetnek öt szereplője van, ebből néggyel már a regény legelején megismerkedünk. Michael (a történet főhőse), Louis, Alex és Isobel úgy döntenek, hogy a nyári szünetben kivonulnak a szabadba, hogy távol a civilizációtól élhessenek. Michael bátyja, Louis nagy rajongója a francia forradalomnak és a francia filozófusok, kiváltképp Rousseau gondolatainak, így kis idő múlva úgy határoznak, hogy megalapítják saját közösségüket, amelynek az Erdő Köztársaság nevet adják. Eleinte mindenki tetszését elnyeri az ötlet, a fiatalok élvezik a szabadságot, s eközben hősünk megismeri a szerelmet Isobel révén. Az idill azonban felborul, amikor megérkezik hozzájuk a csúnyácska Joy. A lány komolyan veszi a Köztársaság fogalmát, és az ő buzdítására törvényeket alkotnak, új isteneket kezdenek bálványozni és büntetésként bevezetik a kivégzést. Az Erdő Köztársaság lakói között azonban ellentmondások alakulnak ki, Michael teljesen összezavarodik, és az események láncolata egy olyan folyamatot indít el, ami visszafordíthatatlan tragédiába torkollik.

A könyv legnagyobb érdeme, hogy minden szereplő kidolgozott. Megértjük, hogy ki mit miért tesz, átéljük a Michael és Isobel között lévő szexualitás minden pontját, és közben drukkolunk is nekik. Legjobban Michael lelki világának az ábrázolása tetszett: Taylor remekül mutatja be, hogyan válik a fiú csodálata a lány iránt szerelemmé, majd szép lassan undorrá, gyűlöletté. A gondolatait gyönyörű mondatokba foglalta, ezért se lepődjön meg senki, hogy közel két hónapig a könyvből idézek minden hétfőn.

A szereplők kidolgozottság mellett szól az is, hogy nem tudom nem gyűlölni Joyt. Már a megjelenésekor sejteni lehet, hogy ő lesz az személy, aki szétrobbantja a baráti társaságot. Persze, az ő indokait is meg lehet érteni, mert társai csúnyának tartották, ezért küzdött annyira az egyenlőség mellett. De ahogy egyre szigorúbb volt a törvények és büntetések tekintetében, és ahogy manipulálta Michaelt, elérte nálam, hogy beválasszam a legellenszenvesebb regényhőssé.

Persze volt egy-két dolog, ami nem tetszett a regény olvasásakor. Az egyik ilyen volt a kitalált nyelv. Abszolút megállta a helyét a történetben, és így visszagondolva nem tudom negatívumként felhozni, de emlékszem, hogy megnehezítette a haladást.

A borító teljes mértékig visszaadja a könyv hangulatát. A kék szín, a háttérben a sziklák, a borítón lévő srác és a véres cím abszolút a kedvencemmé vált.

A fordítás is remek volt, dicséret Dezsényi Katalinnak, egyedül amivel nem értek egyet, hogy miért kellett Marie Antoinette nevét Máriának írni.

Kitalált nyelvvel és Máriával, vagy nélküle, egy biztos: ez a regény eddig az év könyve nálam.

Értékelés: 10/10