Szerző: Frei Tamás
Cím: A megmentő
Kiadó: Ulpius-ház Kiadó
Oldalak száma: 562

Spoilermentes kritika!

A blog olvasói talán emlékeznek arra, hogy nemrég írtam egy kis véleményt a könyvrőlmég a megjelenés előtt, aztán az őszi várólistámra is felkerült a kötet. Habár a blogon nem foglalkoztam eleget a könyvvel, titokban nagyon is vártam a megjelenést, és minden apró kis morzsának örültem a kiadást illetően. Tegnap sikerült befejeznem a könyvet - és azt hiszem, elég ha annyit mondok, hogy életem legjobb magyar regényét tettem le.

A történet főhőse, André (leánykori nevén András) egy harmincas magyar férfi, aki miután az 1990-es évek végén elhagyta Magyarországot, a francia idegenlégióhoz került. A férfi gyűlöli az oroszokat, ugyanis ők tehetnek arról, hogy addig nyugodt élete darabokra tört: az éttermét lerombolták, feleségét és gyerekét elrabolták. Egy afrikai kiképzés során rájön, hogy akkoriban a kisgyermekeket (így az ő fiát is) kivitték Oroszországba, hogy onnan Amerikába vigyék örökbefogadó szülőkhöz. A férfi hiába kereste hosszú évekig a családját, semmilyen nyomra nem bukkant. Napjainkban éppen Libériában tartózkodik, hogy elvégezze a küldetését, de meglepetésére nem minden úgy alakul, ahogy tervezte. Később újabb feladatot kap a "magyar": az oroszok végzetes tervet eszeltek ki Magyarország ellen, és látszólag senki más nem tud segíteni, csak André. Útja során megismerkedik Adriennel, egy magyar lánnyal, aki az orosz oligarcha, Vlagyimir szeretője.

A kötetet olvasva teljesen elámultam: ilyen jó magyar regényt még életemben nem olvastam. Hiába kapott Fejős Éva is maximális pontszámot, az mégis csak ponyva, de ez minden várakozásomat felülmúlta. Bevallom, kezdetben aggódtam, hogy nem fog annyira tetszeni a könyv, hiszen olyan témákat dolgoz fel (idegenlégió, atombombák, stb.), amik távol állnak tőlem. De szerencsére ebben is csalódtam: még az unalmasnak tűnő témák is izgalmasak voltak, Frei pedig minden (számomra ismeretlen) dolgot elmagyaráz (mondjuk itt néha már túlzásba esett, amikor kb. 5 oldalon keresztül olvastunk egy bombáról).

A regénnyel lehet haladni, nekem is csak azért tartott egy hétig, mert közben kiesett négy nap itthoni elfoglaltságok miatt. Frei stílusa olvasmányos, és ami nagyon tetszett, azok a hasonlatok. Mindig is szerettem, amikor az emberek játszanak egymással, és vagy izzik körülöttük a levegő (mint amikor André rávezette Adriennt a Nápolyi Johanna segítségével a nevére), vagy pedig teljesen komoly üzleti témákról van szó (dobostorta-sacher tora hasonlat).

Pár hete még kritizáltam a NL Cafét, amiért azzal próbálta a könyvet népszerűsíteni, hogy Frei egy okos, intelligens, művelt pasi. Pedig a könyv során nekem is ez jutott legtöbbször eszembe: hogyan lehet valaki ennyire tájékozott a világ dolgaiban, és ha jól számoltam, minimum négy nyelvet beszél is a szerző. Látszik, hogy a könyvön két évet dolgozott, és én csak annyit mondhatok, hogy megérte.

Az egyedüli, amit kifogásolni tudok az a borító. A kép maga nagyszerű, ötletes, de nekem ez az arany-dombornyomásos felirat nem jött be. Nem mintha nem lenne szép, de olvasás közben a gerincről és a borítóról is kopik az aranyborítás. Az nem is zavart volna, hogy csillámos lett tőle a kezem, de a gerincen a szerző nevéből már csak az maradt, hogy FREI   MÁS. De ez legyen a legkisebb gond.

És amit sajnálok, hogy a következő kötet (A bankár) csak jövő ősszel várható. Bár, ha az is ilyen jó lesz, akkor megéri majd várni rá. És titkon remélem, hogy egy külföldi kiadó is felfigyel a regényre, mert ez érdemes lenne arra, hogy az egész világ megismerje, netalán egy filmet is készítsenek belőle (nem utolsó szempont, hogy a regény egy percig Kiskunhalason játszódik).

Értékelés: 10/10