Három másodperc

három másodperc.JPGSzerző: Anders Roslund és Börge Hellström
Cím: Három másodperc (Tre Sekunder)
Fordító: Moldova Júlia
Kiadó: Animus Kiadó 
Oldalak száma: 544

SPOILERMENTES KRITIKA!

A blog rendszeres olvasói tudhatják, hogy a krimi a kedvenc műfajaim közé tartozik. Eddig azonban teljesen kimaradtak az életemből a skandináv szerzők regényei, pedig biztos voltam benne, hogy a műfaj mesterei lehetnek, hiszen az Animus Kiadó rövid időn belül már a sorozat 20. kötetével jelentkezik. (Persze csak névleg sorozat az egész, a könyvek többsége között nincsen összefüggés.) Most azonban kezembe került Roslund és Hellström regénye, a Három másodperc, amely igen csak friss, lévén, hogy alig három hete jelent meg a Könyvhétre.

A történet során két férfi életével ismerkedhetünk meg részletesebben. Piet Hoffman kettős életet él: titkosügynökként a svédországi lengyel maffia tagjává válik, hogy beépülve közéjük teljesen felszámolja a börtönök falain belüli drogterjesztést, miközben a bűnszervezet a drogpiac kiszélesítését várja tőle. Rövid időn belül meghamisított vádak alapján tíz év szabadságvesztésre ítélik, így kezdi meg tevékenységét mindkét szervezet tagjaként. Ewert Greens, az ötvenes nyomozó, azonban kezdettől fogva gyanakszik, ugyanis lehetetlennek tartja, hogy egy korábban elítélt bűnöző (mint Piet), fegyvert kapjon legálisan. Hamarosan nyomozni kezd az ügyben, és miközben egyre nagyobb titkokról rántja le a leplet, meg kell küzdenie saját démonaival is, amelyek felesége halála miatt gyötrik őt.

Roslund és Hellström Svédország ünnepelt írói, 2004 óta dolgoznak együtt, ekkor jelent meg ugyanis első kötetük az Odjuret (Szörnyeteg), ezt követően pedig évente jelentkeznek újabb és újabb regénnyel. A  Három másodperc 2009-ben jelent meg, amiért ugyanebben az évben megkapták az Év Legjobb Svéd Krimije-Díjat.

Amint elkezdtem olvasni regényt, egyből eszembe jutott, hogy miért is tartottam magam távol eddig a svédektől (és társaiktól). A tulajdonneveik taszítottak maguktól, hiszen skandináv neveket nem gyakran hall az ember, én meg nem szeretek teljesen "idegenekről" olvasni. (Hasonló bajom van a franciákkal, akiknek szintén nem tudom helyesen kiejteni a nevüket.) Ennek ellenére hamar meg lehetett szokni az idegen hangzású szavakat, bár egyszer-kétszer vissza kellett lapoznom, hogy megnézzem, mikor is bukkant fel az adott szereplő.

Bár nem vagyok egyik műfaj szakértője sem, de véleményem szerint ez a regény csak a legnagyobb jóindulattal mondható kriminek, én inkább a thrillert használnám a besorolásnál. Tény, hogy fontos szerepet kap Ewert, mint nyomozó, de a történet első felét kétségtelenül Piet uralja, aki eltekintve egy-két rossz tulajdonságától, simán beillik bármelyik szuper-titkosügynök sorába: mindent előrelát, minden mesterséges kütyüt ismer, pontosan hajtja végre terveit, és mindig egy lépéssel előrébb jár, mint üldözői. Így az ő cselekedetei már a kötet legelején megalapozzák a hangulatot, ami inkább a fentebb említett thrillerre hajaz, semmint krimire.

No, de ez ne vegye el senki kedvét sem az olvasástól, ugyanis egy nagyon jó könyvet vehetünk a kezünkbe. Nehezen tudok írni a történetről, anélkül, hogy lelőném a poént (ó, hogy mennyi spoiler van benne!), így csak annyit mondok, hogy valóban kiszámíthatatlan a történet, pörögnek az események és - bár néha azért leülepszik a sztori - az olvasó csak kapkodja a fejét, hogy akkor most mi is van. A könyv felétől kezd igazán izgalmassá válni a sztori, amikor a szerzők úgy játszanak az olvasóval, mint macska az egérrel, hogy aztán a végén jöjjön a nagy pofára esés.

Ráadásul hihetünk a szerzőknek, hogy ami a könyvben megtörténik, a valóságban is létezhetne (sőt, bizonyos értelemben létezik is), ugyanis hosszas kutatómunka és tapasztalat (Hellström börtönviselt) előzte meg az írást. A kötet végén pedig találunk egy jegyzetet azokról a problémákról, amelyek valójában jelen vannak Svédországban (és akár Magyarországon is).

Egyébként a könyv legnagyobb erőssége a szereplőkben rejlik: a szerzők még a mellékszereplők tekintetében is hihetetlenül pontosak voltak, mindannyiuk karakterábrázolása tökéletesre sikeredett. Ennek következményeként pedig az a furcsa helyzet áll elő, hogy az olvasó az ellenségekként beállított főhősöket is megkedveli, és mindkettő szurkol, holott tudja, hogy csak egyikük kerülhet ki győztesként a csatából. Azok, akiknek volt szerencséjük a páros korábbi köteteit olvasni, valószínűleg inkább Ewerttel szimpatizálnak, lévén az előző négy kötetben is megjelenik a nyomozó.

A borító és a cím szerintem remek választás ismerve a történetet (több magyarázat már spoilernek számítana). A fordítás tetszett, pergős volt, a szerkesztéssel sem voltak gondok, nem hiába, az Animus mindig is figyelt a minőségre.

Értékelés: 10/8

A könyvet köszönöm az Animus Kiadónak!