Szerző: Jean-Christopher Grangé
Cím: A lelkek erdeje (La Foret des Manes)
Fordító: Molnár Zsófia
Kiadó: Egmont
Oldalak száma: 584

SPOILERMENTES KRITIKA!

A nyár legkellemesebb meglepetése kétség kívül Jean-Christophe Grangé volt, aki nemes egyszerűséggel jött, látott és győzött. Nálam legalábbis mindenképp, a Bíbor folyókkal és a Farkasok birodalmával abszolút a kedvencek közé emelkedett. Így nem győztem örömködni, amikor októberben megjelent a harmadik regény, A lelkek erdeje, főleg, mikor azt is megtudtam, hogy jó 100 oldallal vaskosabb lesz, mint az előzőleg megjelentek, így még több élvezetet kaphatok. Igaz, az olvasás kicsit kitolódott a megjelenéshez képest, de ez legyen a legkisebb gond.

Jeanna Korowa a harmincas éveiben járó, párizsi vizsgálóbíró magánélete kész katasztrófa: férje, gyerekei nincsenek, szórakozni sem jár el, pénzét általában hamar elkölti, mint hogy megkapná. Végső kétségbeesésében bepoloskáztatja egy neves pszichiáter rendelőjét, ahová ex-pasija is jár terápiára. Egy idő után azonban már nem a csak a volt társ beszélgetését, hanem másokét is kihallgatja. Egy nap furcsa látogatók érkeznek a doktorhoz: egy apa és a fia, aki valamiféle elmezavarban szenved, ugyanis időnként előtör belőle a másik énje, amely autista módjára viselkedik. Jeanna hamarosan rájön, hogy a férfi és a várost megrázó tragikus, és brutális gyilkosságok - az elkövető kannibál módjára végez az áldozataival -, összefüggésbe hozhatóak. Így saját szakállára nyomozni kezd az ügyben, azonban azzal nem számol, hogy nem a csak a saját, hanem a barátai, kollégái életét is veszélybe sodorja.

Aki szerette a Bíbor folyók és a Farkasok birodalma könyvváltozatát, annak garantáltan tetszeni fog A lelkek erdeje, amely szemben az előbbi kettővel, viszonylag friss kötet, 2009-ben látott napvilágot Franciaországban. Ez egyébként abszolút nem érzékelhető: Grangé stílusa ugyanolyan fantasztikus, magával ragadó, mint ahogyan korábban megszokhattuk, hiszen a még kissé unalmas fejezetekről is élvezetes módon írt. Persze a technológia fejlettsége, az esetek sokszínűsége, a nyomozás körülményei és a leleplezés sokat javult (bár a lezárás sosem volt kiszámítható).

A könyv három részből áll, amelyek az egyes országokban történt eseményeket mesélik el: Áldozatok - Franciaország, A fiú - Nicaragua, Guatemala, A nép - Argentína. Számomra a legizgalmasabb az első rész, a párizsi nyomozás volt, a második fejezetben enyhe visszaesést éreztem, de erről majd később. Érdekes továbbá, hogy a Franciaországban zajló kutatás adja vissza igazán a krimik, a thriller hangulatát: igazságügyi orvosszakértők, kutatócsoportok, hierarchikus viszonyok, misztikus gyilkosságok jellemezték ezt a részt. A továbbiakban Jeanne átváltott magánnyomozó-üzemmódba, és saját szakállára eredt a gyilkos nyomába, (szinte) teljesen kihagyva a buliból az otthoniakat.

Jelen esetben pedig igaz az az állítás (amit általában más könyveken olvashatunk, reklámcélzattal, ám itt a kiadó valamiért megfosztotta ettől az olvasót), hogy kizárólag erős idegzetűeknek ajánlott. Az első részbeli cselekmények miatt biztos állítom, hogy ennél undorítóbb könyvet nem igen fogtam még kezembe. Lehet, közrejátszott ebben, hogy nagyon vizuális típus vagyok, az elmúlt fél évben pedig minden héten meggyilkoltak hulláját nézegetem órán, de nem egyszer tartottam ott, hogy le kell tennem a kötetet, annyira rossz volt olvasni a gyilkosságok módjáról.

Ahogyan már utaltam rá korábban, a történet közepén én kicsi visszaesést éreztem. Az első részt imádtam - egy-két, fentebb említett jelenettől eltekintve -, többször futkosott a hátamon a hideg, és valóban tele volt misztikummal az egésszel, amiben az volt a legidegesítőbb, hogy tudtam, van rá racionális magyarázat, csak nem tudom, mi. Jeanne első elutazása viszont eléggé lehúzta ezt a jóleső érzést, és innentől kezdve a sztorit egy színuszgörbéhez hasonlítható történetvezetés jellemezte. Nem azt mondom, hogy a sok akció után nem kell egy kis nyugi, de véleményem szerint Grangé túl sokat foglalkozott most a politikával, a dél-amerikai diktatúrákkal. Persze, ezek nélkül nem lett volna annyira teljes a történet, - és nem hittem volna, hogy ilyet mondok - de talán jobb lett volna az egész, ha egy 60-80 oldalt szépen kihúztak volna belőle.

Sajnos spoilerveszély miatt többet nem nagyon tudok írni a kötetről (pedig milyen jó lenne kibeszélni a gyilkost, de róla sem írhatok semmit, mert a legkisebb jelző is elárulhatná, hogy ki az), így összegezve a fentieket - mindentől eltekintve - bátran ajánlom minden erős idegzetű (!) olvasónak a szerző bármely könyvét, mert páratlan jó élményben lesz része.

Értékelés: 10/8