Láthatatlanok
Szerző: Clara Sánchez
Cím: Láthatatlanok (Lo que esconde tu nombre)
Fordító: Dornbach Mária
Kiadó: Park Kiadó
Oldalszám: 364
SPOILERMENTES ÍRÁS!
Amikor a Park Kiadó honlapját nézegettem régi Maigret-könyvek után kutatva, akkor lettem figyelmes Clara Sánchez regényére, a Láthatatlanokra. A fülszöveg alapján eldöntöttem, hogy ezt a könyvet mindenféleképpen el fogom olvasni, elhatározásomban pedig tovább erősített molyos kollégáim pozitív véleménynyilvánítása a regényről. Szerencsére hamarosan a kezembe vehettem a könyvet, és az előzetes várakozásaimat is felül múlva egy fantasztikus történettel lettem gazdagabb.
A regény Dianalumban, egy spanyol tengerparti városkában kezdődik, itt él Sandra a tetoválásokkal és piercingekkel díszített lány. Egy nap teherbe esik egy olyan férfitól, akibe valójában nem is szerelmes, ezért úgy határoz, egy időre nővére nyaralójába költözik, hogy végiggondolhassa az életét. Ekkor érkezik a városba Buenos Airesből Julián, az öregember, aki egykor a Központ névre hallgató szervezet egyik táborát is megjárta. Egy barátja, Salva levele szerint a tábor parancsnoka, Frederik és Karin, a neje is ugyanide költözött. Sandra, Julián és a házaspár élete egybefonódik, ám Sandrának ekkor még fogalma sincs róla, mibe keveredett bele.
Talán éppen azért is csalódtam kellemesen a könyvben, mert a fülszöveg alapján nem számítottam ennyire erőteljes történetre. Az ismertetőből - számomra érthetetlen okokból - kimaradt a nácizmusra való figyelemfelhívás, így aki egy egyszerű sztorira vágyik, csalódni fog, mert itt sokkal többről van szó. A történet meglepő módon egyedi (ez a mai könyvkínálatot tekintve igen nagy szó!), feszes és izgalmakkal teli, és ami nem utolsó szempont, még új gondolatokat is ébreszthet az olvasóban. Különösen tetszett, hogy a történet szinte végig a jelenben játszódott, a múltbéli eseményeket tökéletes érzékkel adagolta a szerző, így annak szörnyűségei még inkább hatással voltak rám.
Emellett külön ki kell emelnem, hogy nem csak a sztorin, hanem a szereplőkön is érződik, hogy egy jól átgondolt regénnyel van dolgunk. Julián, az öregember tökéletes példaképe lehet mindenki számára, hogy milyennek kell lennünk idős korunkra. A korral együtt járó bölcsesség megtestesítője ő, gondolatai a realitás talaján mozognak. A férfi karaktere számomra fokozatosan vált egyre szimpatikusabbá, a történet végére nagyon megszerettem őt. Ugyanígy példaként hozhatom fel a jó karakterábrázolásra a másik főhőst, Sandrát, aki szintén eléggé árnyalt szereplő: a kezdetben kissé lázadó jellemből szép lassan érett nő válik. Egyedül az idős házaspárnál éreztem kicsit, hogy Sánchez túlzásba esett az ő megalkotásuknál. A regény elején úgy állítja be őket, mint akik képesek a változásra, az egykori bűneik megbánására, a történet végére azonban a tipikus gonoszt testesítik meg, akik még évek múltán sem döntenének másként, mint ahogyan akkor tettek.
Egyébként érdekes, hogy pont a regény elolvasása előtt beszélgettem egyik ismerősömmel arról, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a II. világháborúval foglalkozó történetek (akár könyvek, akár filmek) manapság ilyen nagy érdeklődésnek örvendnek. A beszélgetés szép lassan arra terelődött, hogy akik akkoriban voltak fiatalok, mára már megöregedtek, és egyre kevesebb a túlélő, akik még emlékeznek az ott átélt borzalmakra. És Sánchez pont ezt mutatja be a regényében, hogy akik a háború után születtek, azoknak mindez pusztán történelem, de akik átélték, azok soha nem felejtik el. Ez miatt is érdekes, hogyan látja Julián és hogyan Sandra az eseményeket.
Egy szóval, mindenkinek ajánlom ezt a regényt, akik szeretik a szépirodalom határát súroló, mély gondolatokat ébresztő és az emberi gyarlóságról, hibákról szóló történeteket, mert garantáltan nem fog csalódni!
Értékelés: 10/9
