Szerző: Asa Larsson
Cím: Véráldozat (Det blod som spillts)
Fordító: Dobosi Beáta
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 304

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Asa Larsson bemutatkozó regényét, a Kristálytemplomot nyáron olvastam, amikor még csak ismerkedtem a skandináv krimivel mint műfajjal, így akkoriban úgy nyilatkoztam róla, hogy az addigi legjobb északi krimim volt. Azóta jó pár újabb szerzővel ismerkedtem meg, akiknek sikerült elbitorolni ezt a helyet - Enger, Nesbo, Alvtegen -, de visszagondolva is korrekt műnek tartom a Rebecka Martinsson sorozat nyitókötetét. Feltehetőleg a magyar olvasók is osztották a véleményeimet, ugyanis a második rész, a Véráldozat viszonylag hamar (tavaly novemberben) megjelent. 

Június 21-én pénteken holtan találják Kiruna lelkészét, a fiatal Mildred Nilssont. A nőt brutális módon gyilkolták meg, ezt követően a templomban felakasztották. A radikális nézeteket valló egyházi tisztviselőt a férfiak nagy része nem kedvelte a városban: ki vallási okokból, ki a személye miatt, ugyanis Mildred előszeretettel avatkozott be mások családi életébe, arra buzdítva a nőket, hogy álljanak ki saját magukért, és ha kell, hagyják el családjaikat. Az ügyet Sven-Erik kapja, aki azonban nem boldogul egyedül, így társául szegődik a szülési szabadságról éppen csak visszatérő Anna-Maria, hogy közösen derítsenek fényt a nő múltjára. Rebeckának, az adójogi ügyvédnek még mindig nem sikerült feldolgoznia a két évvel korábban történt eseményeket, így visszatér szülővárosába, Kirunába, hogy szembenézzen a saját démonaival. Ténykedése során olyan dokumentumokra bukkan, amely által akarva-akaratlan, de részesévé válik a nyomozásnak.

Nagy izgalommal vettem kezembe a kötetet, mivel - ahogy a bevezetőben is írtam -, egy jól felépített, karakterközpontú kriminek tartottam a Kristálytemplomot. Ugyanakkor az akkori kritikám végén tettem egy olyan kijelentést, miszerint reméltem, a következő kötetekben nem a vallási témákra helyezi a hangsúlyt, mert hosszú távon nem lehet erre építeni. Sajnos úgy érzem, ebben az esetben nekem volt igazam, mert a Véráldozat csak gyenge utánzata az első résznek.

A történet nagy része nekem nagyon kusza volt, ugyanis az írónő - számomra teljesen logikátlanul - váltogatta az elbeszélés módját, így hol jelen időben, hol múlt időben írta le az eseményeket. Egy idő után azt hittem, rájöttem, hogy valami sajátos gondolkodás alapján a visszaemlékezések, vagyis a múltban történtek kaptak jelen időt, de sajnos ez az elméletem is igen hamar megdőlt bizonyos részeknél. Részeknél igen, mert volt, hogy egy fejezeten belül váltogatta random módon a két igeidőt, azoknál teljesen elvesztem. 

Másfelől maga a történet is jóval gyengébb volt, mint az előző részé. A könyv két harmadáig abszolút hidegen hagyott, vajon ki gyilkolhatta meg Mildredet, jóformán eddig a részig nem is jutott nagy szerep a nyomozásnak. Szerencsére az utolsó száz oldalon már felpörögtek az események, azokat jóval nagyobb élvezet volt olvasni, mint az elejét. Másfelől az sem tetszett, hogy újból a valláshoz kötötte a gyilkosságot, noha számos érdekes kérdést boncolgatott ennek kapcsán: állhat-e nő az egyház élén? Van-e joga az egyháznak beleszólni a családok életébe? Akik Isten igéit hirdetik, valóban feddhetetlenek?

Ugyanakkor voltak pozitívumok is a regényben, az egyik ilyen Rebecka karaktere. (Azt mondjuk nem igazán értem, miért róla lett elnevezve a sorozat, amikor ebben a részben például nem sok szerepet jut neki a nyomozásban, de mindegy.) Tetszett, hogy láthattam az ő belső vívódását. Két év után sem sikerült túltennie magát a történteken, és ennek megfelelően is viselkedett végig. Nehezen tért vissza szülővárosába, annak ellenére, hogy tudta, ez az utolsó esélye, hogy feldolgozza a történteket. No meg, akkor sem hátrált meg, amikor tudomást szerzett a gyilkosságról, ami hasonlóságát tekintve is rossz emlékeket idézett fel benne. Egyébként itt ragadnám meg az alkalmat, hogy figyelmeztessek mindenkit, óvatosan kezdjen bele ebbe a regénybe, ha nem olvasta az első részt, mert elég nagy dolgok derülnek ki arra az esetre nézve, így ha azt venné később kézbe, elveszne az élvezet.

A másik kedvenc szereplőm maga az áldozat, Mildred volt. Elképesztő, hogyan volt képes ekkora hatást gyakorolni emberek tucatjaira, ahogyan az is csodálatra méltó, hogy eszméi olyan mélyen gyökeret vertek a társadalomban, hogy halála után sem tudtak azoktól megszabadulni. A regény felénél megtudjuk az ő "sötét titkát" is, de számomra ez sem okozott nagy meglepetést, a kezdetektől sejteni lehet az ő "bűnét". De ettől eltekintve egy remekül felépített karaktert kaptunk, ha másért nem is, ezért megérte elolvasni a regényt.

Nagyon bízom benne, hogy ez a kötet csak egy apróbb botlás volt a szerző részéről, szeretnék neki még egy esélyt adni, így bízom benne, hogy idővel kézbe vehetjük a sorozat folytatását, amiben talán már sikerült elrugaszkodnia a kirunai egyháztól. 

Értékelés: 10/7