Szerző: Jasper Fforde
Cím: A Jane Eyre eset (The Eyre Affair)
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Oldalszám: 376

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A Cor Leonis Kiadó tavaly került a látóterembe, amikor a sokak által kedvelt Tündérkrónikák-sorozatot - a rajongók legnagyobb örömére - átvette a Kelly Kiadótól, aki a gyenge példányszámra és a kalózmásolatokra hivatkozva beszüntette a széria kiadását. Azóta Moning sorozata befejeződött, a kiadó pedig újabbakat vett át más kiadóktól, így Jasper Fforde különleges és roppant eredeti könyve, a Jane Eyre-eset újra felkerülhet az olvasók polcára, a folytatás pedig alig három hónap múlva érkezik. 

A regénybeli XX. századvégi Anglia merőben más, mint amilyennek mi ismerjük. Még mindig tart a krími háború, a kihalt állatfajok klónozása teljesen mindennapos, az időutazás külön foglalkozás, az irodalmi műveket pedig jóval többre értékelik, mint valaha. Ebben az Angliában él Thursday Next, az irodalmi detektív, aki korábban megjárta a háborút is. Egy szerencsétlen véletlen folytán összetűzésbe keveredik egykori tanárával, Acheron Hadesszel, aki elrabolja Next feltaláló nagybácsikáját, hogy az ő segítségével vigye végbe ördögi terveit: meg akarja változtatni a klasszikus művek történetét, ezáltal még nagyobb hatalomra szert téve. 

Hol is kezdjem. Véleményem szerint ezt a könyvet az emberek vagy szeretni fogják, vagy utálni és a sarokba dobni. Fforde remek képzelőerővel bír, hiszen egy olyan alternatív világot hozott létre, amelyben - bár vannak sötét oldalai - szerintem bármelyikünk szeretne élni. Viszont ez még mind kevés lenne, nem ez emeli ki a történetet a többi hasonszőrű közül, hanem az intelligens humora. És éppen ez miatt félek, hogy nem fog túl széles réteghez eljutni a kötet, mivel igazán csak az tudja értékelni, aki valamennyire jártas a klasszikus irodalomban. Hosszas vita folyik Shakespeare személyéről (létezett-e egyáltalán vagy tényleg Bacon írta a műveket?), a szereplők a Morgue utcai Holló fogadóba beszélnek meg találkát, külön védőegyesülete van Bronte, Dickens és a többi brit író műveinek. 

Műfajilag nehéz behatárolni a könyvet: kapunk egy nagyon kicsi sci-fit, fantasyelemekben sincsen hiány, Thursday és Ted vívódása szolgáltatja a romantikát, halványan a krimi jellemvonásait is fel lehet fedezni, bár hatalmas fekete pont jár a kiadónak, amiért kvázi lelövik a poént a fülszövegben, ugyanis az abban említett elrablásra a 300. oldal környékén kerül sor, így jóformán ötven oldal áll a szereplők rendelkezésére, hogy megoldják a rejtélyt (a maradék húszban meg örülnek egymásnak). Éppen emiatt kicsit csalódtam a történetben, azt hittem, hangsúlyosabb szerephez jut majd a Bronte-mű, de egyáltalán nem ez volt hangsúlyos. (Bár elismerem, a cím miatt muszáj volt kiemelni ezt a szálat.) Nekem körülbelül a kötet egynegyedénél sikerült ráhangolódnom a regény hangulatára, de onnantól kezdve teljes élvezetet nyújtott az olvasás.

A szereplők közül igazán Thursdayt ismerjük meg, a legtöbbjükre (mint a főhős apja, tudós bácsikája vagy lelkész bátyja) vagy nem jut elég idő vagy annyira sablonosak, hogy elveszítik érdekességüket. Engem például nagyon zavart a Teddel való huzavona, főleg, hogy a végén ennyire gyorsan megoldották a problémákat, bár el kell ismernem, hogy az utolsó előtti fejezet remekre sikeredett. 

Könyvszerető emberként nagyon sokat gondolkoztam azon, milyen lehet belemászni egy történetbe képzeletben már a listámat is összeállítottam, hogy hova szeretnék eljutni mindenképpen, ha lenne lehetőségem rá. És ugyanígy eltöpreng az ember azon, hogy vajon mi van az egyes művek szereplőivel, mikor nem látjuk őket, vajon tényleg annyi az életük, amit megírtak nekik a szerzők. Viszont ennél tovább ne törjük a fejünket ezen a lehetőségen, mert minél többet gondolunk rá, annál több logikai bukfencet találunk a Fforde által felépített rendszerben. Körülbelül olyan ez, mint az időutazás - az elképzelés szintjén nagyon jól megáll, de ha a valóságban lehetséges lenne, rájönnénk, mennyi buktató is van benne. (Így például, ha az eredeti példányból elrabolnak egy szereplőt, akkor az összes történetből eltűnik, de ha az eredeti kézirat megsemmisül, a többi történet továbbra is változatlan formában elérhető.)

A fordítást Tóth Tamás Boldizsár végezte, akit többek között a Harry Potter-sorozat "magyarhangjaként" ismerhetünk. Szegényt már szabályosan sajnálom, hogy folyton ezzel az egy munkájával jönnek elő (pedig számos más regény nagyszerű az ő magyarításában), de itt én is kénytelen vagyok evvel előhozakodni, mert Fforde könyve is éppúgy tele van beszélő nevekkel, játékos szavakkal, mint Rowling szériája, így a lehető legjobb kezekbe került a mű. Remélem, a folytatás - Egy regény rabjai - is az ő tolmácsolásában lát napvilágot júniusban. 

(És külön kiemelem még a magyar borítót, amely zseniálisra sikeredett a régies, szakadt hatásával és a 80-as évekbeli ponyvát tükröző képpel.)

Értékelés: 10/8