Most kezdődik

fejos_eva_konyv01.jpgSzerző: Fejős Éva
Cím: Most kezdődik
Kiadó: Erawan Kiadó
Oldalszám: 452

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A 2013-as év Fejős Évának különösen jelentős, ugyanis idén alapította meg saját kiadóját, amelynek az Erawan nevet adta, ahol többek között az ő és más amerikai szerzők művei látnak majd napvilágot. Az első ezek közül saját,1999-ben álnéven megjelent írása, amely az új kiadás tiszteletére és egyfajta szimbólumként új címmel látott napvilágot.

A történet főhőse Anisette, aki évekkel korábban feladta modellkarrierjét egy beteg elme miatt, aki egyik reklámforgatását keserítette meg brutális módon. Azóta a lány grafikusként keresi kenyerét, legközelebbi barátai két kutyája mindaddig, amíg be nem toppan életébe szabadelvű unokatestvére, aki igencsak felforgatja az életét. Egy nap azonban megváltozik az élete, amikor felkérést kap egy klip leforgatására. Axel di Sun, a híres Zafír együttes énekese mindenképpen őt szeretné megnyerni zenei videójuk alanyának, így rövid gondolkodás után Anisette Afrikában találja magát. A munkálatokat megnehezíti, hogy a zenekar egy tagjának az elutazás előtt rabolták el négy éves kislányát. A bűncselekmény hátterében egy régi szerelmi háromszög áll, valamint egy olyan esemény, amely kihatással van mindannyijuk életére.

A regény közel tizenöt évvel ezelőtt íródott, akkoriban Carol N. Fire álnéven, Holtodiglan címmel kereshettük a könyvesboltokban. A szerző saját bevallása szerint a kötetet a rokonok és barátok vásárolták fel, így időszerűnek érezte az újbóli kiadást. Egyben egy új út kezdeteként tekint a mostani megjelenésre, ugyanis hosszas gondolkodás után vágott bele a saját kiadó alapításába. Mivel több kritika is említi a szerzőtől szokatlan erős krimi-szálat, így én is kíváncsi voltam a regényre, annál is inkább, mert érdekelt, mit alkotott a fiatalabb Fejős Éva.

A történet egy könnyed, nyári délutánokra tökéletes olvasmány. A sztori nem túl bonyolult, annak ellenére, hogy az írónő sokszor ugrál az időben, jól követhető a cselekmény. Persze, zavaró volt kissé, hogy az első bekezdésekből nem mindig derült ki, hogy a jelenben vagy a múltban játszódik-e az éppen zajló esemény, de idővel helyére kerültek a dolgok. A regény eleje nagyon pörgős, olvastatja magát, de sajnos a végére úgy éreztem, kissé kifulladt a sztori. A közepe táján belassult a történet, csak a legvégére sikerült megtalálnia a kezdeti hangot. Az egyes szereplők szálait viszont nagyon szépen egybehozta a végére, kiderült, hogy mindannyijuk múltjában akad olyan pillanat, amely kihatással volt a regénybeli eseményekre. A legvégén Anisette és az elrabló jelenetét teljesen feleslegesnek éreztem, olyan gyorsan lezavarta az egészet a szerző, hogy jobb lett volna kihagyni, de egyébként rendben volt a lelepleződés.

Erre a regényre tényleg azt tudom mondani, hogy bármelyik nemnek ajánlom, hiszen Anisette és Axel szerelmi szála főleg a nők kedvence lehet, a férfi olvasóknak pedig ott van a krimi-szál (bár senki ne várjon Nesbo-féle fordulatokat) és a férfi főhős rock-zenekara, amelynek tagjai végig gondoskodnak a humorról és a férfias problémákról.

Összességében egy gyorsan olvasható, élvezetes, könnyen emészthető olvasmányt kapunk, amely remek időtöltés lehet ebben a kánikulában.

Értékelés: 10/8